Bemutatkozásomat követően, heti rendszerességgel szeretném megosztani a felkészülésemet érintő főeseményeket. Ezen a héten - I. sz. (Iramszarvas szerint) -31. hét - a meghűlésemből történő kilábalást követően a regenerálódás jegyében végeztem az edzéseket, majd a hét csúcspontjaként vasárnap részt vettünk a váci Mikulásfutáson (11,5 km) is.

November utolsó hétvégéjén úgy éreztem, hogy már levegőt is kapok az orromon, így korán kelve felhúztam a futócipőt és átmozgató örömfutást tartottam. Örömfutásnak hívom az olyan edzést, ahol nincs konkrét cél meghatározva, így úgy futok, ahogy kedvem tarja  és erőm bírja. Gödön - ahol lakom - a Duna-parton van egy számomra nagyon kedves rész, ott valahol, ahol az Ilka patak torkollik a Dunába. Mivel legnagyobb folyónk vízszintje olyan alacsonyan csordogál, amelyet 1946 óta nem látott ember, a part azon részen is futhattam, ahol korábban sosem. A 30 millió éves tufapadon futva a nap éltető sugaraival köszöntött.

http://dunaiszigetek.blogspot.com/2011/09/30-millio-eves-agyagretegek-magasodnak.html

Egészen a dunakeszi kompig futottam, és miután hazaértem a nyújtás közben arra gondoltam, hogy nyáron szintén egy csodálatos vízparti környezetben lesz alkalmam futni.

Hétvégét követően jöttek a szürke hétköznapok, amelyek valóban szürkék voltak; napsugarat nem volt alkalmam köszönteni, ellenben a ködös táj misztikuma új keretet adott a futóedzéseknek. Kétszer is sikerült 6km/perces iramban 10-12 km körüli szakaszokat megtenni, igaz a pulzusom kicsit magasabb volt, mint szerettem volna.

Kedden fontos élményben volt részem: 55. alkalommal adtam vért. Önkéntes véradásom 1989-ben kezdődött, mikor a biológia tanárnő fogta az osztály 18. életévét betöltő részét és elcipelt minket a Péterfy Sándor utcai vérellátóközpontba. Azóta is igyekszem megfordulni itt évente több alkalommal, gondolván arra, hogy van akinek segíthetek.

Eljött a vasárnap és Vác felé vettük az irányt. Paféval - kivel ifiként egy páros kenuban versenyeztünk - beneveztünk a Mikulásfutásra. Ha minden igaz váltótársaim közül Ulrik is jelen lehetett, de ezúttal nem sikerült összefutnunk, így elmaradt a nagy találkozás. (Laci és István talán a Velencei tó körül szaladgáltak. Ígérem legközelebb én is velük tartok, ha időben értesülök róla. Tényleg mikor lesz a következő tókerülés?) A versenyen a leghosszabb 11,5km-es "Nagycsille" futamon vettünk részt, amely a Naszályba vitt fel minket. A terep változatos volt, elhagyva a várost egy kis szintemelkedésnek néztünk elébe, majd közel 2 km hosszú, kemény kaptatót megmászva fordultunk vissza a cél irányába. Lefele haladva visszakaptuk azt a sebességet, amit felfelé feláldoztunk. 58 perc és 25 másodperc kellet ahhoz, hogy célba érjek, mindezt 176-os átlagpulzussal, ami az emelkedőnek és az iramnak is köszönhető. Ez átlagosan 5:05/km jelent. Mesterem felhívta a figyelmemet arra, hogy a véradás is egy lassító faktor, hiszen az ideális vérkeringés a jó eredmények záloga. Sikerült Mesteremmel is összefutnom, igaz csak a rajt előtt, hiszen aki 4 percen belül rója a kiliket, annak nem élvezhetem a társaságát futás közben. Kiemelendő még Babella László váci kajakos mesteredző teljesítménye is, aki 72 évesen szintén egy órán belül ért a célba. Biztos vagyok abban, hogy Laci bácsi teljesítménye világcsúcs.

Jó kis verseny volt, igaz az elején, mikor utolértük az előttünk 5 perccel korábban induló 2km-es mezőnyt volt egy kis kavarodás.

A jövő héten szintén az ultrán alkalmazandó 6 perces km-en belüli idősávot próbálom belőni, törekedve a megfelelő pulzustartományra is. A hétvégén egy kisebb teljesítménytúrára is el szeretnék jutni.