Kíváncsi vagyok, mikor lesz az első hét, amikor semmiféle kudarcról nem kell majd beszámolnom, amikor minden pont úgy sikerül, ahogy terveztem – arról, hogy még jobban is, álmodni sem merek. Nos, hogy nem ez a hét az, az igen hamar kiderült.  

Hétfőn ugyanis jelentős eseményt ünnepelhettünk: Bitliszbá átlépte a tízezredik kilométerét. Három és fél éve fut, az első évben 817 kilométert, a másodikban 2128-at, a harmadikban 3424-et futott. Az idén elérte a 3631. kilométerét, és azokat, akik futottak már vele együtt, meghívta a nagy eseményre, amikor is átlépi a tízezrediket. (Én elsősorban azzal vívhattam ki ezt a kiváltságot, hogy Balatonalmádiban vele egy csapatban futhattam a 12 órás váltót – igaz, nem egyszer futottunk együtt edzésen is a Margit-szigeten.)

Nos, sikerült is a hétfőmet úgy szerveznem, hogy el tudjak menni. Az idő is szerencsésnek ígérkezett, ezen a napon pár fokkal melegebb volt, mint előtte és utána. Délelőtt ugyan esett egy órácskát, de aztán este ötig nem. Amikor viszont fél hatkor elindultam a szigetre, szakadt. Először úgy gondoltam, ez nem állíthat meg – tévedtem. Néhány száz méter után komolyan el kellett gondolkodnom arról, hogy akkor most én leszek a kemény, de egyben laza srác, aki ilyen időben is, vagy pedig a tüdőgyulladás elkerülésének gyáva, de biztos módját választom. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, így lemaradtam az egyébként minden bizonnyal igen jó hangulatú eseményről, és arról a kb. 16-17 km-ről, amit ezzel a könnyed kiruccanással letudhattam volna. (Jellemző módon hét után, amikor ismét kimozdultam otthonról, már néhány helyen fel is száradt a járda.) Egyébként ezen az estén többször is éhségroham fogott el, már csak ezért is jó lett volna, ha az az eső inkább visszafele kap el, amikor nincs választásom.

Gyorsító

A hétfői kudarc után kissé megijedtem, hogy dől az egész hetem, így megnyugtatónak éreztem volna, ha legalább a gyorsítón túl vagyok. Kedden hajnalban már fél hatkor magamtól felébredtem, és elmentem a már törzshelyemnek nevezhető helyre, és a terv szerinti edzést nyomtam.

• 1. km: 12 km/h (5 min/km)
• 2.-3. km. 14,2 km/h (4:15 min/km)
• 4. km 10,4 km/h (5:46 min/km)
• 5.-6. km. 14,2 km/h (4:15 min/km)
• 7. km 10,4 km/h (5:46 min/km)
• 8.-9. km. 14,2 km/h (4:15 min/km)
• 10. km 10,4 km/h (5:46 min/km)
• 11. km 10 km/h (6:00 min/km)
• 12. km levezetés: 500m 9 km/h, 500m 7 km/h

Sajnos fejben végig nem voltam topon, így már odafele az járt a fejemben, mi lesz az a pont, ahol már elfogadható feladni. Talán ezért is, de jóval nehezebben ment, mint az előző héten. Talán attól is féltem, hogy az intenzív hétvégi hosszúzás után nem leszek elég jó formában. Hogy nem voltam egészen magamnál, azt az is mutatja, hogy időnként túl hátra csúsztam a szalagon, ilyenkor nagy vörös képernyővel ijesztett rám a gép. De ebben is inkább a fejem, mint a lábam lehetett a ludas, mert még a 7 km/h-s levezető alatt is előfordult.

Igazán elgondolkoztat, hogy nem túl erős-e ez nekem, és csináljam-e tovább, vagy változtassak. Mivel eltökélt célom egyszer elérni az 1:30-as félmaratont, ehhez viszont az itteni gyors sebességet 21 km-en át kellene tartanom, úgy gondolom, ezt az edzéstervet azért illene bírnom. Nem is irreális, hiszen azért meg is tudom csinálni. Másfelől viszont aggaszt, hogy mi az a kockázat, amit bevállalhatok. Egy rossz lépés sérüléshez vezethet, és ez kockáztatja az UB-s célokat, amelyeket visszafogottabb edzéssel is bizonyára elérnék. Ha viszont visszavennék az ambícióimból, aligha bocsátanám meg magamnak, hogy feladtam, és kibúvót kerestem a sérülésveszélyben. Csak rosszul dönthetek.

Kaptató

Úgy gondoltam, a kaptatós edzés a héten még nem lesz kihívás, elvégre az indulósebességet 7 km/h órára vettem le. Ez tényleg a gyaloglás és a futás határán van, vízszintesben nekem kényelmesebb is inkább kicsit hosszabbakat lépni, mint szinte csupán imitált futómozgással haladni. Emelkedőn már érdemesebb futni. Szóval azt vártam, hogy ez még túl könnyű lesz, és kicsit sajnáltam is, hogy ez nem lesz egy rendes edzés. Nos, nem állítom, hogy belehaltam, de rendesen szakadt rólam a víz, és egyáltalán nem éreztem kényelmes kocogásnak.

1. km: 0%, 1%
2. km: 3%, 2%
3. km: 4%, 3%
4. km: 5%, 4%
5. km: 6%, 5%
6. km: 7%, 5%
7. km: 6%, 4%
8. km: 5%, 3%
9. km: 4%, 2%
10. km: 3%, 1%
11. km: 2%, 0%
12. km: 0% (12 km/h-val)

 A végére azért már igényeltem a rendes futást (bár nem a bennem maradt energia feszített), ezért nyomtam egy ráadás-kilométert.

Sajnos pulzusmérőt mindkét alkalommal elfelejtettem vinni, így értékeket sem tudok mondani, pedig már engem is izgatna.

Nyugtató

Sajnos a nyugtató sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Mivel a hétvégén volt a Hungaroring-futás, egészen természetesnek tartottam, hogy itt fogom lefutni a heti hosszút. Mivel azonban volt egy „versenykör”, ebbe bele akartam adni mindent, nem is mondanám, hogy rosszul sikerült, az Endomondo 4:23 min/km-es átlagsebességet mért. A célegyenesben még Bitliszbát és Panzsit is megelőztem: persze erre Bitliszbá belehúzott, és előttem ért a célba – Panzsi bizonyára úgy gondolta, hagy játsszanak a gyerekek.

Na ezek után jött volna az LSD. Viszont hiába volt legalább húsz perc pihenő a kettő között, alighogy elindultam, a pulzusom rögtön 140 fölé ugrott. Így aztán igencsak vissza kellett vennem, hogy nagyjából kordában tartsam, de ez nem igazán sikerült.  Az emelkedőkön végképp nem: itt akármit csináltam 140 fölé ment – sétálni azért nem akartam.

Keringés közben akadtam össze DK Gergővel, aki térdsérülése matt csak végigsétálta az útvonalat: ezúttal nem arra kellett figyelnie, hogy ne gyalogoljon bele a futásba, hanem hogy a hangulat hevében nem fusson bele a gyaloglásba. Ezt a fantasztikus képet készítette rólam. Mint a kép tanúsítja, amióta leszerződött a Futóbloghoz, és khmmm, elkötelezte magát egy márkának, azóta csak egyetlen dologra tud koncentrálni...

Mindenesetre visszatérve az én teljesítményemhez, a pulzus érdekében visszafogott teljesítmény miatt csak három kört tudtam megtenni, azaz összesen négy kört futottam, azaz kb. 17 km-t. Mivel az volt a célkitűzés, hogy a hosszú mindig legalább egy félmaraton legyen, ezt nem sikerült teljesíteni. Ha a hétfői futás összejött volna, akkor mondhatnám, hogy jó-jó, nem volt meg az egy hosszú, de volt helyette két majdnemhosszú. De sajnos, nem, csak egy majdnemhosszú volt. Ráadásul azért jó lenne lefutni a heti maratont is, így pedig a kilométerszámom mindössze 40 (s így a 147-nél tartok). A jövő héten mindenesetre erősen növelni fogom a kilométerszámot, bár az azért erősen kérdéses lesz, hogy mennyinek is számolhatom a megtett kilométereket...

Bonus track

A poén kedvéért amúgy is szerettem volna elmenni a Mikulás-kocogásra, és itt még lenyomtam hivatalosan 3 és fél, az Endomondo szerint közel négy kilométert. Kíváncsi voltam, milyen lehet ilyen időben félmeztelenül futni. Úgy képzeltem, a lenge öltözékre való tekintettel minél hamarabb lezavarjuk a kört, de nem így volt. Kétszáz méternél többet nemigen futottunk egyhuzamban, az is inkább kocogás volt – a legkeményebb kihívásnak talán a nyolc darab (!) négyütemű fekvőtámaszt nevezném. Mindenesetre érdekes tapasztalat, hogy ilyen minimálmozgás mellett sem fázik már az ember – lehet, hogy felül kéne vizsgálnom a téli futáshoz való beöltözési szokásaimat? 

Összefutottam Gergővel is, aki sajnos nem csatlakozhatott a kísérletemhez, mivel éppen csak hétfőre engedélyezett neki egy könnyű futást az orvos, vasárnap még szigorú diétára volt fogva. Megbeszéltük, hogy kicsit abszurd dolog, hogy egy csomó futóeseményt úgy hirdetnek meg, hogy végül alig van benne futás. Világos, hogy elsősorban azok kedvéért hirdetik meg, akik egyébként semmit nem mozognak, ezért vigyáznak arra, hogy ne legyen túl kemény – viszont a résztvevők többsége láthatóan nem közülük kerül ki, hanem rendszeres futók jönnek el a buli kedvéért. Jó lenne, ha legalább olyanok lennének a programok, hogy opcionálisan lenen benne rendes futás is. (Egyébként le a kalappal a szervezők előtt, viccnek tényleg jó volt, ha futásnak nem is.)

Ezt a több mint negyven perc alatt lezavart távocskát inkább nem számolom.