Március idusát és az azt követő napokat az örök városban töltöttem családommal, abból az apropóból, hogy 18-án a 18. Maratona di Roma elnevezésű versenyen méretessem meg  magam.

Kedden este érkeztünk és arra törekedtünk, hogy megtekintsünk minden szépet, amit Róma ígérhet, ellentmondva Mesteremnek, aki nem tartotta bölcs dolognak, hogy a több hónapos felkészülést ezáltal veszélyeztessem. Szó, mi szó első napon az antikvitás szellemét idéztük fel, ellátogatva a Colosseumba, majd a Forum Romanum bűvölt el minket. Természetesen a  Michlangelo által tervezett tökéletes harmóniát sugárzó Capitoliumon is megpihentünk, majd hazafelé tartva egy-egy 5,- Ft-os pénzérmét is dobtunk a Trevi-kútba, így szinte biztos, hogy még lát minket Róma. Csütörtökön a Szent Péter Bazilikában maradt tátva a szánk, megmászva a Kupolát is, majd a Vatikán kertjeibe is bemerészkedtünk, természetesen szigorú felügyelet mellett. Pénteken a Vatikán Múzeumban szívtuk magunkba a kultúrát, majd az EUR városrészbe kerestük fel a Marathon Village-t, ahol átvettem a rajtcsomagot. Itt a gyerekeket sok ajándékkal halmozták el, majd a Pasta Party-n növeltük a szénhidrátszintet. A szombat borús idővel köszöntött, így kissé fázósan néztük meg a Pantheont, a Piazza Nouva-t és a Bocca della Verita-t. Végül a nap is kisütött és a Circus Maximuson pihentünk meg Iramszarvasra várva, aki végül nem érkezett meg. Eszti nagyon szép naplót vezetett, amit a belépőjegyekkel is illusztrált. Szemmel láthatóan Adival nagyon jól érezték magukat édesanyjuk nagy örömére.

Szállásunkon a Szent István Házban ismerkedtünk össze Kárpáti Józsiékkal, akik Szekszárdról érkeztek és nem mellesleg ők szervezik a májusi Borvidék Félmaraton futóversenyt. Vasárnap hajnalban együtt indultunk útnak a Colosseum tövébe. A Via dei Fori Imperialit a versenyzők foglalták el, aki már csak a jelre vártak. A versenyzők között a rajt előtti percekben átszellemülten arra gondoltam, hogy a világ egyik leglátványosabb turisztikai célpontjánál vagyok, ahol cca. 2000 éve is sokan arra vártak, hogy próbára tegyék magukat. A nap szépen ragyogott, aznap 25 körüli csúcshőmérsékletet ígértek. Nagy volt a kontraszt ahhoz képest, hogy a hét elején még 0 fok körül edzettem hajnalonként. 

Végre elindultunk kissé pulzáló ritmusban, amit Piazza Venezia-n ívelő hajtűkanyar és útszűkület fokozott. A nagy melegre tekintettel megfogadva a bölcs mesteri tanácsot, kizárólag a pulzusomra figyeltem, arra ügyelve, hogy 155-160 között maradjon. Ezt a tanácsot a verseny folyamán végig betartottam. Igyekeztem könnyedén, lazán futni, átadva magamat a nem mindennapi látványnak. A tempóval sem volt gondom, a tevezett 5 perc/km körül róttam a kiliket. Eldöntöttem, hogy a verseny minden percét élvezni fogom. Utunk a Circus Maximus-t követően a Piramis felé vezetett, majd átkelve a Tiberisen egy ipari negyedbe érkeztünk. Nem sokára azonban visszatértünk az antik oldalra, itt ért nyomomba Iramszarvas,  majd végig a parton haladt utunk elérve az Angyalvárat, majd a Vatikán falait követve a Bazilika lenyűgöző látványa fogadott minket szembe haladva Bernini kolloniádjaival. Fejemet kapkodtam a pompásabbnál-pompásabb épületek, terek láttán. A táv felénél éreztem először, hogy kissé lassulok, de ekkor még ez nem tűnt számottevőnek. 25 és 30 között a Forro Italiconál jött a pofán vágás: ez maga a "morituri". A 30. km-t követő frissítő ponton sikerült összeszednem magam, ami arra volt elég, hogy egy biztos iramban a célba érjek. A belvárosba érve a Via del Corso-n áthaladva a Piazza del Popolon ismét egy hajtűkanyar, majd a Spanyol-lépcső és a Trevi-kút érintésével újra a Piazza Venezia-n találtuk magunkat. Innét 2 km volt már csak hátra. Újfent a Circus Maximus, majd egy balkanyart követően az "ultima kilometer" felirat mögött a Colosseum tárult elém. A Colosseumot megkerülve a Via dei Fori Imperiali-n várt a célegyenes és a célt jelző óra alatt 4:08:16-nál haladtam el. (A nettó időm: 04:07:06, és az 5.515. helyzést értem el a közel 12.000 fős mezőnyben.)

 Sajnos 25 km-től nagyon szenvedősre sikeredett a verseny, az iram is majd egy perccel maradt el a tervezettől, amit a hirtelen meleg számlájára írok. Figyelve versenyzőtársaimat, sokan szintén az őszi légyhez hasonló állapotba kerültek, a mentőknek is volt dolguk. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy közvetlenül a célegyenes előtt is nem kevesen sétáltak. A versenyt követően mégsem fogott el olyan letargia, mint Kassán, sőt úgy érzem, hogy jó uton haladok tovább. Persze boldogabb lennénk, ha a küzdésem egy jó félórával rövidebb ideig tartott volna. "Sebaj lesz még gyilkos verseny, és akkor segít Szent Jupát!"