A vasárnapot a partvonalról néztem. Nem futottam a Vivicittán. Vagyis de, bő 1 km-t a SUHANJ! futamon. Előtte napokban úgy voltam vele, hogy sima ügy, miért is lenne nehéz "csak" nézőként jelen lenni. Úgysem volt ilyen három éve már. Talán épp itt az ideje. Mindenesetre más, mint a pályán. Nagyon más.
Régen írtam utoljára. Nem azért, mert nem történik velem semmi, hanem ellenkezőleg: olyan sok. Nyilván kifogás, hogy el vagyok foglalva, meg nincs ihlet... De valami ilyesmi.
Egy kicsit visszamennék az időben, hogy bepótoljak pár hírt és infót az idei évről, amit nem vetettem papírra. Decemberben edzőt váltottam. Nem azért, mert nem voltam elégedett Vajda Zsuzsival, mert de. Kiváló, remek edző. De több ok miatt is egyik új futóbarátomat kértem fel, hogy legyen mentorom a Berlinbe vezető úton. Aki ráadásul szintén ott tér vissza a maratoni útra: Markocsán Sándor, alias Sanyosz. Az ő vezetésével rovom a kilométereket idén. Most járok közel 500-nál. Többet terveztem, de 2 betegség miatt 3 hét kiesett. Talán alapozási időszakban nem is annyira rossz a havi 150-160 km lefutása.
Immár túl 2 versenyen. Egy nagyon kedves emlékként megmaradó Farsangi Félmaraton Kaposváron, Péter Attila szervezésében. Valamint bő egy hete Debrecenben futottam egy maraton váltóban, a DK Team három igen kedves emberével (Beus, Judit és :: BxL ::), az igen jól csengő Édesnégyes néven. Kaposvár havas dombjaival 2:17, a Rotary rám eső 17 km-ével 1:30 alatt birkóztam meg. Egyik sem veretes teljesítmény, de jól esett mindkettő. Talán ez a legfontosabb.
Közelgett a Vivicitta. Nekem pedig vészesen Bécs. Erre a hétvégére egy hosszabb futás volt előirányozva egy 30-35 km-es etap személyében. Mivel a SUHANJ! számára kiemelt esemény volt a vasárnapi, a sátras szolgálatra jelentkeztem, a hosszú futásomat pedig szombatra időzítettem. Jó erőben, jó formában éreztem magam. A tervezett maratoni tempóban kezdtem, 6:10-6:20 között majd próbáltam szépen lassan ebből gyorsítani. Úgy éreztem, hogy ez megy is. Egyre lendületesebb volt a futásom. De az időeredmények az ellenkezőt mutatták: lassulás. Szépen vissza 6:30 környékére az ÁTLAG. Bár nem a tempó volt a fő cél, de totálisan mást éreztem. Szétestem fejben. Majd 28 km környékére fizikálisan is. Ott abba is hagytam az edzést.
Egy bő 3 órás margitszigeti megbeszélést követően indultam haza. Vegyes érzésekkel. Egyrészt nyilván jó, mert futottam 28-at. De ha a két hét múlva esedékes Bécs Maratonra gondolok... Elmeditáltam ezeken a dolgokon. Aztán egyszer csak felpattantam a villamoson, leszálltam és elkezdtem futni hazafelé. Meglepően jól esett és könnyen ment. Bő 14 km lett még. Ennek vége már tényleg elég szenvedős volt. Alapvetően fejben. Kicsit büntetni akartam magam, hogy idő előtt feladtam. Kicsit pedig szoktatni magam ahhoz, ami rám vár. Igaz, hogy két részletben, de futottam egy maratoni távot 4:47 alatt.
Ezzel a kellemes fáradtsággal vágtam neki a Vivicittának. Így pláne úgy voltam vele, hogy nem lesz nehéz csak álldogálni. De az volt. Átragadt rám a többiekről a versenydrukk, ahogyan tűzték fel a rajtszámokat, ahogy keresték az öltözőt, a rajtvonalat, ahogyan bemelegítettek. Közel 50 fővel képviseltette magát a DK Team is. A félmaraton rajtja előtt az Alapítvány átvette az új kerekesszékeket és a handbike-ot, amit ott a társak fel is avattak, már ezekben teljesítették a távokat. Megfordult a fejemben, hogy úgy, ahogy vagyok, farmerban és melegítőfelsőben beállok én is.
Eljött a délután, a nap és azt hiszem a szezon fénypontja, a SUHANJ! Futam. Mozgás- és látássérült társainkkal egy bő 1 km-es futamra indultunk. Jöttek csöppségek a Vakok Iskolájából. Iván, az Alapítvány egyik alapembere, mesélte nekik a logót, hogy hogyan néz ki, mit szimbolizál, mi miért van rajta. Az apró kezek a pólójukra tapadtak és a minta apró kitüremkedését olvasták. Az S betű ebben a feldarabolt formájában a küllőkre, a kerekesszék kerekére utal, magára a mozgásra. Ahogy néztem őket, a könnyeimmel küszködtem. És amilyen felszabadultan suhantak utána a szélben. Megbízva egy ismeretlen karjában, aki vezette őket.
Ezzel a felemelő érzéssel került helyére a vasárnapom. Ezekért a pillanatokért dolgoztunk aznap. És megérte. Nem kicsit, nagyon. Ahogyan a fenti képen is látható, én Eszter társaságában tettem meg a távot.
Köszönöm a napot mindenkinek, a DK Team és a SUHANJ! tagjainak egyaránt, igen emlékezetes marad!
Hamarosan mi is értékeljük a versenyt, de addig is tegyétek meg Ti is! Köszönjük a válaszokat! Előtte olvassátok el kérlek az értékelési szabályokat is.
Utolsó kommentek