A Tudás Útján kihoztam magamból, ami bennem volt. Ezzel részemről a szezon lezárult, habár a szokottnál is tovább nyúlik: a siófoki félmaraton ugyan nem az utolsó verseny volt idén, de már csak edzésnek futottam, és ez így lesz az elkövetkezendő versenyekkel is. A következő hónapokra viszont visszatér a rendszeres, komoly edzésmunka. Egy időre tehát búcsút veszek a nagy sebességtől, természetesen azért, hogy még gyorsabban térhessek vissza.

Edzések

Megelégeltem az össze-vissza futkosást, és szerettem volna visszatérni a normális edzésekhez, hogy esélyem legyen valaha még valami komolyat is elérni. Mivel azonban jobb a hideg mérlegelést egy kívülállóra hárítani, követtem Károlyi Juci példáját, és felkértem Szilágyi Pétert, hogy segítsen nekem összeállítani egy normális edzéstervet. Péter nagyon kedvesen el is vállalta ezt, annak ellenére, hogy egy csomó rigolyám van, pl. hogy hétvégenként még hova szeretnék elmenni. Mindenesetre a következő heti menetrendet tűztük ki:

A hétvége természetesen a hosszúké. A reggeli egy órás futásra találtam egy rutinpályát, egyelőre mindig ugyanazt futom.

Az első héten csak érzésre lazán futottam, kilencedikén (szombaton) azonban végre megmérettem Olival a latátküszöbömet. Az alábbi eredményeket kaptam:

Regeneráló: 120 alatt
Extenzív állókép.: 120-142
Intenzív állókép.:143-157
Laktátküszöb: 158-162
Anaerob:162+

Ennek alapján a legtöbbet 130-140 között kellene edzenem, versenyen pedig nem nagyon illene 155 fölé mennem. Ez elég jó hír egyrészt mert mint az alábbiakból látszik, az első heti kényelmes tempóm pont oda esett, ahol a legtöbbet kéne futnom (azaz sem szétfutnom nem kell magam, sem totyorászni nem muszáj), ráadásul ezek szerint a legutóbbi versenyeimet is tényleg kb. ott futottam, ahol kellett volna.

Bár a javulás rohamosnak tűnik, Péter szerint egyszerűen arról van szó, hogy fáradok, ezért nem megy annyira fel a pulzusom. Mindenesetre elég furcsa, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi két hétben eléggé megnőtt az edzésmennyiség, nem érzem magam igazán fáradtnak. Igaz, az alvásmennyiséget is igyekszem úgy beállítani, hogy rendesen ki tudjam pihenni magam.

Az mindenesetre biztos, hogy márciusban a hasonlókat még hat perc feletti átlaggal futottam, áprilisban meg magasabb pulzussal is lassabb voltam – igaz, júliusban már közel jártam ehhez,  az első órában 5:25 volt az átlagom.

Tudás Útja

A Tudás Útját mindig dicsérték, ráadásul olcsó, de sosem jutottam el: tavaly 130-as pulzussal nem lett volna értelme, tavaly előtt kedvenc főpolgármesterünknek köszönhetően elmaradt, előtte meg még nem tudtam róla. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy az esztergomi siker után már egy sík, erdei utaktól mentes pályán is ki kellene próbálnom, mit tudok. Az idő ideális volt, hűvös, de szemben az előző estével és az aznap délutánnal egy csöpp eső sem esett, ráadásul kifogtam a 300-as rajtszámot. (Az utóbbi időben úgy tapasztalom, ha jó a rajtszám, jó lesz a verseny is. Persze ez most már lassan megint inkább nyomás, mint biztatás: jó a rajtszám, muszáj jól futni a versenyt!)

A PB-hez minden adott volt tehát – rajtam kívül. Az előző hetekben ugyanis egy-egy maratonnyi távot futottam, ezen a héten viszont már a verseny elején a 33 km-nél jártam – nem számolva az előző napi kb. fél órás futást Olivérnél –, és bizony a szokottnál fáradtabbnak éreztem magam. Végül úgy döntöttem, megpróbálom, aztán lesz, ami lesz. Úgy gondoltam, tolom, ahogy a csövön kifér, de a 160-as határra mégis megpróbálok ügyelni.

Az első öt km 4:2x-4:3x volt, utóbbinak az alsó határában, a 6.-8. 4:3x, inkább a felső-középső tartományban. Ekkor értöünk a pálya  legészakibb pontjára, és megfordulva ekkor értettem meg, miért nem érzek nagy szelet a parton – mert délről fújt. A 11-18. mind 4:4x lett, eltekintve a Parlament előtti 4:53-astól. Ebben a szakaszban már benne volt a lágymányosi kampusz is, és a 18. km végén értünk vissza Pestre. A 19. km kissé lejtett a Lágymányosi hídról, bizonyára ennek köszönhető a 4:30-as eredmény. Ezt viszont a 20. 4:51-es követte, amiről azt gondolhatnánk, hogy az előző böjtje volt – csakhogy az utolsó km megint 4:32 lett, holott itt lejtő már nem volt. A végeredmény 1:37:46 lett, ez 4:38-as átlagot jelent. Azt hiszem, pillanatnyilag ennél többet nem várhattam volna. Sub90, araszolgatok feléd!

InfraBalaton (résztáv)

Októberben többször is elvonatoztam a Balaton mellett (Zágráb, ill. Ljubljana felé, ill. vissza), és előre álmodoztam arról, milyen jó kis LSD-t fogok futni majd a verőfényes balatoni őszben. Azt terveztem, hogy Balatonlellétől elfutok Siófokig: ez a Google Maps szerint 33 km, nekem 35 lett – jó, volt, ahol kicsit kóvályogtam, de az max. 300-400 méter lehetett. Sajnos a tervemnek eléggé keresztbe tett, hogy az egész hétvégén sűrű köd lepte a partot: jó esetben 200-300 méter volt a látótávolság, de inkább kevesebb: a vízre pedig jó, ha tíz méterre ki lehetett látni.

Ez az edzés élvezeti értékét némiképpen rontotta, de a hasznosságát nem. Az már inkább, hogy sikerült otthon felejtenem a pulzusövem, így az egyetlen támpontom a kényelmes tempó volt: mivel korábban ez működött, remélhetőleg azért az úgy nagy részén a kívánt zónában voltam. A másik érdekesség az volt, hogy mindössze két decathlonos zselét vittem magammal, a vízről megfeledkeztem. Annyira azért nem aggódtam, gondoltam, ha máshol nem, hát az állomások közelében csak lesz nyitva bolt – hát tévedtem. Az egész Balaton olyan kihalt, mint Orbán uralkodásának végén lesz, s mintha engem is csak azért szalajtottak volna körbe, hogy ha valahol égve maradt volna a villany, azt még kapcsoljam le. A tizedik és a huszadik kilométernél nyomtam le a zseléket, arra számítva, hogy Siófokhoz közeledve nagyobb települések vannak, de előbb-utóbb csak lesz valami. (Szerencsére a decathlonos zselék nem túl sűrűek, bár összesen ha egy deci víz lehetett bennük...) A harmincadik kilométernél már egy CBA-ba is hajlandó lettem volna bemenni, de a széplaki üzletük is zárva volt, így néhány „Kurva anyád, CBA!” kiáltással frissítettem. Néhány kilométer múlva betértem egy vendéglőbe, de hiába mondtam a pincérnek, hogy „Csak egy ice tea-t kérek”, egyre csak azt hajtogatta, hogy „Parancsoljon, foglaljon helyet”, úgyhogy inkább faképnél hagytam. Szerencsére pár száz méter múlva már pontosan tudtam, hol vagyok, és azt is, hogy onnan már tényleg nincs sok hátra, úgyhogy nem érdekelt a dolog.

Egyébként is az egész edzés elég kellemes volt, a legnehezebb mindig az volt, hogy nyomasztott, hogy fogom bírni, különösen víz nélkül. Az első két km még öt alatt volt, aztán folyamatosan lassult, de nem jelentősen: a 20. kilométerig az 5:1x-5:3x ingadozott, a 21.-26. 5:3x, a 27.-33. 5:4x-5.5x, az utolsó két kilométer viszont 5:36, ill. 5:25 lett anélkül, hogy direkt nyomtam volna – nyilván a lelki teher lehullásának köszönhetően. Összesen 3:12 perc lett, az átlag 5:30 alatt egy picivel, a 33. kilométert pont három óránál értem el... Végül is ez nem rossz.

A másnapi félmaraton ehhez képest érdektelen volt. Eredetileg megígértem a fácsén egy ismeretlen dékásnak, hogy benyulazom két óra alá, de őt nem sikerült megtalálnom. Viszont miközben kerestem, egy ismeretlen csaj megkért, hogy nyulazzak neki. Mivel addigra nem sok reményem maradt, hogy az eredeti jelentkezőt megtaláljam, hát vittem őt. Sajnos lelkileg nem volt elég erős, így végül 2:02 lett, pedig az utolsó kilométereken szépen gyorsítottunk, tehát az erő meglett volna benne. Ha viszont nem vagyok ott, valószínűleg több perccel többet megy, így végül nem voltam haszontalan.

Összegzés

Ezen a két héten tehát a legutóbbi 1822 km-hez került 55 km reggeli edzés, 42 km a két félmaratonból, továbbá 35 km a balatoni LSD-ből: ez összesen 132 km, azaz idén eddig 1954 km.