Legutóbbi posztból tudható, hogy a tavasz beköszöntével a terepfutószezonom is kezdetét veszi. A VTM és a Mátrabérc teljesítése nagy lendületet adott a folytatáshoz, aminek egyértelmű célja a két évvel ezelőtt már teljesített T50 ismételt meghódítása. Hogy sikerült-e? Mindjárt megtudjátok.

Szóval a Mátrabércen elért teljesítményemmel magamat is megleptem, sőt Mesterem is elégedettségének adott hangot, mondván, hogy ő kb. 9 órás teljesítést tartott reálisnak részemről. Igaz a 8:19-hez mindennek klappolnia kellett; ideális futóidő, némi helyismeret és Csáky Laci remek coachingja. (Sajna a végén elkövettem azt a hibát, hogy tudathasadásos állapotban Lacikát véletlenül megelőztem, amit úgy érzem azóta sem bocsátott meg.)

 A nagyok szerint a Mátrabércen ilyen szintidőn belüli célba érés jó esélyt ad a T100 teljesítéséhez. Ehhez képest az én borom még bőven forrás alatt van, a T50 viszont ismét motiváló, tudva azt is, hogy idén a T100 II. részére tűzték ki a pályát, ellenben a 2012-essel, amikor az I. felét teljesítettük, így lehetőség nyílhat arra, hogy a T100-at, igaz két részletben, mégis lefussam.

 A húsvéti locsolkodást letudva, még a tavaszi szünet utolsó napján, ismét Bazsival futottunk. Ezúttal nem a szokásos Duna-parti útvonalat választottuk, hanem végre megmutathattam a Naszályt is. A Gombási-pihenőn keresztül a Látó-hegyet vettük célba, majd egy kis szusszanást követően zuhogó esőben a Facsúsztatón értünk fel a Csúcsra, ahol egy csúcsszelet le is csusszant. Elégedetten  ereszkedtünk le, a Nagy-bányakőnél még megcsodáltuk a kanyargó Dunát is. 14 kilit megtéve értünk vissza a kiindulóponthoz, ahol a hegyi zuhénak még nyoma sem volt.
A verseny előtt két héttel a Kisrigónál találkozott a váci Jedi csapat, hogy befussuk a rajthurkot, sőt Iramszarvas is megtisztelt minket. Zuhogó esőben Fecó vezetésével ugráltunk a patak felett és a nagy sár nem tette kellemesebbé az egyébként sem könnyű terepet. Pont egy óra alatt értünk Visegrádra, majd innen a Fellegvárhoz negyedórás út vezetett. Nagy-Villámot követően még inkább rázendített a zuhé. Ennek ellenére 2:45 után ismét a Kisrigóba értük, ahol Fecó már átöltözve várt minket. Edzésterv szerint még Lajos-forrás is várt ránk, így ismét lejtmenet következett. Egy szűk mocsaras szakaszon, pont a fahíd előtt hanyatt estem. A Hokáról sok minden jót leírtam már, egy azonban biztos, hogy mocsaras pályán nagyon elégtelen, nekem azonban az esést követően pont elegem lett.
A szeszélyes áprilist, hol máshol, mint  a Naszályban búcsú(s)ztattuk. Ismét Bálinttal és Csabival támadtunk a csúcsnak, ezúttal azonban a hegy északi oldaláról indultunk, mivel Vác felől hatalmas zivatar hátráltatott minket. A hegyet megkerülve a Gyadai-réten - ahonnan a Naszály Trail is indul - nyoma sem volt az esőnek, így a trail vonalán haladtunk. Feljebb érve már látszott a csapadék nyoma és a szárazon is nehezen futható rézsűs szakaszt kikerülni igyekezvén Csabi nyomán egy tarvágáson át sűrű aljnövényben másztuk meg a hegyet. Szerintem rajtunk kívül csak a hegyi kecskék járhattak ezen a nyomon. A facsúsztató ehhez képest vízszintesnek tűnt, így nem állítom, hogy visszatérő vendég leszek ezen a részen. Gyötrelmes vívódásunknak a kilátó látványa és a sötétedés vetett véget. A Csúcsra érve Csabit szülinapján  felköszöntöttük, ekkor nem sejthettük, hogy az igazi meglepetés még várat magára. Lefele már szigorúan jelölt úton haladtunk, aminek köszönhetően az elkerülni kívánt, kizárólag  négykézláb mászható rézsűre értünk. A bökkenő csak az volt, hogy most az ellenkező irányból jöttünk, így a múltheti esésemet sem feledve, elaléltam a rémálomnak tűnő szakasz láttán. A fejlámpák fénycsóvái még izgalmasabbá tették a kihívást. Bálint vezetésével azonban meglepően hamar túljutottunk a kritikus szakaszon. Társaim jelezték, hogy látszik rajtam, hogy már a blogbejegyzést fogalmazom.
Sötétben a hegyi futás, bármily meglepő könnyebbnek tűnik; nem látjuk pontosan a szintkülönbségeket, így az mentálisan sem  blokkol annyira. Ennek is köszönhetően a visszaút nagyon pörgősre sikeredett és fél 10 felé, jól eső elégedettséggel ültünk a kocsiba, tudván, hogy május elsején pihenhetünk egy nagyot. Pihenésképpen kora reggel vízre szálltam és olyan szerencsében részesültem, hogy végig tükörvízről csodálhattam meg a tegnapi napon meghódított Naszály-csúcsot.

Hogy ne kerüljek túlpihent állapotba ismét pályabejárás várt rám, ezúttal Pesthidegkútra mentünk, hogy a célszakaszt is megismerhessük. A múltheti esős időt most napos, kissé fülledt idő váltotta fel. Terv szerint a Kevély-nyeregig laza futás várt ránk, majd vissza versenytempóban haladtunk. Csapatunk ezúttal egy Irakot megjárt amerikai veteránnal egészült ki. Chris valóban remek fizikai adottságokkal rendelkezik, igaz terepen csak teljes menetfelszerelésben futott eddig. Kedélyesen beszélgetve haladtunk az általam még ismeretlen szakaszon. Alig másfél óra alatt fel is értünk a Nagy-Kevélyre. A gyors lábúak egy kis előnyt adtak, csupán azért, hogy alig 500 méter múlva megkapjuk a realitást. A zúgásban Fecó vezetett szorosan mögötte Mester és Veriga haladt. Próbáltam a terepet memorizálni, hogy majd egy hét múlva több mint 40 kilivel a lábamba tudjam merre hány méter. A búzamezőt követően kissé meredeknek tűnt a téglagyári emelkedő, de hipp-hopp könnyedén átlendültünk rajta. Majd az amerikai csatár megsérült, Lacika pedig vele maradt, míg én tök egyedül értem be Hidegkútra, de szerencsére végig jó irányban haladtam és a kocsihoz érve jelezték a többiek, hogy a lejtők királya elkavarodott. (Alig egy hét múlva látni fogjuk, hogy ez nem egyedi eset.)
És eljött a nagy nap! Mondhatni tudatosan készültem rá. A héten már csak lazán futottam, odafigyeltem az étkezésre is és előző nap bőven ittam folyadékot, sőt mesteri tanácsra sponser gélekkel is felvérteztem magam. Kora reggel 7 óra után csatlakoztam a váci különítményhez. Mindenki izgatott és a hangulat is fokozott volt, Csabi elégedetten vizsgálta vadonatúj sildjét, Bálint viszont jelezte, hogy kissé meghűlt és gyakran van szüksége papír-zsebkendőre. 

A rajtcsomagot rendben átvettük, Csabit egy esetkocsival kollégái is köszöntötték. Majd egy "before" fénykép erejéig Kuris Oszival kiegészülve összeálltunk. Sajna Andrást nem lehetett erre rábírni, az órája vacakolt, amit ő nehezen tolerált, annyira, hogy még a rajtot követően majd 3 percig a megoldást kereste. Ilyenkor őt nem szabad zavarni, ígérjük legközelebb körültekintőbbek leszünk. Szóval korunk hősei már túl voltak az első lépéseken, mikor minket tranzitbuszra tereltek, aminek köszönhetően 10 óra körül Pilisszentlászlón találtuk magunkat. A Kisrigóban a rajt előtti izgalmakat leplezve vidáman múlattuk az időt, többen jelezték, hogy szeretnék a homokórát megállítani. De a homokóra csak pereg, pereg, és hivatalos Csanya idő szerint 11 óra előtt 3 perccel elrajtoltunk.

A pályabejárások alapján szerzett helyismeretnek köszönhetően arra ügyeltem, hogy a patak partjára ne érkezzek túl későn, mert ott nagyon nem lehet előzgetni, így egy jó lendületes rajtot követően Bálint és Csabi mögött lobogva igyekeztem a tempót tartani. Iramszarvas ennek rögtön a rajtban hangot is adott, ez azonban nem zavarta abban, hogy velem tartson. Egy jó lejtős szakaszról lévén szó az első két kili jócskán 5 percen belüli volt.  Az időjárás csodákra képes, míg két hete a saras-esős időben szinte semmit sem éreztünk a táj szépségéből, a napfény mindent másképpen láttat. A patak is jóval kisebb volt, így most könnyűszerrel haladtunk és a talaj is szépen felszáradt, csúszkálástól nem kellett tartani, ennek is köszönhetően Visegrádra 10 perccel hamarabb érkezünk (50:16), mint két hete. Frissítést követően a Golgota várt ránk a Fellegvár felé. A napos, szeles idő nagyon becsapós lehet, mert ugyan meleg van, de a szél miatt ezt nem mindig érezzük, ezért is fontos nagyon a folyamatos frissítés. Bálintot a Fellegvár felé vezető lépcsőkön érem utol, aki pulzusom felől érdeklődött. A kemény hegymenetnek köszönhetően itt jóval 155 felett mozgok, míg Bálint jelzi, hogy nála ez most majd 170. Ennyit jelent egy laza nátha. A fellegvárat elérve nagyon jól esik minden, Csabival jó tempóban haladunk. Csabi "gépzsírjával" folyamatosan frissítek, megy minden,mint a karikacsapás, a Kisrigóba 2:32:59 alatt érek. Kulacstöltés egy kis kóla, majd irány Lajosforrás.
A múltkori esésemet okozó mocsár szépen felszáradt, így próbáltam a frissítést követően is szépen egyenletesen futni. Lajosforrás előtti nagy emelkedő már "terra incognita" részét képezte és Csobánkáig ez az állapot végig fennmarad, sajna ezen a szakaszon korábban még nem jártam. Lajosforrásra egy hosszú lejtő visz le, azonban amit a lejtő adott egy hosszú kemény emelkedő rögtön vissza is veszi. Egy négyes bolyt vezetve egy magaslest megpillantva virágos mezőn haladunk.

Egy idő után feltűnik, hogy noha az ösvény kitaposott, de sehol egy jel, pedig a pálya jelölésére igazán nem lehetett panasz. Kicsit elbizonytalanodva egy hosszú, lejtős szakaszt követően lelassítok és a többiekkel egy gyors konzíliumot tartva arra jutottunk, hogy talán jobb lenne visszamenni. Letaglózva, elkámpicsorodva egy mély szurdokból küzdjük fel magunkat, majd kb. 15 perces kitérőt követően ismét a jelzett úton haladunk. Csak magamat hibáztathatom, mert a jelölés, amit elnéztem egyértelmű volt. Kellemetlenül érzem magam amiatt is, hogy rajtam kívül még három embert késztettem hosszabb menetre. Egyikük jelzi is felém, hogy nincs gond, ő már harmadszor tévedt el aznap. A folyamatos frissítés ellenére kezdek kimerülni, mint tudjuk a meleg sem jó barátom és a gyomrom is émelyeg. Mélyponton vagyok, nyilván az eltévedés okozta extra sem tesz jót pszichémnek, egy műútra rongyolok le, ami ismerősnek tűnik. Nemsokára egy felirat jelzi, hogy Csobánka 1 kili, majd motorosszerkóban Varga Józsi lelkesít, ami tök jól esik. A Piros 65-ről is ismert szakaszon járok, igaz fordított irányban. A frissítő ponton elidőzök kissé, émelygő gyomrommal alkudozva próbálok egy kis olivát kólával lefojtani, majd egy magnézium ampullát is eltüntetek.

Arra gondolok, minél tovább maradok, annál később érek a célba. A Kevély-nyeregbe vezető emelkedőn esélyem sincs arra, hogy fussak, vánszorgom csupán. Jókedvű 5-ös fogat előz meg. A Kevély-nyeregbe érve már ismerős pálya fogad, itt zúgtunk nagy elánnal alig egy hete. Kezdek kissé jobb állapotba kerülni és magam sem értem hogyan, előzésbe fogok. Pilisborosjenőre érve az előző csapat egy kis kitérőt tett egy kút felé. Ott pillantom meg Bálintot. Arra gondoltam, hogy innen együtt haladhatunk, de valahogy mégsem akar utolérni. A 10-es út mentén elképesztő, ahogy egy kisfiú /Boti/ ad hoc frissítő pontot üzemeltet, egy fél pohár vízre elcsábított. Varga Józsi a fűben heverve Csobánka után ismét buzdít minket. Meghatódottan kelek át a 10-es úton és a búzamező közepén ismét utolérek valakit. Serkenteni próbálom, persze magamat is, hogy már nincs sok hátra, de érzem, hogy ez most nem talál megértő fülekre. Jön az utolsó emelkedő, ahol a Kevély-nyeregben elhaladó ötös fogat egyik tagját  érem be, sőt egy eltévedéstől is megkímélem, hiszen már túlhaladt a balra kanyartól, ahol le kell térni, mikor rákiáltok. Hálát mutatva követ, de rá kell mutatnom még egy-két jelre, hogy teljesen meggyőzzem, majd afelől érdeklődik, hogy szerintem a mezőny melyik részén haladunk. Hát ezt pont lesz@rom, még akkor is ha megsértődik.

Régen elegem van abból, hogy máshoz mérjem magam, nekem pont elég, ha magamat legyőzöm, sokszor ez sem könnyű. Ez kizárólag az én versenyem, nem érdekel, hogy ki van előttem és ki érkezik utánam. Mindenki a maga útját járja, nem tudhatjuk ki mennyit edz, sérült volt-e, avagy milyen más ismeretlen tényezők befolyásolták felkészülését, formáját.
Időközben elérem a várost, épített környezet, utcatáblák, házak, boltok, majd a Községház utcában még a váci bicajos  Sanyit érem utol, aki sétálva jelzi, hogy pont 6:30-nál járunk. Még két kanyar és kereplők, kolompok zaja közepette Csanya gratulál és nyakamba akasztja a teljesítést is igazoló érmet. 6:31:04 a vége. Csöppet ugyan dühít az eltévedés okozta időkiesés, de összességében úgy érzem, hogy egy szép futás van mögöttem, a Csobánka körüli zuhanást leszámítva egyenletesen végigjöttem. Nem is értettem Iramszarvas /aki gyönyörűen teljesített, nálam pont egy tucat perccel előbb érkezett a célba, úgy hogy meg sem előzött!/ vigasztalónak szánt szavait: "Nincs semmi baj, nemsokára jön az UB."
Persze, hogy nincs semmi baj, amiért sok-sok köszönettel tartozom feleségemnek, gyerekeimnek, hogy tolerálják sokszor abnormálisnak tűnő hóbortomat. Hálás vagyok Mesteremnek is, a váci jedi lovagoknak, a gödi futókörnek is! Segítségük, biztatásuk nélkül nagyon kevés lennék. Köszönöm a szervezők munkáját, a futótársak inspirálását és a nekünk szurkolók ösztönzését!

Idén a mai napig 904 km-t futottam összesen, ebből áprilisban 241 km-t, májusban 97 km-t.