A Váci Jedikkel szinte minden évben futunk egy jót az Alacsony-Tátrába, felkészítve lábainkat a komolyabb terepversenyekre. Tavaly  a Chopok csúcsát Trangoskárról indulva a sífelvonó alatti ösvényt megmászva hódítottuk meg. Az időjárás nem fogadott kegyeibe; néhány száz métert megtéve hatalmas ködbe értünk és ahhoz képest, hogy május végét írtuk a csúcsközeli régióban még komoly hó fogadott. És hogy ne legyen elég a jhóból hatalmas széllökések is nehezítették a haladást. Nem volt tehát véletlen Csabi kifakadása: "ezért utaztunk ennyit, miért nem jó nekünk a mi Libegőnk?"  Egy évet sem kellet várni, hogy erre a kérdésre megkapjuk a választ.

Bár a János-hegyen sokszor futottunk már /pld. Balboa, Piros85/, mégsem jutott eszembe, hogy pont a Libegő alól hódítsunk csúcsot a Zugligetből indulva. Ezért is örültem nagyon mikor megláttam a Hegyfutás.hu kiírását:
"Időpont: 2018. április 7., Táv: 22 km, Szintemelkedés: 1420 m+, Szintidő: 3:45, Helyszín: Budapest,  Zugligeti út , Létszámlimit: 150 fő"
És lőn április 7. A BSZM-nek is köszönhetően terepen a Bükki Hard óta alig-alig futottam, így kénytelen-kelletlen egy jó szintgyűjtő edzésként tekintettem erre a versenyre. Tökéletes futóidő fogadott minket borús már majdhogy nem esős, 10-15 fok. A libegőt persze pont aznap, szombaton tartották karban, noha ott volt erre az egész tél, mikor kutya se vágyik libegni. 
A szűk ösvényeknek köszönhetően a tömegrajt szóba sem jöhetett, így félperc különbséggel, üldözéses módon indulva eredt útnak az elitfutóktól hemzsegő mezőny. A mezőny első felében indultam és a lépcső végéig futottam, majd a murvás részen  már joggoltam, nem úgy mint Anti barátunk, aki simán kipörgette a durva emelkedőt is. Kb. féltávnál a Budakeszi utat az Istenhegyivel összekötő úton helyi vagányként JB adott ismertetőt a pályáról, majd Ganki és Pepe által üzemeltetett a csúcson lévő frissítő ponton Mester és Veri biztatott minket.

Igyekeztem is könnyedén, peckesen tovább haladni. A lejtmenettől tartottam leginkább, kíváncsi voltam, hogy a Tündér-szikla meredélye mit hoz ki belőlem. Bár nem volt túl egyszerű lezúzni, mégsem tűnt annyira teljesíthetetlennek a pálya ezen része. A második körnek már tapasztalt játékosként vágtam neki. Az emelkedő felénél sporttörténeti pillanatnak lehettem részese. Németh Csabival futottam együtt közel  5 métert. Csabi üdítő látványt nyújtva, magától értetődően futotta ki teljes hosszában az emelkedőt. A kicsit lejebb ereszkedő Mesteréknek eldicsekedtem, hogy kivel is futottam az imént, mikor lakonikus választ kaptam: "Csabi félperccel van lemaradva az első helyezettől".  A csúcsot követően ismét zúzás. A 2. körben sokkal jobban éreztem magam, nem úgy mint a következőben, ami valódi kínszenvedéssel járt. Nagy nehezen ismét felértem a csúcsra, ahol a Pepe által felkínált sótablettából vételeztem, mikor is a dobozból a sok fehér közül egy kék tabletta pattant ki, pedig messze még a hajnal. A zúzás közben arra lettem figyelmes, hogy mintha egy villám közeledne felém, aki határozottan arra kér, hogy jobbra húzódjak félre nehogy belém csapjon; aznap a történelem megismételte önmagát ismét jutott 5 méter közös futás Németh Csabival, aki éppen a célba ért, míg rám még pont két kör várt. A negyedik kör már jobban esett a harmadiknál, míg az utolsó kör elején a gödi tűz, Matyi ért utol. Jól le is csesztem, hogy mennyit kell rá várni. A búcsúkörben igyekeztem mindenkinek megköszönni a segítséget, amit kaptam.  
A célt elértem szintidőn belül és még  Matyival is fotózkodtunk.

Adjuk át a szót a számoknak, melyek most sem hazudnak:

 
Az eredményhirdetésre várva a remek pennét fogyasztva a női mezőny jelenlegi legjobbja Tiricz Irén osztotta meg speciális felkészülésének kulisszatitkait.
Kiss Miki és csapata remek hangulatú versenyt rendezett, bár jobb lett volna felkészültebben rajthoz állnom, még így is nagyon jó emlékekkel gondolok vissza, hogy az első Libegő-Trailnek az indulója lehettem.  Ettől függetlenül azért még a Chopokra is járunk majd edzeni.