Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

Friss topikok

  • iramszarvas: A heti 60–70 km szerintem teljesen jó. Mint fejtegetem, függő szerintem sosem voltam, max. tényl... (2020.11.11. 19:37) Kis magyar addiktológia
  • iramszarvas: "Nem is értem, hogyan juthat eszébe egy filozófiai doktornak az a képtelenség, hogy ezen a napon m... (2020.11.02. 06:29) Koló forever
  • gigabursch: Sose felejtem el! Az Újpest-öbölben készültünk az ifi OB-re, amikor az MTK-s öregfiúk betétdeltek ... (2020.02.15. 10:22) Tamás
  • Zsalapa: @Zsalapa: mármint Verigának gratulálok :D (2019.06.20. 13:53) A Jedi visszatér - Veri rögös útja az UTH-ig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: A heti 60–70 km szerintem teljesen jó. Mint fejtegetem, függő szerintem sosem voltam, max. tényl... (2020.11.11. 19:37) Kis magyar addiktológia
  • rrroka: @iramszarvas: én még maratont sem futottam, max 30 km, heti 60-70, ha van társaság. vagy leszoktun... (2020.11.10. 18:39) Kis magyar addiktológia
  • iramszarvas: "Nem is értem, hogyan juthat eszébe egy filozófiai doktornak az a képtelenség, hogy ezen a napon m... (2020.11.02. 06:29) Koló forever
  • iramszarvas: @rrroka: Köszi a kérdést. Legutóbb Spar Bp Maraton óvatos, pulzuskontrollos futással, a végén kil... (2020.10.30. 20:55) Kis magyar addiktológia
  • rrroka: Hogy állsz most? (2020.10.02. 21:03) Kis magyar addiktológia
  • Utolsó 20

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Nyelv és sport

Nincs megjeleníthető elem

4 nap Ultrában

2016.04.29. 12:00 Vitja

Közös posztjaink mindig a Balatonhoz köthetők. Most sincs ez másképpen, igaz ezúttal nem a megszokott Ultrabalaton teljesítése kapcsán osszuk meg élményeinket, pedig most jártunk csak igazán, hol is máshol, mint  Ultrában. A poszt címe pedig már két éve a tarsolyunkban van...

Prológus

Iramszarvas: Mint korábban megírtam, alaposan felkészültem a Böszmére, futottam jó néhány hosszút, és az alapsebességem is szépen emelkedett. Ugyanakkor éppen a verseny előtti két hétben gyökeres fordulat állt be az életemben, ami fizikailag is megrázkódtatást jelentett. Ennek kockázatát éreztem, konkrétan a lábamban is: csöppet sem kipihenten álltam a rajthoz. Így aztán természetesen egy jó adag optimizmus mellett volt bennem némi félsz is, hogy megint nem jön össze.

A teljesítés mellett azt is szerettem volna, hogy az első három nap gyorsabb legyen, mint két éve. Végül azonban inkább meg sem néztem, mennyi idő alatt futottam a napi távokat legutóbb, nehogy éppen emiatt hajtsam túl magam túl korán.

Vitja: Túl azon, hogy a 2004-es maratoni nevezési díjam lenyúlása óta a BSI nem a szívem csücske, a választásom során egy új kihívást kerestem és háttérbe helyeztem érzelmeimet, így találtam rá erre a 4 napos versenyre. Mivel hasonló kihívásban korábban még nem volt részem, kíváncsian vártam, hogyan reagálok a sorozatterhelésre. Korábbi bejegyzéseimből is kitűnik, hogy idén sajnos nem sikerült túl sok km-t gyűjtenem /csupán 500-at/, így - nemcsak Iramszarvashoz képest -, alul edzett állapotban várt rám a BSZM. A verseny előtt 2-3 héttel akadt ismét a kezembe az a füzetecske, melyben többek között a teljesítendő távok adatai is szerepelnek.  Nem tudom miért, de naponta 30-40 km-ek megtételére emlékeztem, ezért kissé megrémültem a közel 50 km-es napi teljesítésektől.

De legyünk optimisták; ha már így jártam, jobb híján tekintsünk erre a kora tavaszi fiesztára egy alapozó, km-gyűjtő, állóképesség-fejlesztő, "gyorstalpaló kurzusként". Felkészülésem hiányosságának még egy pozitív hozadékát is kiemelném: a rajtban nem voltam teljesen egyedül, többek között elkísért a Majré is. 

1. nap: Siófok - Fonyód

cam01768.jpgVitja: A rajt előtti napon elég sok teendő várt rám a munkavégzés során, így csak este 8 óra körül érkeztünk Siófokra. Egy gyors bevásárlást követően az Amigo Pizzériában töltöttük fel a szénhidrátraktárakat, majd egy jó Sopival fojtottuk el a versennyel kapcsolatos fokozódó feszültséget. Mivel a rajtpisztoly csak 10:30-kor dördült el, reggel nem kapkodtunk nagyon a készülődéssel. Közvetlenül  a rajt előtt még bemelegítés gyanánt kicsit kocorásztunk, majd földimmel, Láng Pistivel is összefutottam, és örömmel állapítottuk meg, hogy utcánkat ezen a versenyen is túlreprezentáljuk.

borosj.jpgA rajtban udvariasan a háttérben maradtunk, így már egy perc is eltelt, mire túljutottunk a rajtvonalon. A hűvös időnek és a lassabb kezdésnek köszönhetően 130-as pulzussal indultam és az első 6 perces km-t követően 5:30 alatt haladtam egészen 5 km-ig. Sok régi ismerőssel köszöntöttük egymást, külön öröm volt számomra az "Oh my Göd" felirat megpillantása Edina hátán. Egy német hölgy nyakában ugyanazt a csősálat vettem észre, ami éppen rajtam is volt. Miután a közös ulmi Einstein Maraton teljesítését megbeszéltük, érdeklődését kielégítve melegen ajánlottam a Budapest Maratont, ahol a városi maratonok közül az egyik legszebb útvonal futható be. A szép napos és hűvös időben öröm volt futni, igaz a partra érve a szembeszél kissé hátráltatott, de szerencsémre egy zömökebb alkatú srác mögött megbújva ez se okozott különösebb gondot. Szántód előtt elegyedtünk hosszabb beszélgetésbe Józseffel, akiről kiderült, hogy idén az Ultrabalatonra készül, ahol egyéniben szeretné teljesíteni a nem mindennapi kihívást. Csupán 5-6 éve vette fejébe - eldobva a cigit -, hogy új idegnyugtató módszer után néz, amit a futásban talált meg. Ha jól emlékszem 20 kilót ledobva, szép, fokozatos fejlődésen megy keresztül, igaz jelenleg is 90-95 kg körül mozog, de ahogy mondta, mindent egyszerre nem lehet, a futást követően az étvágynak 45 év felett már nem akar megálljt parancsolni. A beszélgetésünk alatt 5:30 körül repültek a km-ek, a félmaratont pont 1:57 alatt toltuk le. Ahogy az idő és közben mi is bemelegedtünk a pulzus is szépen felkúszott 150 körüli tartományba. A versenyt végig csodás miliő vette körül, a szinte kies márciusi Balaton nyugalmat sugárzott, miközben, főként a futótársak kísérőinek hála nagyon sok biztatást kaptunk. Külön kiemelném Monspart Saci nénit, aki 4 napon keresztül 5-10 kilométerenként feltűnve megállás nélkül biztatott minket. Józseffel közös futásunk egészen Balatonszemesig tartott, ahol a frissítést követően kissé lelassultam. Innen kezdődött a szenvedős rész. A lellei frissítőnél kicsit hosszabban időztem, így most alkalmam volt tüzetesebben felmérni a választékot. Gyümölcs (narancs, citrom, alma, banán), müzliszelet, csoki, szőlőcukor, vajas kenyér, só, illetve sorrendben víz, iso, gyömbérsör, kóla, magnézium, kalcium szerepelt a terülj-terülj asztalkán. Alaposan feltankoltam, majd 6:00-6:30/km közötti tempóban haladtam. Időközben elértem a maratoni távot jelző kiírást is /4:07/. Ezt követően nagyon fájt minden, különösen az utolsó 5 km akart nagyon lassan elmúlni. Fonyódra érve Péter Attila szpíker hangja megváltásként hatott rám. Szinte teljesen kifacsarva értem célba, az összes porcikám sajgott, rögtön nyújtani is kezdtem. A kiwi ízű fehérjeitalt magamhoz véve a partra siettem, ahonnan combközépig merészkedtem bele a Balatonba. Mester által ajánlott 10 perces Kneipp-kúrát követően már kicsit jobban éreztem magam.
Korcsoportomban a 41. helyen értem célba, a 48,22 km-t 4:48:22 alatt sikerült teljesítenem. Ez 5:58/km-es átlagot jelent, amihez 151-es átlagpulzus társult.
Ezen a versenyen  a regenerációnak legalább akkora a szerepe, mint az edzettségi állapotnak. A nagy kérdés tehát abban nyilvánul meg, hogy szervezetünk miként tudja kiheverni az előző napi fáradtságot. Nagyon fontos a szerepe az energia feltöltésnek is, így a járt útról nem letérve ismét Amigóéknál vettünk szénhidrát kúrát, majd este még lehengerlő gyakorlatok is vártak ránk.

Iramszarvas: 2016_0011_11_0775_12.jpgA rajtban kissé tanácstalanul álltam, mert edzői utasításom nem volt arra, milyen taktikával menjek. (Mondjuk, én voltam a hülye, mert nem is kérdeztem.) Úgy lőttem be, hogy az 5:20 és 5:30 közötti tempó jó lesz indításnak, ez nem szed szét, de talán nem is feleslegesen lassú, nem töltök több időt a pályán, mint amennyi szükséges. Azt azért megfogadtam, hogy 140 fölé nem nagyon fogom engedni a pulzust, akkor inkább lassítok. (A frissítésre is volt stratégiám, főleg zseléket nyomtam nagyjából 8-10 km-enként, de ezek a zselék külön posztot érdemelnek.)

Azt is örömmel állapítottam meg, hogy jó idő vár ránk. Két éve is mázlim volt. Nincs is szebb, mint az első igazi tavaszi napokon futni a Balaton körül. Ez sokat dob a hangulaton – borzasztóan nyomasztó lehet szakadó esőben ilyen távokat futni, remélem, sosem fogok kifogni ilyen időt. 

A választott tempóban az első 13-14 km-en éppen a regeneráló tartomány tetején, valamivel 130 alatt mozgott, utána egy kicsit felette. 25 körül már rendesen belemászott a 130 és 140 közötti tartományba, és 35-től kezdve már a 140 körül ingadozott. 3:49-nél értem el a maratoni távot, úgy gondoltam, innen már mindenképp tartom a tempót, hiszen nagyon már nem szállhat el a pulzusom. Végül csak a legvégén ment 145 fölé egy picit, a cél előtt, ahol még egy pici, óvatos rápörgetésre is volt erőm. Az biztatóan hangzott, hogy a fáradságom ellenére rendben, viszonylag egyenletesen le tudtam tolni 48 km-t: 136-os pulzus mellett 5:27 volt az egy kilométerre eső idő (összesen 4:24). Ha jól emlékszem a 12. helyen álltam a nap végén a korosztályon belül. (Utólag ez időnként módosult, talán akkor visszamenőlegesen törölték az időközben kiesőket?)

2. nap: Fonyód - Szigliget

cam01774.jpg

Iramszarvas: 2016_0011_02_0449_12.jpgAz előző nap tapasztalatai alapján úgy gondoltam, hogy egy 5:20–5:30 közötti indítás erre a napra is pont megfelel. Az első kilométereken még gyorsabban is haladtam, de a 10. felé már láttam, hogy a pulzusom 130 fölé kezd mászkálni, és úgy gondoltam, ez még korai lenne, ezért inkább visszaváltottam az 5:30–5:40 tartományba. Úgy sejtettem, ezt is olyan 10 km-ig tartom, aztán még lassabbra kell váltanom, de végül is csak a 30.-tól vettem vissza az 5:40–5:50-es zónába (a 26. kilométeren így is majd másfél percet veszítettem a fáradtolaj leengedésével). A 35. kilométertől kezdett a pulzusom felmászni a 135-140-es tartományba, de itt már nem tartottam fontosnak emiatt visszafogni magam. A maratoni távot 3:59:18-kor értem el.

A 46. kilométeren azonban engedtem a tempóból: ekkor kellett felmászni a Becehegyre. (Aki UB-re jár, biztos emlékszik erre a jellegzetes szakaszra: itt van egy váltópont, ami után egy golfpálya mellett kell leereszkedni – na itt ez volt, csak felfelé.) Ez a kilométerem 6.30 lett, de utána már visszaváltottam az 5:30–5:40-es tartományba, de a pulzusom így is csak az 51. kilométeren ment 140 fölé, igaz, az már 5:18 lett. A végén a Szigligeti célhoz való felmászást viszont már tényleg lazára vettem, ám sajnos a pulzusom így is felmászott 152-ig. Nem mintha ez itt már számított volna. Ha jól emlékszem, a kategóriámban ezen a napon a 11. lettem, és ezzel a 10. helyre kerültem fel (vagy valami ilyesmi, az is lehet, hogy fordítva – sajnos ezek a listák nem érhetőek el sehol): 5:41-es átlagot futottam 134-es pulzus mellett (összesen 5:02).

A combjaimat még mindig elég ramatynak éreztem. Én is megpróbálkoztam a Vitja által javasolt hideg vizes kúrával, de én fél percnél tovább nem bírtam állni a Balatonban (ennyit viszont igen, bárki bármit is mond vagy ír). Helyette viszont kipróbáltam az Inno Rheuma kenőcsöt, és ennek másnapra érezhető eredménye lett.

Vitja: Reggel korábban keltünk, hiszen  Siófokról Fonyódra a tranzit 7:15-kor indult, cserében viszont Fonyódon jó sok időnk maradt. Féltem ettől a naptól, hiszen előző nap nagyon kimerülve értem célt, nem tudhattam még ekkor, hogy mennyire frissültem fel és a leghosszabb szakasz megtétele várt ránk; 52,9 km-re volt a szigligeti cél. Ezúttal az övtáskámat is magammal vittem feltankolva a kulacsokat Sponser Longenergy-vel, amivel útközben i is folyamatosan  frissíteni tudtam magam. Péter Attila által ismertetett elmúlt évek statisztikája sem derített jobb kedvre, miszerint ha mind a 4 nap éppen, hogy szintidőn belül célba ér valaki, az biztos, hogy a mezőny első felében találja magát. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a mezőny fele a siófoki befutóig feladja a versenyt.

A rajt előtt még kisétáltunk a partra, ahol testközelből csodáltuk meg a túloldali tanúhegyeket. A rajtban egy váci futótárssal Füredi Sanyival is eszmét cseréltünk, Sanyi hatalmasat futott előző nap, 23 perccel előzött meg. A rajtot az előző napi eredmények alapján indították, kezdve a gyors lábúakkal, ennek megfelelően, majd 10 perccel indultam később az élmezőnyhöz képest. Túlzás lenne azt állítani, hogy jól esett a futás, de rosszabbra számítottam. 5:30 - 5:40 közötti tempóban 140 körüli pulzussal mentem, miközben az éppen utolérő Zsanitól megtudtam, hogy már 5 sikeres teljesítésen van túl és eddig csupán a gyermekszülés tudta távol tartani a részvételtől. Boldog voltam, egyrészt hogy ilyen illusztris társaságba keveredtem, másrészt mozgásom frissnek tűnt, a pulzussal és a tempóval is teljesen elégedett voltam. Alsóbélatelepen egy félperces boxutcás kiállás következtében Zsani némi előnyre tett szert, így István társaságába szegődtem, aki hozzám képest pont 10 évvel régebb óta fiatal. István vitalitása és pozitív természete nagyon jó hatással volt rám. Máriafürdőn István jelezte, hogy mintha holtponthoz ért volna, igaz ez a mozgásán egyáltalán nem látszott. A frissítőpontokon most nem időztem sokat, csupán magnézium-kalcium mixet, egy kis narancsot, banánt vagy csokit vettem magamhoz, míg menet közben a sponsert iszogattam. Berényhez érve értük utol Zsanit, majd a nyugati partra fordulva már Keszthelyt véltük felfedezni a távolban. Kissé lehűtötte jókedvünket az a tény, hogy Keszthelyig ekkor még 10 km megtétele várt ránk. Időközben a napi első félmaratoni adagot is megtettük pontosan 2 óra alatt. István hozzám hasonlóan szintén szeret menet közben matekozni, azaz a megtett táv és a hátralévő szakasz arányát számolva erősítjük a pszichét. Keszthelyre érve még pont egy félmaraton várt ránk Szigligetig. A folyamatos frissítésnek köszönhetően még mindig 6 percen belül tettük meg a km-eket, és lélekerősítően hatott, hogy sorra értük be a korábban induló futótársakat. Legnagyobb meglepetésemre köztük volt Sanyi is, akivel Gyenesdiástól haladtunk együtt. A maratoni részidőm aznap 4:08-ra sikeredett. Innen István, mintha eddig csak takarékon égett volna, bekapcsolta a turbót és a közel 10 percet vert rám Szigligetig. Ekkor én Istvántól eltérően lassulni kezdtem és már 6 perc felett csippantak a kilométerek. A Szigligeti Vár látványa mindig örömmel tölti el az odalátogatót, ez az öröm számomra most eufóriával ért fel. A célba érve kissé meg is hatódtam, utólag rekonstruálva az eseményeket, szerintem itt hittem el, hogy képes vagyok a hátralévő két napon is teljesítenem a rám váró feladatot.

5:19:59 alatt tettem meg az 53,05 km-t korcsportomban 25. helyen zárva a napot. Ez ugyan kicsivel lassabb az 1. naphoz képest - 6:01/km-es átlag -, de a 144-es átlagpulzusnak is köszönhetően sokkal jobb állapotban voltam. Összetettben a 35. helyre jöttem fel.

A kivis fehérjemix és a befutócsomag tartalmának beburkolását követően egy svéd csapat körében buszra szálltunk és meg sem álltunk a keszthelyi Hotel Helikonig, ahol a BSI által szervezett szállásunkat foglaltuk el. Ismét a 10 perces Kneipp-kúra következett a Balatonban, ahova most Iramszarvas is velem tartott, de 17 másodperc elteltével skippelte a programot. Innen egyenesen vacsorázni mentünk, ahol abban a szerencsében volt részünk, hogy a korcsoportjában második helyen álló békéscsabai Molnár Gitta élménybeszámolóját osztotta meg velünk közvetlenül. Más tempó, más célok.

3. nap: Badacsony - Balatonfüred

Iramszarvas: 2016_0011_02_3978_12.jpgNem szoktam különösebben izgulni versenyek előtt, de ezen a reggelen borzasztóan ideges voltam. Olyasmi érzés volt ez, mint amikor egy vizsgára nagyon jól felkészül az ember, biztos abban, hogy mindent tud, a tanár semmibe nem tud belekérdezni, ami zavarba hozná – ám annál inkább retteg attól, hogy mégis. Én is sokkal jobban éreztem magam, mint az előző két napon, mégis rettegtem. Talán azért, mert két évvel ezelőtt ezen a szakaszon sérültem le, talán azért, mert itt látszott, hogy már tétje van a dolognak. 

2016_0011_11_7349_12.jpgMivel ez a nap szintes volt, semmi értelmét nem láttam előre meghatározni a sebességemet. Inkább a pulzusomra koncentráltam, és elhatároztam, hogy az első húsz kilométeren nem engedem 130 fölé. Végül azonban úgy ítéltem meg, hogy ezután is felesleges emelnem a pulzusom (a félmaraton 1:58 lett), ezért csak 30 után engedtem 130 fölé, de ott sem volt mindig felette. A maraton is kb. 3:58 lett.

Ezen a napon valami meglepőt tapasztaltam. Az előző két napról több futó is emlékezetembe vésődött azért, mert valamikor a táv első felében elhagytak, majd valamikor a vége felé simán megelőztem őket. Ezen a napon is elhagytak, ám annak ellenére nem értem utol őket, hogy egész jó (és egyenletes) tempóban haladtam. Talán ez is okozta, hogy kezdtem úgy érezni, hogy talán túlóvatoskodtam a napot. A 40. kilométer után, a Tihanyi-félszigetet elhagyva már úgy éreztem, nyugodtan tolhatom a végét. Itt annyira jól éreztem magam, mint futás közben szinte soha: őszintén mosolyogtam az út menti fotósokra és szurkolókra, a lábam mintha magától pörgött volna alattam. A 42. és 43. kilométerem 5.22 lett, a 44. 5:20, a 45. 5:17, és mindezt őszintén élveztem. Az átlagom így 5.37 lett kilométerenként, 129-es átlagpulzus mellett (4:13). Utol azonban senkit nem értem, és ez elgondolkoztatott: elrontottam-e valamit. A válasz, amit másnap kaptam, inkább csak megerősítette ezt a kérdést.

Vitja: Most kicsit magabiztosabban vártam a futamot, mint az előző napon, persze a rajt előtt mindig van egy kis félsz bennem, hogy vajon miként fognak pörögni a lábak. A rajtban Istvánnal és Sanyival ismét egymásra akadtunk, így a tegnap megszokott jól bevált tempóval indultunk útnak. Ez a szakasz nagyon kedves a szívemnek, hiszen ezen a részen  (Zánka, Balatonudvari, Akali) nyaraltunk sokat gyerekkoromban is, így egy-két helyre ismerősként tekintettem. Elvileg ez a szakasz a legrövidebb /45,2 km/ a négy közül, de sokan óvva intenek, hogy nem szabad nagyon elfutni, hiszen a 4. napon is lesz futam. A kissé szeles és hűvös időben könnyedén indultunk el, de az elején szűk töredezett aszfaltos szakaszon nem volt nagy élvezet haladni, a pulzusom is lassan állt be. A megszokott 5:30 - 5:40 közötti tempót nyomtuk most is. A matek is beindult /túl vagyunk a tizedénél, most már a 15%-ért megyünk stb./ miközben nagyon jól éreztem magam a bőrömben; élveztem az időt, illetve a futótársak társaságát és örültem az ismerős, sok szép emlékre emlékeztető tájnak. Saci néni mellett egy hölgy személyében külön "szurkolótáborunk" akadt, mivel Istvánnal mindketten fehér felsőben nyomtuk eddig mind a három napon a "Hajrá Fehérek!" buzdítás már visszatérő motívumként köszöntött. István Szepezdnél jelezte, hogy számára ismét elérkezett "Máriafürdő", azaz egy holtpont, igaz most sem látszott sok minden, a tempót továbbra is tartani tudtuk. Zánkát követően értünk el a félmaratoni távhoz, amit ismét két óra alatt teljesítettük. Innen egy hosszabb emelkedő kifutása várt ránk, majd Akaliig a 71-es út mentén haladtunk. A gyönyörű idő és az ébredő, rügyfakadó, virágba boruló növényzet magával ragadt, így az Akalit követő kaptató is gond nélkül ment. Itt csatlakoztunk Judithoz, aki korcsoportjában a szűk élmezőnyhöz tartozik. Megtudtuk, hogy másodszor teljesíti a BSZM-t és bizony tavaly sokkal jobban esett neki minden. István az utolsó 10 km-t ma is megnyomta én pedig az elválásunkkor a tegnapihoz hasonlóan ismét lelassultam, 6 perc körüli km-ek jöttek sorra. Éppen kapóra jött az Aszófői frissítés, magnéziumot vételeztem és egy újabb kulacs sponzert is bekevertem, lehet, hogy korábban kellett volna, és máris lendületesebben haladtam. Éppen Füred határában várt rám a maratoni pont /4:07/, majd az utolsó 3 km viszonylag gyorsan elrepült.

A 45,02 km-es etapon 4:25:02-őt mentem, ez volt a leggyorsabb szakaszom - 5:53/km - és a pulzus is tovább csökkent: 143 bpm. Most is 25. lettem, és az összetettben szintén a 25. helyre kapaszkodtam fel.

A célba érést követően a megszokott forgatókönyv /nyújtás, fehérje/ majd a Enikőnek és Gergőnek köszönhetően kocsival elérve a közeli Mészöly Géza utcát a Kék Lagúna Panzióba foglaltuk el szállásunkat. Kipakolást követően irány a strand, ahol 10 perc  Kneipp-kúra, majd a holnap reggelire valót is beszereztük a Gergőékkel fixált pizzériába haladva. cam01798_1.jpg

4. nap: Balatonfüred - Siófok

Vitja: És elérkezett a várva várt vasárnap, ami normáliséknál a pihenést jelenti. Ellenben mi korán keltünk, hiszen 8 órakor indultunk útnak az utolsó 49,2 km-t kitevő szakasznak. Egy konspiráció eredményeképpen Irma is csatlakozott hozzánk, így hármasban érkeztünk meg a kb. 750 méterre lévő rajtzónához. A befutó szakasz pikantériáját az előző három nap adja meg, azzal, hogy nagyon fájó lehet, ha pont itt botlanánk meg közvetlen a cél előtt. A kora reggeli rajtnak köszönhetően jó hűvös idő fogadott minket, ami egyáltalán nem volt ellenemre, sőt!

Ismét Istvánnal és Sanyival indultunk útnak, hamar elérve a megszokott 5:30-6:00/km közötti utazótempót. Egy változás történt, elfogytak a fehér színű felsőim, ezért az Ultrakéken a Váci Jedik váltó tagjaként szerzett "Átengedett a Hegy" feliratú kék-sárga pólót viseltem, ezzel is kifejezve hálámat a váci sporttársaknak a folyamatos támogatásért, biztatásért. Szerencsénkre lelkes szurkolónkat ez az apróság nem zavarta meg, "Hajrá fehérek!" hallhattuk több ízben ezen a napon is. Még egy változás történt a korábbi napokhoz képest, ezúttal a váltók fél órával később eredtek utánunk, aminek köszönhetően testközelből láthattuk a leggyorsabb ragadozóként kikiáltott sashegyi gepárdokat is. Káptalanfürednél értek utol, csak annyit hallottunk, hogy "pálya" és úgy éreztem mintha szembejöttek volna. Míg korábban már 5 km megtétele után nekivetkőztem, legyűrve a karmelegítőmet, a mai napon erre Almádit követő emelkedőn 16 km környékén került sor. Persze közben ment a matek is, a félmaratonhoz most 2:03 alatt értünk el. Sokan megdicsérték a pólómat is, sőt Fűzfőnél az Ultrakéken 3. helyezett Oszival is pacsiztunk, aki teljesítvén a Keszthelyről induló Öbölfélmaratont, részt vett a két napos váltók versenyében is. István mintha Kenese előtt kezdte volna emlegetni Máriafürdőt, de tempónk továbbra is töretlen maradt. A kenesei frissítőpontnál Iramszarvast véltem felfedezni, aki érdeklődésemet azzal hűtötte le, hogy már régóta várta, hogy utolérjem. A gyors frissítést követően szerettem volna ennek okát megtudni, de addigra, mint a kámfor ... Utólag tudtam meg, hogy ekkor ő már az árnyékszék magányában könnyített magán. A Marinaportnál megható pillanatokat éltünk meg, Istvánt nagy kisfia és barátnője lepték meg. Itt szükséges megemlítenem István kedves feleségét, aki 4 napon keresztül, 5 kilométerenként leste férjura minden kívánságát, jelenléte engem is megnyugtatott, annak ellenére, hogy csak egy alkalommal éltem kedvességével; nagyon jót tett a himalájasó. Innen egy kis hullámvasút következet, az emelkedők és lejtők váltakozása kissé hektikussá tette a tempónkat. Eközben derült fény Istvánék első futósikereire. Mint kiderült ez az előadás annyira magával ragadó volt, hogy ezt egy biciklista is élvezettel hallgatta mögöttünk haladva, sokáig nem is előzött meg minket. Elértünk az akarattyai emelkedőhöz, ahol István ezúttal a cél előtt 15 km-rel váltott át a turbófokozatra. Ahogy lenni szokott István szublimálódásával ismét holtponthoz érkeztem, 6 perc fölé kerültek kilométerek, pedig a löszfal tetejéről gyönyörű látvány fogadott. A folyamatos frissítésnek köszönhetően ismét sikerült elérnem a kívánt tempót. A löszfalról legurulva érkeztem el a maratoni távhoz /4:12/ és innen végig a part mentén már csak arra kellet ügyelnem, hogy az utolsó 8 km-en ne történjen semmi váratlan. A célba érkezéskor a várt eufória ezúttal elmaradt, azonban nagyon jó eső érzés és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

5:58/km-es átlagtempóval tettem meg az utolsó 49,29 km-es szakaszt 4:54:58 alatt, amihez 139-es átlagpulzus társult. Ezzel a 20. helyet szereztem meg, amivel az összetettben a 23. helyre zárkóztam fel.

Iramszarvas: Az utolsó etap előtt Irma meglepett azzal, hogy megjelent a szállásunkon. Valahogy azonban ez sem tudott pozitív várakozásokkal eltölteni, viszont egyáltalán nem izgultam, abban biztos voltam, hogy meglesz – persze ha nem ér valamilyen baleset. Viszont egyáltalán nem éreztem úgy, hogy képes lennék futni, bár különösebb bajom sem volt. Azért Irmának azt mondtam, hogy az előző napok tükrében a hat perces átlag azért csak meglesz, úgyhogy 5 órán belül azért csak beérek. 

Már a rajt sem sikerült jól, hamarosan meg kellett állnom cipőt kötni, nadrágot igazítani stb. Már az első 15 km is főként 5:40 és 5:50 közé esett – igaz, ha nem, akkor inkább lassabb volt. Ezek után azonban inkább hat perc fölé csúszott, mint alá. Csodálkoztam, hoigy Vitya még nem ért utol. Próbáltam ura lenni a helyzetnek, de közben az emésztésem is vacakolt, így a 20. km-nél levő frissítőponton be akartam térni a toitoiba, de foglalt volt (egyetlen fülke a frissítőponton, ejnye, BSI!). Reméltem, hogy eljutok a következőig. Eljutottam, de megint foglalt volt. Ekkor ért utol Vitya. Annyi szerencsém volt, hogy amikor már továbbindultam volna, mégis kijött valaki – annyi viszont nem, hogy odabent bármit javíthattam volna a helyzetemen. Így aztán a hat perceseknél messze lassabb tempóval vánszorogtam tovább  – az akarattyai nagy emelkedőnél pedig már inkább a nyolc perc közelében jártam, igaz, utána visszaálltam a 6:15 és 6:30 közötti tempóra. Többször is próbáltam ritmust váltani és gyorsítani, de ez még a világosi lejtőnél sem sikerült, pedig időközben az emésztési problémáim eltűntek. A lábamnak is volt valami baja, már fel sem tudom idézni, pontosan mi, de féltem a sérüléstől is. Már 5:20-as, 5:30-as teljesítési idővel számoltam, és azon gondolkodtam, mikor hívjam fel Irmát, hogy ne izguljon feleslegesen: jövök, csak csigatempóban. 2016_0011_32_4247_12.jpg(Tegyük hozzá, hogy ha végig ebben a csigatempóban futottam volna le a versenyt, akkor sem lettem volna elégedetlen. Csakhogy az előző napok után ezt nagyon gyenge teljesítménynek éreztem.) Az utolsó frissítőpontnál azonban megtörtént a csoda: elkezdtem gyorsulni, méghozzá nem is akárhogy: a 46. km-től 5:36-os, 5:30-as, 5:23-as kilométert mentem. Ekkor már láttam, hogy ha belehúzok, még az 5 órás idő is meglehet, úgyhogy tényleg toltam, ahogyan a csövön kifért. Az utolsó teljes kilométerem 4:50-es lett, és a maradék töredéken még gyorsabban nyomtam. Az öt órás időből azonban így is kicsúsztam tizenegynéhány másodperccel.

Sajnos az utolsó nap a többinél így jóval gyengébben sikerült: 125-ös pulzussal kilométerenként 6:06 lett az átlagom. A vége azt mutatja, hogy nem az volt a probléma, hogy az első három napot vettem túl gyorsra, hanem valamiért nem tudtam hamarabb kihozni azt, ami bennem volt. Hogy miért, azon alaposan el kell gondolkodnom – gondolkodtam azóta is eleget, de sokra nem jutottam.

Epilógus

Vitja: A verseny előtt sérülésmentes, szintidőn belüli célba érkezést határoztam meg, mint teljesítendő feladatot, így nincs okom panaszkodni. Külön öröm számomra, hogy végül is aránylag egyenletes, közel azonos tempóban (5:58, 6:01, 5:53, 5:58) haladtam mindvégig, úgy hogy közben az átlagpulzusom (151, 143, 141, 139) is végig csökkenő tendenciát mutatott. Mester jó tanácsainak és praktikáinak, valamint Iramszarvas precizitásának is köszönhetően, mindig sikerült megfelelően regenerálódni, ami a sikeres teljesítés egyik kulcsa volt. Szerencsére a korábbi évek statisztikáinak ellentmondva, most a mezőny jelentős része célba ért, korcsoportunkból a 65 indulóból csupán hatan kényszerültek idő előtt befejezni a versenyt. Iramszarvas kimagasló teljesítménye végig inspirálóan hatott rám, jó látni, hogy a kitartó, rendszeres, lelkiismeretes munka meghozza gyümölcsét. Az hogy az utolsó szakaszon mégis én értem 5 perccel előbb a célba és így a teljesítést igazoló medalion is hamarabb került a nyakamba, az csupán optikai csalódás, 50 perc különbség így is maradt köztünk.

Az összesített 19:29:26-os eredményre és a 23. helyezésemre nagyon büszke vagyok!

12874307_10206419788629135_1291584579_o_1.jpg

Iramszarvas: Én is örülök, hogy sérülés nélkül megúsztam a versenyt, bár ennek kéne természetesnek lennie. Az első két napon több mint fél órát vertem a korábbi időmre, a harmadikon valamivel kevesebbet, igaz, ez a szakaszok módosulása miatt valamivel hosszabb volt, mint korábban. Az összeredménnyel (18:38:55) nagyon elégedettnek kellene lennem, és tulajdonképpen az is vagyok, hiszen nem csak a kitűzött célokat teljesítettem, de ilyen szintű teljesítményt mezőnyön belül talán még sosem nyújtottam (12. helyezés kategórián belül, 43. összesítettben). Ugyanakkor az utolsó napi teljesítményem eléggé beárnyékolja az örömöm. 

Az, hogy így sikerült, jelentős részben Szilágyi Péternek köszönhető: az igazi teljesítmény nem a versenyben, hanem a felkészülésben volt. Szintén köszönettel tartozom Vitjának, aki a felkészülés és a verseny során is sokat támogatott, ráadásul ki tudta várni, amíg ehhez a poszthoz megírom a részemet. A verseny közben készült képekért a Futófotót, a célban készültekért Irmát illeti köszönet.

 12325721_10206419788589134_640500223_o.jpg

4 komment

Címkék: verseny ultra pb

A bejegyzés trackback címe:

https://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr408524616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2016.05.02. 08:55:48

na ezt aztán szépen végigtoltátok! sorozatterhelésre alkalmatalan IT szallagomat bánatosan nézem.
Vitja, az azonos tempó mellett csökkenő pulzus az világszám!

amúgy ezt az "átengedett a hegy" pólót én nem értem. a futó ott se volt, nem tett bele semmit? :) "körbeengedett a balcsi" feliratos akkor már miért nincs?! :D

Vitja 2016.05.02. 21:23:58

Köszi! Hörömpő Cirkusz világszám! Ezek szerint az egymást követő napokon a hosszú futás fejleszti az állóképességet.

Szerintem nem annyira gáz ez a póló felirat; aki kér annak adatik meg. A kérés aktív tevőleges cselekményt feltételez, csakúgy mint a futás is.

libabőr 2016.05.04. 18:13:01

Szia Vitja!
Örömmel olvasom írásotok nagyon tettszik.Külön köszönöm,hogy megemlítettél engem is a blogban.Hatalmas élmény volt ez a négy nap futás,örülök hogy megismertük egymást,és jót beszélgettünk.Sikeres felkészülést kívánok nektek,találkozunk az UB-n! "József"

Vitja 2016.05.06. 07:38:58

@libabőr: Örülök, hogy örülsz! :)
Én is sok sikert kívánok neked, kitüntetett figyelemmel kísérjük futásodat. Hajrá!
süti beállítások módosítása