A maratonos és a dupla félmaratonos hétvége után most csak 12 km-t kellett volna lefutnom. Nem volt hozzá kedvem.
Erre a hétre a Vivicittá 12 km-es versenye volt betervezve. Reméltem, hogy elég jó időt tudok futni, de pénteken elmentem egy átmozgató futásra, de lassú voltam és nehézkes. (Az Endomondo szerint 12,7 1:12 alatt. Ez 5:41-es átlag, de ha hotzzátesszük, hogy az Endomondo felülbecsüli a távolságot, még rosszabb.) Be kellett látnom, hogy nem fogok tudni nagyon jót futni, ami mondjuk egy maraton és két félmaraton után annyira le sem tört volna.
Vasárnap reggel összeszedtem magam, bicajra pattantam és elindultam a versenyre. Kétszáz méter múlva visszafordultam, mert még a tréningfelsőmön is úgy átfújt a szél, hogy majd megfagytam. Vissza aláöltözetért. Újból elindultam. A budai rakparton elgondolkodtam azon, hogy sapkát is kellett volna hoznom. Korábban úgy gondoltam, pont olyan idő van, amikor erre nincs szükség: nincs olyan hideg, de annyira nem is süt a nap, hogy szükség lenne rá. Ekkor azonban elképzeltem, hogy a viszonylag szélmentes szigetről kifutok, és elkap a metsző északi szél. Vagy éppen hazafelé fázik meg a felhevült fejem. És valahogy eközben rájöttem, hogy nem is kell ez nekem. Bátor döntést hoztam: ez egyszer nem fogok elindulni.
Talán másképp gondolkoztam volna, ha a félmaratonra lettem volna benevezve. Az egy komolyabb erőpróba, a felkészülés fontos része. 12 km nem az. Nem akarok kockáztatni egy megfázást, nem akarok úgy futni, hogy közben átkozom magam, minek kezdtem bele, és még csak valami jó eredményre sem számíthatok. Ráadásul Vitya olyasmit is kommentelt, hogy az emberi szervezet nem gép, amit ugyan nem értek, de a túl nagy egómra történő célzást igazán szerénytelenség lett volna nem érteni. Meg amikor életem első 30 km-esét futottam, hiába szakadt az eső, nem hagytam ki. Életem első terepfélmaratonjára esőben is felbicajoztam a hegyekbe, lefutottam, majd hazakerekeztem. Ott volt tétje a dolognak. Itt nem. Később aztán Vitya felhívott, hogy milyen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és a fácse is tele volt azzal, hogy ki mindenki futott PB-t (persze elsősorban félmaratonon) – mindenkinek gratulálok! Ennek ellenére továbbra is úgy látom, hogy nem döntöttem rosszul.
Hazamentem, fáradt voltam, próbáltam aludni, nem ment. Gondoltam, befejezem a könyvet, amit olvasok, az majd elfáraszt úgy, hogy aludni tudjak. Elolvastam, lefeküdtem, de aludni csak nem tudtam. Szívesen elmentem volna futni, de még mindig tombolt a szél, így ehhez sem volt kedvem.
Aztán hétfő este már végre kellemesebb volt az idő, így elindultam a Duna-parton délre a szokott útvonalomon. A Gubacsi-hídig szerettem volna elmenni, aztán vissza. Gondoltam, ez lesz olyan 12 km. Út közben be kellett látnom, hogy nem lesz annyi (még úgy sem, hogy az elején az Endomondo megint csúnyán félremért: annyira, hogy még ezen a kis ábrán is jól látszik!), ezért a végén tettem bele egy kis kacskaringót. Nem mondom, hogy nagyon formában voltam, de nem ment nehezen, legszívesebben még felmentem volna a Gellért-hegyre, de lebeszéltem magam. Nem kell túlzásba vinni. Lesz még kihívás a héten elég. 13 km.
Kedden a Népligetben köröztem, de nem lett még hét kilométer sem, és az idő is felkúszott ötről öt negyven körülire (6 km). Szerdán elmentem a Nike futóklubba, hogy Vajda Zsuzsival végre edzéstervet írassak, de kiderült, hogy most csak speciális papírra írhatnak edzéstervet – azt viszont még nem kapták meg. Mindenesetre ha már ott voltam, részt vettem az edzésen is, ami így szezonindítónak két 30 perces körből állt volna. Az első körben valahol a felénél kezdtünk leszakadni (előre) Knipl Istvánnal és egy Ismeretlen Kiscsajjal. István először mondta, hogy várjuk be Zsuzsiékat, lassítottunk is, de aztán valamiért azt találta ki, hogy toljuk meg. És akkor megtoltuk. Az utolsó egy-másfél kilométert már elég jól nyomtuk. Aztán bevártuk a többieket, elindultunk a többiekkel még egy körre, az Ismeretlen Kiscsajjal kezdtünk megin előre kerülni, aztán ő egyre jobban kezdte tolni. Egy ideig gondolkodtam, hogy mit csináljak, a többieket ugyanis nem akartam faképnél hagyni (ha már a hivatalos edzésre jöttem), de nekem lassú volt az a tempó, gondoltam, akkor már inkább tolom, az hasznosabb. Aztán az Ismeretlen Kiscsaj olyan tempót kezdett diktálni, amit már nem igazán tudtam követni, úgyhogy hagytam elmenni. Gondoltam, vagy bírja tartósan, és akkor úgyis hiába erőlködöm, vagy nem, akkor meg úgyis beérem. Egy idő után látom, hogy beállt egy száz (?) méteres távolságban, és már nem távolodik. Ezalatt már kissé kilihegtem magam, gondoltam, akkor óvatosan megtolom. Nem olyan sokára be is értem, és felvettem a tempóját. Aztán az utolsó nyolcszáz méteren mondtam, nézzük meg, kiben maradt több kakaó. Végül bennem, de nagyon jól nyomta. S bár minden edzést endomondózni szoktam, ez egyszer úgy döntöttem, hogy úgyis lassan megyünk, minek rajzoljak a térképre még két szigetkört – úgyhogy most fogalmam sincs, mennyit toltunk igazán. Mindenesetre ez inkább tűnt versenynek, mint edzésnek, és nagyon jó volt! 10 km
Azért ha Zsuzsi edzéstervet nem is írt, annyit súgott, hogy a héten még nyomjak egy edzést, pénteken és szombaton pihenjek, így vasárnap megint formában lehetek. Javaslata nyomán futottam 10 km-t, négy felvezetőt, két gyorsat és négy levezetőt. A kilométerek az Endomondo szerint: 5:16, 4:54, 5:12, 5:33, 4:28, 4:30, 6:56, 6:22, 5:57, 5:42. A tegnapi után nem rossz, de kissé nehezen tudtam a gyors után visszanyerni a sebességemet. A napot spinninggel és jógával zártam a Suhanj!-nál.
Összegzés
Az összteljesítmény 12+13+6+10+10 km, ami összesen 51. (Ezt utólag javítottam, az eredeti számolásból kimaradt a pénteki 12 km.) Az UB-felkészülés tehát a 789. kilométerénél tart, 2012-ben pedig az 552-et értem el.
Utolsó kommentek