Megvan a második. Budapest után Bécsben is teljesítettem a Maratont, 20 perccel javítva az akkori eredményemen. Rettentően tanulságos verseny volt. Nagyon vegyesen éltem meg, erre utal a címben az édes és a savanyú...

Nagyon vártam ezt a versenyt. Elég sokat készültem rá, reméltem, hogy ez meg is látszik majd az eredményemben. A Spar-t bár lefutottam és igazából a teljesítés és az érzések a legfontosabbak, azért annyira nem voltam büszke az 5:17-re. Úgy voltam vele, hogy jórészt a meleg miatt lett ilyen. De most már tudom, hogy nem csak emiatt. Ha nincs meleg, akkor sem lett volna sokkal jobb...

A bécsi futam körítése fantasztikus. Magával ragadó minden, ami körülveszi. Hihetetlen érzés, hogy a tömött metrókon szinte mindenki a versenyre megy. Ahogy több száz méter hosszan állunk a rajtban egy kétszer három sávos úton. Szól a buzdító zene, a hangosítás kifogástalan.

Lábujjhegyre állva látom, hogy a profik elindulna fel a hídra. Köztük Paula és Gebre is. Majd pár perccel később mi is megindulunk a rajtvonal felé. 30.000 ember vág neki a távnak, nagyobb részt a félmaratonnak, vannak váltók is is. De nagyon sokan teljesítik az egész távot.

Mariann tanácsai kattogtak a fejemben már napok óta, hogy nem kellene enni már előtte 4 órával, mert az inkább árt, mint használ. Így éhgyomorra álltam a rajthoz. Kezemben egy Mars szelettel.

Sűrű csipogások közepette léptük át a rajtvonalat. A 42 km számomra még felfoghatatlanul hosszú táv. Fejben is csak úgy merek nekiindulni, ha átlátható darabokra felosztom. 10 km-es szakaszokra bontottam, így agyban jobban bírható.

Az első km-ek nagyon jól mentek. Igencsak vissza kellett fognom magam, hogy nehogy elfussam az elejét. 30 perc körüli 5 km-mel kezdtem. Egész könnyen mozogtam, amire mostanában nemigen volt példa. Lehet, hogy ebben komoly szerepe volt a pénteki sportmasszázsnak. Hát... Ott alaposan kaptam, szombaton is éreztem még mindenhol, tartottam is tőle, hogy áthúzódik vasárnapra. De megnyugtattak, hogy 24 órán belül elmúlik.

Livivel futottam pár km-en keresztül. 10 km-nél is még tartottam a 6:00 körüli tempót, figyelve a tartalékolásra. Aztán 12-13 km környékén megzuhantam. Rettentően fáradtnak éreztem magam. Nem ment jól a futás, nem is esett jól. Szenvedtem. Ráadásul emelkedős rész. Megijedtem. Ha most ilyen, mi lesz ezután? Hogyan fogok futni még 30-at?

15 km-nél volt először banán. Ott betoltam kettőt, ittam izoitalt. Némi erő szállt vissza, de igen vánszorgósra sikerült ez a szakasz. A pálya útvonala olyan, hogy a célvonal mellett megy el 200 méterre, és aki nem érzi jól magát, az kiállhat itt, félmaratonként jóváírják az idejét. Hát, 19 km körül igencsak kacérkodtam a gondolattal, hogy... De az nem lehet. Nem ezért jöttem ide. 2:18-as FM idővel haladtam el a megváltó célegyenes mellett. Fejben nagyon nehéz volt.

Nagyon el voltam keseredve. Sokat edzettem. De nem volt eredménye. 12 perccel mentem rosszabb FM részidőt, mint a Sparon!

Egy kicsit kihaltabb szakasz jött, egy kicsit komolyabb hideg szembe széllel. Nagyon megviselt a 21-24 km közötti szakasz. Egyébként az időjárás kegyeibe fogadott minket. Ennél jobb futóidőt szerintem elképzelni sem lehet: 10-12 fok, felhős, néha minimálisan szemerkélő eső, enyhe szél.

24 km-nél ettem egy sportgélt, ittam vizet. Meglepően hamar éreztette is a hatását. 25 és 30 km között szárnyakat kaptam. Elkapott a versenyhangulat. Mosolyogtam, haladtam, jó volt a kedvem. Egész kellemes tempót tudtam felvenni. Egyelőre nem tudom a részidőket, mert leállt a verseny szervere, de nem volt rossz szakasz. Picit vissza is kellett fogni magam, mert messze volt még a cél. Itt értettem meg, hogy az edzésmunka nem mindig akkor látványos, amikor azt hisszük, hogy látnunk kellene az eredményét. Sokkal jobban bírtam a táv második felét, mint a pesti versenyen.

30-31 km környékén értünk a Prater-be, Bécs "Margitszigetére". Ami nem sziget, de az ottani futóélet központja. Néző itt nem volt sok (kivéve még a Stadion környékén, innen is köszönöm Dóri felejthetetlen biztatását), borús idő, fák mindkét oldalon. A néhány száz méterenként felállított hangszórókból a Karib tenger kalózai film zenéje szólt. Beleborzongtam, annyira tökéletes zene volt. 

32-33 környékén kezdett fogyni az energia. Jött a második gél, plusz víz. Ez is hamar segített, de már nem tudtam a korábbi tempót felvenni. Teljesen merevek voltak az izmok, borzalmasan fájt mindenem. Nagyon nehezen jöttek a km-jelző táblák. Az utolsó 5 km már borzalmas volt. Úgy vágtam neki, hogy kb. 8 perces tempókkal be tudok jönni 5 óra alá. Durva egy érzés, hogy nem voltam benne biztos, hogy meglehet. Nagyon könnyen el lehet veszíteni perceket egy-egy frissítővel, félig görcsben álló lábbal.

Aztán eljött a 4-es számjegy. Végre a 40. Innen már meglesz. Innen el nem veheti tőlem senki. 17-18 percem van beérni. Újra egyre nagyobb tömeg kezdett lenni az út mentén. Mindenki buzdított. Nehezen haladtam.

41. Elővettem a zászlót. Csicsó emlékére. Ahogyan Pesten, itt is ezzel a kezemben szeretnék befutni. 500 méter van vissza, innen 100 méterenként jelzik már a hátralévő távot. Újra küszködök a könnyeimmel. 30 km környékén is volt ilyen. Nehéz megállni, hogy ne... Meglátom a célegyenes elejét.

A többiek a sarkon állnak és kiabálnak. Megcsináltam, ott vagyok. Kiszakad belőlem minden, zúg a "RIA-RIA-HUNGÁRIA!", gyorsítok a tempón, fejem felett a zászló, még éppen látok a könnyeimtől.

Beértem. Leroskadok oldalt, kérdezik, hogy jól vagyok-e. IGEN, hogyne lennék jól. Boldog vagyok, mert megcsináltam. Összefut bennem az édes és savanyú íz, mert hittem abban, hogy jobb időt futhatok, bíztam az edzésmunkában. De édes, mert tudom, hogy jó úton járok. Jó érzésekkel értem be. Nem számít az idő, mert az, amit újra kaptam, leírhatatlan. Beleborzongok, ha visszagondolok rá. 12 perccel rosszabb első fél után kb. 30 perccel jobb második felet mentem, mint Pesten. A kemény munka meghozza gyümölcsét.

Minden egyes lefaragandó percért keményen meg kell küzdeni. De az eredménytől függetlenül életre szóló élményeket adhat egy verseny. 

Bár van picit savanyú íz a számban, de nem keserű! Kellemes összhangban van az édessel. Egy cseppet sem vagyok letört, sőt! Már most újra mennék futni. Nem bírnám mozgatni a lábaim, de mennék. A céljaim nem változtak, de átrendeződtek: nem kell nekem idén 4:00-s maraton. Majd 1-2-3 év múlva. De ha nem is lesz ilyen, az sem baj. Nem tudnék jobban örülni egyetlen más eredménynek sem. Így is fantasztikus.

4:56:53

Értékeljétek, ha ott voltatok! Előre is köszönjük a válaszokat! Előtte olvassátok el kérlek az értékelési szabályokat is.