Kevés törtszámról hallhattunk annyit az utóbbi években, mint a kétharmadról. Sajnos a futás kapcsán ritkán kerül elő ez a szám, pedig a kétharmadmaraton nem is olyan ritka, mint ahogy első pillanatra gondolnánk. A Velencei-tó megkerülése is 28 kilométer, pont egy maraton kétharmada. Ez a táv már túl van a rutinból teljesíthető félmaratonon, de még nem annyival, hogy sokkal komolyabb kihívást jelentsen. Az utóbbi két hét edzésprogramjába két ilyen verseny is került. Fájdalom, a kétharmad egyik esetben sem volt igaz.

Enyhe emelkedő

A legutóbb egy szerdai Nike-edzésnél hagytam abba, a csütörtöki pihenőt egy pénteki laza követett: 6 km 5:26-os átlaggal, 137/150-es pulzussal. Az első kilométer 5:10, a harmadik 5:20 lett, a maradék négy egyaránt 5:30. Mesterkéltnek tűnő számok, de teljesen spontán születtek. Az edzést egy 6*100-as zárta. 6 km

A szombati pihenőt a vasárnapi verseny követte. Tavaly a Győr–Lipót volt az első versenyem, amit GPS-szel futottam. Ez alkalommal az Endomondo/Nokia elég megbízhatóan működött (bár emlékezetem szerint kb. a félmaratontól kezdve nem mondta be a kilométereket). Érdekes futás volt, emlékszem, nagyon jónak éreztem akkor az eredményt: a hivatalosan 27 km-en 2:12-es eredményt futottam (az Endomondo által mért 26,26 km-en ez 5:02-es átlagot jelent). Ezt ma sem mondanám rossznak. Az érdekesebb, hogy az első kilométerek nagyon gyorsak voltak: 4:47, 4:37, 4:29 (ebben van egy kis elmérés), 4:35, 4:43 három kilométeren át (!), 4:50, 4:56, 4:55, 4:54. A 12. kilométer azonban már picivel öt perc fölé ment – a 13. ugyan megint 4:53 lett, de ezen kívül csak a 18. lett 4:59, a többi öt felett maradt, volt egy 5:44-es is (bár ebben a frissítőpont is közrejátszhatott), de az utolsó teljes kilométer is 5:32 lett. Az idei terv az volt, hogy nem csak a fejlődésnek köszönhetően leszek gyorsabb, hanem a jobb erőbeosztásnak is. Kedvező időjárás esetére 4:50–5:00 közötti indulás volt betervezve, és a feladat ennek a tartása volt – illetve a végén, ha marad erő, a gyorsítás.

Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás, de persze a helyzet nem ilyen egyszerű. Az időjárás ideálisnak volt mondható, legfeljebb időnként a szembeszél volt kissé erősnek mondható, de ennyi nehézség minden versenyen előfordul. Könnyedén elindultam, de az órám 4:30-nál is gyorsabb tempót mutatott. Próbáltam visszavenni, de a sebesség nem sokkal csökkent, és biztos voltam benne, hogy az óra totál félremér. Csak amikor elhaladtunk az első kilométert jelző felfestés mellett, és még mindig nem csipogott, akkor értettem meg, hogy ha félre is mér, akkor is lassabbat mér a valóságnál. (Mint utóbb kiderült, a felfestés volt rossz, az óra elég pontosan mérhetett.) Igyekeztem óvatosabb lenni, de a következő kilométer is 4:38 lett, majd 4:41, 4:39, 4:45. Csak a hatodik lett 4:54, az is a győrújfalui frissítőpontnak köszönhetően. A következő három kilométer megint 4:49–4:49 lett, csak a 10. került megint az eredeti céltartományba, 4:53 lett, ezúttal a győrladaméri frissítőpontnak köszönhetően. A 11. megint 4:49 lett, de a 12.-től már az eredeti céltartományban mozogtam. Nyolc kilométeren át sikerült is tartanom, 4:54 és 4:58 között váltakozott a sebességem. A 20. kilométeren azonban elértem az ásványrárói frissítőpontot, ahol már muszáj volt banánt vételeznem, de mivel a banán karikákra volt vágva, de hámozatlan volt, értékes másodperceket vesztettem a bontogatással, és ezt már nem volt erőm behozni: ez lett a leglassabb kilométer, 5:23. Ezután még összejött egy 4:59-es, de utána már nem bírtam tartani a tervezett iramot: 5:04, 5:08, 5:12, 5:06. Az utolsó teljes kilométer, a 26. viszont ismét visszacsúszott az elvárt zónába: 4:56. Az átlagsebesség így 4:55 lett, azaz lényegében azt hoztam, amit az eredeti terv szerint kellett volna – mégis inkább vesztesnek éreztem magam, mert nem tudtam végig tartani az öt perc alatti tempót. A végeredmény 2:08:14 lett, ami négy perc javulást jelent. Ez nem rossz, de nem is valami fergeteges eredmény. Az inkább megörvendeztetett, hogy az eredmény azt mutatta, hogy azért ha fegyelmezettebb vagyok, meg tudom csinálni a távot öt perc alatti kilométerekkel. Erre pedig egy héttel később, Nagyatádon alkalmam is lesz. 26 km

Másnap, hétfőn könnyű edzés volt, ismét 6 km. Ezúttal 5:45 volt az átlagom, 133/145 a pulzusom. Ezt is egy 6*100-as zárta. A gyorsítót egy kis közjáték zavarta meg, mert amikor az elsőnek nekilendültem, utánam vetette magát egy agár. Kicsit felment a pulzusom, hogy akkor most itt átharapja a gondosan fejlesztgetett izomzatomat, de szerencsére ilyesmiről szó sem volt. Nyilván azt gondolta, hogy ez valami játék, hogy én hirtelen meglódulok, és be akart kapcsolódni. Nagyon aranyos volt, miután megálltam, türelmesen megvárta, míg odajött a gazdája, ki persze szabadkozott. Utólag kedves kis epizód, akkor ott azt hittem, felrobbanok. 6 km

Kedden volt 6 km bevezető, ezt rögtön sikerült valahogy 5 km-be sűrítenem – de ezt már csak otthon vettem észre. Az átlagsebesség 5:44 volt, a pulzus 135/143. Ezt követte két olyan kilométer, melyet 100m gyors – 100m pihenő váltásokban kellett futnom, de úgy, hogy az átlag 4:20 alatt legyen. Előzőleg ezt reménytelennek láttam, hiszen ezt a tempót úgy is nehezen futottam korábban, hogy végig teljes erőből toltam. (Persze a teljes erő más 1000, mint 100 méteren.) Végül ez sikerült is, 4:09 és 4:15 lett az idő. A hazautat viszont végig futottam, így a két km levezetőből három lett. Az átlag 5:57, a pulzus 141/151. 10 km

A szerdai Nike-edzésen ismét inkább a két lassabb szigetkört választottam az egy gyorsabb helyett, Anikóval mentünk végig. Az első kilométer 5:31 lett, de Anikó most hamar fáradt, így az ötödik már 5:54 lett. Ezután viszont megint gyorsulni kezdünk, így az utolsó két teljes kilométer megint 5:31 lett. Az átlag így 5:40 volt, 140/160-as pulzussal. (A két kör így öt másodperccel volt egy órán belül.) A pályán ezután futottunk egy 2000-est (4:18: 4:23, ill. 4:09; 158/170), két ezrest (3:56, 160/174; 3:51, 162/175), illetve kétszer 200-at (ezek együtt 3:27, 138/165). Természetesen ezekben az esetekben a sebességhez mindig hozzáadandó néhány sec/km. 15 km

A csütörtök már pihenőnap lett volna, de ekkor volt az Ulrik-féle BudapEsti Hegyi Futás, amelyet nem akartam már megint kihagyni.A sok pihenővel tarkított futáson 1:07 tiszta futásidőt mértem (a pihenőknél leállítottam az órát), az átlag így 6:10 lett, a pulzus 128/162.Összességében persze ez nem sokat mond, különösen, hogy voltak benne rendesen emelkedők, sőt, lépcsők is, a Gellért-hegyről lefele viszont könnyed 4:24-es tempóban jöttünk. (Aki legközelebb jönne, ettől ne ijedjen meg: természetesen nem kell tartani ezt a tempót, és a Gellért téren mindenkit bevártunk. 10 km

A futás után még elugrottunk a West Endbe, a Nike új boltjának megnyitójára. A boltba természetesen nem jutottunk be, mert a hosszan kígyózó sort nem volt kedvünk végigállni. A sorbanállás egyébként is kádárista csökevény, átizzadt futóruhában pedig fokozottan kellemetlen élmény.

A péntek elvben pihenőnap volt, de mi lementünk Nagyatádra. A több órás vezetést, a technikai értekezletet stb. nem nevezném pihenésnek. Csaknem éjfélkor kerültünk ágyba, és másnap ötkor már keltünk.

Meredek lejtő

Hajnalban irány Gyékényes, megnéztük a startot. Dél körül némi szunyókával próbáltam pótolni az éjszaka kiesett alvást, több-kevesebb sikerrel. Délután visszamentünk a bicaj és a futás közötti váltóhelyhez, ahol mindkét szám követhető volt. Közben ebédeltünk. Az ironman teljesen magával ragadott. Egyrészt folyamatosan zabáltam, mintha majd nekem is egy ironmant kellene végigcsinálnom, nem csak 26 km-t lefutni. Fejben is teljesen az ironmanversenyre koncentráltam, drukkoltam, és egyáltalán mem gondoltam az esti versenyre. Mondjuk a taktikán nem sokat filóztam: minden kilométer 4:50 és 5:00 között. A folyadékfeltöltést időben elkezdtem, a verseny előtti órákban folyamatosan ittam: igaz, erre a hőség miatt szükség is volt. A rajtot nyolcról nyolc húszra halasztották, sajnos az utolsó pillanatban, így ez azt a mentális felkészülést is szétzilálta, ami megvolt. Nem is ártott ez, reméltem, hogy közben lemegy a nap, így az igazán nagy melegből teljesen kimaradok.

Annak érdekében, hogy ne egyszerre zúduljunk a pályára, azt találták ki, hogy lesz egy nyolcszáz méteres felvezető. Nem volt ok a sietségre, hiszen mindenkinek akkor indult az ideje, amikor a pályára lépett. Én szépen sétálva indultam el, de a többiek elkezdtek helyezkedni már ezen a nyolcszáz méteren, és az egész boly elhúzott, annyira, hogy már attól féltem, elfeledkeznek rólam, és visszazárják a pályát, mielőtt odaérnék, így kénytelen voltam már hamarosan kocogni. Végül jókora késéssel, de a pályára léptem.

Sikerült felvennem a kívánt tempót, de már ekkor éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Nem is a meleg, hanem a pára. Egyszerűen nem tudtam hőt leadni. Pedig a nap már lebukott. Az első kilométer 4:54 lett, ennek a végén leelőztem kb. a fél előttem induló mezőnyt. Ekkor következett egy parkos, majd egy lakótelepi szakasz. Rémülten láttam, hogy míg érzésre ugyanazt a tempót futom, addig az órám jóval öt perc feletti kilométert jósol. Próbáltam gyorsítani, éreztem, hogy tényleg gyorsan megyek, de ennek az órán nem volt sok látszatja. Végül nagy nehézségek árán elértem a 4:59-es kilométert. A harmadik megint áthaladt a parkon, itt az egekbe szökött a perc/km, és az úton sem tudtam kiegyenlíteni, 5:00 lett, ami még határeset. De kezdtem úgy érezni, mintha lázam lenne, izzott a fejem. A harmadik kilométeren már 160 feletti volt a pulzusom. A negyedik kilométeren valahogy mégis összeszedtem magam, annyira, hogy valahogyan 4:48 lett. Ezután megint igyekeztem a belőtt tartományban tartani az iramot, így egy 4:53-as és egy 4:54-es kilométer következett. A hetedik kilométer megint a parkon át vezetett, és ezúttal megint nem tudtam helyrebillenteni a sebességet: a kilométer 5:05 alatt értem el. Ez volt az a pont, ahol hagytam elmenni az egészet. Rájöttem, hogy ennek nincs értelme, mert a parkos rész mindig valahogy átver, és ilyen időjárási körülmények között nyilván nem fogom tudni tartani a kitűzött célt. Egy darabig még néztem az órám, aztán már azt sem: illetve próbáltam volna, de a közvilágítás olyan gyenge volt, hogy gyakorlatilag semmit nem láttam rajta, legfeljebb néha egy-egy erősebb lámpa alatt. Fokozatosan lassultam, nem tudatosan, csak egyre kevésbé láttam értelmét az egésznek: 5:13, 5:20, 5:34, 5:50. A 12. és a 23. kör között már csak 5:40 és 6:05 (!) közötti kilométereket tettem meg. A 24.-re kicsit javultam, ez 5:34 lett, de aztán 5:40 következett, az utolsó teljes kilométer pedig 5:43 lett. Az átlag így 5:31–5:35 lehetett, sajnos elfelejtettem leállítani az órámat, így pontosabbat nem tudok. A hivatalos eredményem 2:27:50 lett. Gondolom, ha jobban fel tudom mérni mire vagyok képes ebben a fülledt hőségben, akkor 5:20 körüli kilométerekkel meg tudom csinálni – de ez sem lehetett volna sokkal jobb 2:25-nél. Ráadásul fogalmam sincs, hogy lehet előre felmérni, mikor mire leszek képes. Az pedig további kérdés, hogy ha a pályán nem tudok megbízható adatokat szerezni a sebességemről, akkor hogy tudok hozzávetőlegesen állandó sebességet tartani. 26 km

Hétfőn megint könnyű hatos volt (5:40 viszonylag egyenletes tempóban, nem túl ingadozó sebességgel, a leggyorsabb kilométer 5:30, a leglassabb 5:46 volt; pulzus 130/143); majd 6*100 következett. 6 km

Keddre az előző keddi edzés továbbfejlesztett változata volt előírva. Hat kilométer bemelegítéssel kezdtem, már ez mutatta, hogy nincs minden rendben: 5:53-as átlag mellett (az 5:34-es első után a harmadiktól már a hat perc környékén voltam) 137/145 volt a pulzusom. Ezután a feladat az volt, hogy száz méter gyors – száz méter pihenő váltogatással fussak két 4:20-as kilométert, majd egy 5:30-as pihenőt, és ezután még egy váltogatós kilométert 4:10 alatt. Az első sikerült is 4:12 alatt, de a második rendkívül nehéz volt, meg is rántottam magam, fájt a gerincem, és végül 4:25 lett. Azt hittem, már a pihenőkilométert sem tudom lefutni, de valahogy azalatt helyrerázódtam, sőt, végül 5:15 alatt csináltam meg (asszem úgy emlékeztem, hogy 5:20 a cél). Ezután azonban az újabb gyors nehezen ment, és nemhogy 4:10 nem lett, de 4:33-ra lassultam. A pulzusom 164/176 volt, de pl. az utolsó „gyors” kilométeren szinte végig 170 felett. A levezető kettőből megint három lett, a döbbenetesen egyenletes és lassú 6:25, 6:22 és 6:23 eredménnyel, 145/156-os pulzussal.  13 km

Szerdán szokás szerint Nike. Ekkorra már kétségbe voltam esve, és úgy gondoltam, meg kell magamnak mutatni, hogy azért még tudok valamit. Elhatároztam, hogy ismét a 4:50–5:00-ás sebességet tűzöm ki, és ezt fogom két szigetkörön át tartani. Ez elvileg nem egy nagy kitűzés, de a nagyatádi kudarc után nagyon is annak éreztem. Mivel harminc fok volt és még sütött a nap, talán nem is egészen alaptalanul. Végül sikerült, ráadásul úgy, hogy az első három km 4:47, 4:42 és 4:48 lett, és a többi is 4:51 és 4:53 között mozgott – így tehát az átlag a kitűzött cél alsó (vagy felső, mindenesetre a kedvezőbb) határa lett. Az kevésbé örvendetes, hogy a pulzus 162/178 volt. Némi pihenő és nyújtás után kétszer 2000 m következett a pályán, az egyik 8:33 (158/169), a másik 8:42 (162/173) lett. Az edzést egy hatszorszázazás zárta. 15 km