Jön az Ultrabalaton, meg egyébként is nyakunkon a versenyszezon. Sokan, akik (éppen) nem futnak, szívesen kiállnak a pálya mellé, és készítenek képeket a futókról, aminek aztán a futók nagyon örülnek. Kisebb versenyeknél az is előfordul, hogy a szervezők nem kérnek fel (szerződtetnek) hivatalos fotóst, hanem olyan ismerőseiket kérik fel fényképezésre, akiknek az átlagosnál egy fokkal jobb fényképezőgépük van – ám ez még nem jelenti, hogy akár az amatőrök között nézve is az átlagosnál jobban tudnak fényképezni. Mi több, csodálkoztunk már rá hivatásos fotósok képeire is. Mivel a fotósnak nyilvánvalóan az a célja, hogy jó képeket készítsen,gondoltam, leírom, mire érdemes figyelni fényképezéskor.

Mielőtt bárki észrevételezné, sietek leszögezni, hogy nem vagyok képzett fotós, nem tartom magam őstehetségnek, és nem hiszem, hogy bármi feljogosít arra, hogy tanítsam a fotózást. Nem is fogok szólni arról, hogyan kell remek egyedi képeket készíteni, sem arról, hogyan készítsünk fényképeket sajátos körülmények között. Kizárólag arról fogok beszélni, hogy mik azok a pontok, ahol tapasztalataim szerint az út szélén álló, egyszerűen a versenyzőket megörökíteni kívánó fotósok elrontják a hatást ott is, ahol egyébként technikailag minden rendben lenne (tehát pl. nem éjjel kell megfelelően beállítani a vakut). Az olyanokra sem fogok kitérni, hogy a legtöbb gépen azért van kifejezetten a gyors mozgásra való beállítás (melyet ráadásul futó jelöl), amit érdemes használni (vagy a sorozatlövést), mert remélhetőleg azért a gép használati utasítását mindenki átlapozta.

Természetesen aki akar, az általam készített képek között is talál olyanokat, amelyeken még ezek a feltételek sem érvényesülnek. Nem sikerülhet minden kép jól. De találkoztam már olyan esetekkel, amikor egyes hibák tendenciaszerűen jelentkeztek, tehát világos, hogy a fotós nem figyelt a következő szabályokra. Szóval nem fikázni vagy okoskodni akarok, csak felhívni a figyelmet néhány – szerintem érvényes – szabályra. Álláspontomat a Wikimedia Commonsról vett képekkel illusztrálom: így mindenki láthatja, miről beszélek, és eldöntheti, hogy egyetért-e velem.

Megfigyeléseim szerint az egyik legáltalánosabb hiba, amit futó fényképezésénél el szokás követni, hogy a futónak nem látszik a lába. Márpedig a futó ábrázolásának az egyik legfontosabb eleme magának a futó mozgásnak az ábrázolása, ami a lábak nélkül aligha lehet teljes. Maga a futó is leginkább arra kíváncsi, hogy milyen a lábmozgása. Ezen kívül egyes (női) vélemények szerint a comb vastagabbnak tűnik, ha nem látszik a lábszár – én erről nem vagyok meggyőződve. Az eddig leírtakat az alábbi képpel tudnám alátámasztani.

Őszintén megmondom, nehezen tudom elképzelni magam, ahogy ezzel a hölggyel a túlzott combvastagsága miatt szakítok. A kép egyébként teljesen rendben van, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy éppen az ifjú modell futómozgásáról nem tudhatunk meg róla semmit.

Ez természetesen nem jelenti, hogy ne lenne érdemes egész alakosnál kisebb képeket is készíteni. Jó kép készülhet egy-egy arckifejezésről is. (Arra azért figyelmeztetnem kell, hogy futó fényképezésekor mindig nagyobb a bemozdulás veszélye – minél kisebb részletre zoomolunk rá, pláne minél közelebbről fényképezünk, annál nagyobb. Már csak ezért is biztosabb módszer az egész alakos képeknél maradni.) Az ilyen képek azonban jóval kevésbé szólnak a futásról. Az alábbi kép például sokat mondhat a rajta szereplő két ember kapcsolatáról, de magáról a futásról alig valamit.

Arra azonban érdemes figyelni, hogy az sem jó, ha a futó túl kis részét foglalja el a képnek. A következő képünk például kifejezetten jó, látványos, hangulatos,a porfelhővel kifejezetten sajátos – ám ha mi lennénk valamelyik rajta szereplő futó, aligha éreznénk szerencsésnek a képet, mivel eltörpülnénk rajta: csupán járulákos elemként szerepelnénk.

Mennyivel másképp éreznénk azonban, ha a kép így nézne ki:

De, emlékezzünk, örömünk már jóval kisebb lenne, ha ezt látnánk:

A képnek általában jót tesz, ha nem teljesen szimmetrikus. Az alábbi képen például látványos a futó mozgása, megkapó a háttér is, és külön megkapó részlet az elrugaszkodó láb helyén felverődő homok és a pocsolyában tükröződő futó – ugyanakkor mégis hiányzik valahol a kép dinamikája.

Végezzünk el ugyanezzel a képpel egy kísérletet! Mi van, ha úgy komponáljuk át a képet, mintha a futó éppen befutna? A kép sokkal dinamikusabbá vált, jobban érezhető a futó sebessége.

Ha viszont a futó inkább kifut a képből, sokkal inkább az az érzésünk van, hogy a fotós elrontotta a kompozíciót (későn exponált). A mozgást azonban még ez is jobban érzékelteti, mint a kiegyensúlyozott kompozíció. Példáinkon persze bonyolítja a helyzetet, hogy a fenti kompozíciókon segít az, hogy a sziget éppen belehanyatlik a tengerbe, míg az alábbi változatban csak a kép széle zárja le..

A fenti „kifutós” beállítás persze indokoltabb lenne, ha a futót üldöznék. Ám ha bolyról van szó, akkor sem biztos, hogy a kiegyensúlyozottabb kompozíció a nyerő. A következő képnek például egyáltalán nem tesz jót, ha az „üres” részt kiiktatjuk.

Meglepő módon annak ellenére sem, hogy persze ilyenkor az egyes alakok sokkal hangsúlyosabbá válnak.

(Láblevágós változatot most nem mutatok, de javaslom, hogy mindenki képzelje el.)

A fenti példák remekül mutatják azt is, hogy a legmegfelelőbb háttér általában viszonylag homogén, nem változatos. Az alábbi kép például azért sem lehet hatásos, mert a futók elvesznek a háttér aprólékos részleteiben. Még rosszabb, ha a képet egy oda nem illő, a hangulatot leromboló tárgy (pl. kuka, toitoi) rontja le.

A háttér lehet úgy is látványos, hogy rejtetten részletgazdag. Az alábbi képen például gyönyörködhetünk a hegy formáiban, kellemes benyomást nyújt a völgyben megbújó falu, ugyanakkor a távolság eltompítja annyira a színeket és a formákat, hogy a háttér nem zavarja meg az előképet. Ez általában akkor lehetséges, ha a háttér elég nagy távolságban van (panoráma). (Itt persze lehetett volna ügyesebben is komponálni.)

Ha nem találunk olyan látványos hátteret (panorámát), mely kellően homogén lenne, akkor is kereshetünk egy falat, sövényt stb., mely kellően homogén hátteret nyújt. Jól jöhet ilyenkor valamilyen tükröződő felület, üvegfal, kirakat is. Végső esetben ilyen háttérnek használhatjuk az eget vagy a talajt is, ha szokatlan szögből, alulról (guggolva, földön ülve, mint az alábbi képen) vagy fölülről (lépcsőről, felüljáróról stb.) fényképezünk.

Végezetül egy kiemelt zsánerről, a célfotóról. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy a célfotón látszódjék a célkapu egésze. Sőt, ilyen esetekben a futó törvényszerűen eltörpül, jelentéktelen részletté válik a képen.A célidőt pedig sokféleképpen lehet dokumentálni, nem kell feltétlenül a célfotóval (amúgy is a nettó idő számít, a célkapu órája pedig a bruttó időt mutatja.)

Remek képeket persze akkor készíthetünk, ha észre tudjuk venni a környezet adta lehetőségeket. Ezekre már nehezebb szabályokat adni de például a visszatükröződésekre mindig érdemes figyelni. A legtöbbet azonban akkor tanulhatunk, ha ésszel nézzük a képeket – másokét és sajátjainkat egyaránt. Ha egy kép hatásos, érdemes elgondolkodni azon, hogy mitől az, hogyan lehetett volna még hatásosabbá tenni, vagy mivel lehetett volna elrontani. Az elrontott képekkel ugyanezt el lehet játszani fordítva. Érdemes a kész képeket átszabni, körbevágni: egyrészt így sokkal hatásosabbak lehetnek, másfelől látjuk, hogyan változtatja a kép hatását a kompozíció megváltozása. Minél tudatosabbak vagyunk, annál jobb esélyünk lesz jó képeket készíteni – de legalábbis annál kevesebb használhatatlan kép fog kikerülni a kezünk alól.