Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy novemberben, illetve decemberben lakóhelyem közelében is megfelelő futórendezvényekre, illetve teljesítménytúrákra leltünk. Ennek örömére a szokásos versenybeszámolók mellett igyekszem jobban bemutatni ezeket a hozzám közeli helyeket.
NASZÁLY TRAIL
A Piros85 teljesítését követően egy kis lazulást engedélyeztem, hogy testem és lelkem is feltöltődjön. Ez sajnos, alkati adottságaimnak köszönhetően néminemű testsúlygyarapodást is okozott. 5 nap futásnélküliséget követően a Gödi Futókörrel kocogtam először, majd ismét edzésbe álltam tudva, hogy a lakóhelyemhez közeli Naszályban, a tavaly debütált NaszályTrail ismét megrendezésre kerül és célom nem lehet más, mint hogy a tavalyi tejesítésemet /3:15:56/ felülmúljam. Mielőtt a verseny részleteibe merülnénk, ismeretterjesztő jelleggel szeretnék egy-két gondolatot megosztani a számomra oly kedves hegyről, ahol a leggyakrabban végzem a terepedzéseimet.
|
A Naszály a Dunakanyarban elhelyezkedő, úgynevezett Duna-balparti rögök legmagasabb és egyben legismertebb tagja. A Vác fölött sasbércként emelkedő hegy 652 m-rel magasodik a tenger szintje fölé.
Forrás: Wikipédia |
Magyarország tájainak földtani körzetbeosztása szerint Cserhátnak csak a földrajzi értelemben vett tájegység kelet–délkeleti részét tekintjük; az északi és nyugati részeket Személy szerint én roppant hálás vagyok az Ökofutás aktivistáinak, hogy megteremtették ezt a versenyt. Profizmusukra jellemző, hogy annak ellenére, hogy idén második alkalommal került megrendezésre a futóünnep, a hazai terepfutóversenyek történetében először történt meg az a csoda, hogy már az előnevezés időszakában megteltek a rajtlisták és ha jól emlékszem a verseny előtt két héttel új nevezés nem került elfogadásra. Ez a tény egyfelől rossz hír a későn ébredőknek, másfelől bölcs, megfontolt szervezést sejtet. A verseny népszerűsége köszönhető annak is, hogy mindenki megtalálhatja a szintjének, kedvének megfelelő távot (L: 50 km, M: 25 km, S: 17,6 km) és gondolva az utánpótlásra a gyerekfutamon is sok nebuló vehet részt. A frissítő pontokon a terepversenyeken megszokott széles választékú terülj-terülj asztalkám, a célban forró tea, leves, befutó ajándék (idén csősál) és kulturált zuhanyzási lehetőség várt minket.
Na de mielőtt célba érnénk, lássuk, hogy mit is hozott ez a verseny. A gyakori terepedzéseknek köszönhetően a helyszín sok meglepetést nem tartogatott, éppen egy héttel korábban futottuk be a pályát a Naháton is bemutatott futótársakkal. Kingával és Gáborral szinte végig együtt haladva 3 óra 21 perc alatt értünk vissza Katalinpusztára. Igaz nem zsigereltük ki teljesen magunkat, de azért jól elfáradtunk. Mesterünkkel éppen azt elemeztük, hogy ideális körülmények között 3 óra körüli teljesítés sem lenne nagy meglepetés.
A rajtban nagyon sok régi ismerőssel, futótárssal köszöntöttük egymást. A rajt előtt a gödi futótársakkal összeálltunk egy fotó kedvéért, majd régi kenus sporttársammal a bombaformában lévő, egy héttel korábban félmaratoni csúcsát megdöntő Paféval tettem meg az első métereket. Mondhatni ideális körülmények között futhattunk, a talajviszonyok is kielégítőek voltak. Nem kezdtem túl erősen, figyelembe véve az aktuális edzettségi állapotomat is. Kb. 3 km után értem utol Györgyit és Lajost, ők ezúttal az idén bemutatkozó S távon próbáltak szerencsét. Nem sokára Kuris Oszi ért utol, akivel próbáltam lépést tartani. Oszi egyenletes tempójának köszönhetően értem utol Kingát, majd legnagyobb meglepetésemre a Váci Jedik közül Bálintot, továbbá az első csúcshódítást követően lefele haladva a bokáját kímélő Csabit is. A gyors frissítésnek köszönhetően Oláh Andrist is sikerült karon fognom, akivel jó ideig együtt nyomultunk.
Talán a Látóhegy felé vezető sziklás meredély jelenti a legintenzívebb részét a pályának, igaz a Naszályra vezető facsúsztatón sem lehet könnyen kihűlni. Ez is kell ahhoz, hogy a verseny 900 méteres szintje valahogy összejöjjön. A Naszály csúcsán Csanya azzal fogadott, hogy a 4. (!) helyen haladok, igaz ugyanezt mondta mind az előttem haladóknak, mind az utánam következőknek is. A csúcsról lefele haladva sikerült előzésbe fognom, majd szintén az idei év újításaként a 2. frissítőponton feltöltöttem az energiaraktárt, hogy a Gyadai-rét sunyi emelkedőjét is megfelelő tempóban tudjam teljesíteni. Nem állítom, hogy a tanösvényre érve jól esett még a futás, de a 3 óra körüli teljesítés motiváló hatása mozgósította bennem a maradék energiákat. A célegyenes kapujában Bálint kedves neje érdeklődött ura helyzetéről. Megnyugtattam, hogy rögtön itt lesz szeme-fénye. (A szintén jelenlévő örökifjú Jenő bá szerint azonban nagy baj lehet Bálinttal, ha már én is előtte vagyok.) A célba érve - 3:04:33 - ocsúdtam fel, hogy Bálint pont egy perccel mögöttem ért be Kingával együtt.
A 103 célba érkező induló közül a 28. helyezésemre nem panaszkodhatok, figyelembe véve azt is, hogy roppant erős mezőny gyűlt össze a versenyen. Váci Jedi futótársaim közül Mesterünk a 3. /2:20:40 /, Veriga (nem csak Csanya szerint) a 4. /2:23:27/., Anti a 10. /2:36:08/, Fecó a 12. /2:40:49/, Gábor a 22. /2:57:48/, Bálint a 29. /3:05:33/, Kinga a 30. /3:05:47/, míg az óvatosan futó Csabi a 37. /3:10:09/ helyen ért célba.
FERATHLON
A Gödi Futókör két lelkes aktivistája Feri és Jenő gondolt egy nagyot; név-, illetve szülinapjukra is tekintettel egy ünnepi futófesztivál szervezésébe fogtak. Ha jól tudom eredendően háziversenynek indultunk, de az idő haladtával egy közel 15 km-es közös futássá szelídültünk, nagyrészt a Fétis crossfutás pályáján haladva megközelítve Göd legmagasabb pontját a Jancsihegyet is, amelynek történetét a Gödi Almanach meséli el:
"Van Göd határában /vagy talán a jelenlegi közigazgatási határon túl! egy magas domb, a jelenlegi új /régi/ temetőtől Csomádra vezető út mellett. Ezt a dombot "Jancsi hegy" - nek hívja a nép. A dornb nevének "származását" egy régi legenda tartalmazza.
Legendánk abból az időből származik, amikor a török hódoltság legvégén Göd falu a templomával együtt elpusztult, lakóit kiirtották, vagy néhányuk elmenekült.
Ebből a faluból menekült a Csomád - Fót közötti erdőkbe feleségével és néhány birkájával egy életben maradt jobbágy, Jancsi. Épített maguknak egy kis kunyhót, a birkáknak egy hodály t és az akkor gazdátlan erdők tisztásain legeltette birkáit és tengette életét. Ez a Jancsi juhász szorgalmas, de Istentől meglehetősen elrugaszkodott és vele állandóan perben álló ember volt. Ha meleg volt, ha hideg, ha esett, ha fújt, vagy a birkákkal volt valami baj, mindig az Istent szidta.
Történt egyszer, hogy egy szép napon Jancsi juhász kihajtotta birkáit legelni. A birkák legelés közben lassan haladtak mind messzebb és egy tágasabb tisztásra értek, melynek egyik oldalán egy jó magas domb volt. Jancsi felment a domb tetejére, onnan jól belátta a nyáját, leheveredett vagy állt, mikor, hogy tartotta kedve. Kutyája elintézte helyette a terelgetést. Megszerette Jancsi ezt a helyet, elsősorban a jó kilátás miatt, másrészt a legelő miatt is. Ezután gyakran hajtotta ide a nyáját.
Egyik napon Jancsi a "hegy" tetején állt, kezében a rézkampóval ellátott juhászbotja. Látja ám, hogy a Duna felől nagy fekete felhő jön nagy gyorsasággal és már villámlik is erősen. Nagy haragra geljedt és elkezdte a pörlést az Istennel, hangosan kiabálva szidta a közeledő vihart, amely már ott is volt. Az ég dörgött nagyokat, villámlott, az eső nagy cseppekben esni kezdett, néhány villám a közelben csapott le. Jancsi csak állt a domb csúcsán és megpróbálta túlharsogni az égzengést, szidta az Istent, hogy ilyen vihart hozott rá. A birkák - ahogy ilyenkor szoktak - szorosan egymáshoz bújtak, csendben állták a vihart. Egy nagy dörrenés után Jancsi botját az ég felé emelte és egy szörnyűt káromkodott. Ebben a pillanatban egy villám kék fénye cikázott át az égen és a domb csúcsán álló Jancsiban fejezte be útját. A vihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt, a birkák is újra legelni kezdtek, csak Jancsi állt ott élettelenül, mozdulatlanul a domb csúcsán. Kövé változott. Aki arra jár most is láthatja a domb csúcsán azt a nagy kőoszlopot, ami valaha az Istenkáromló Jancsi juhász volt, figyelmeztetve az embereket arra, hogy az Istennel való pörlekedés nem marad büntetlenül.
A nép a magas dombot, melyen a kőoszlop áll, ma is Jancsi hegynek hívja. Hivatalosan a katonai és egyéb térképeken a domb "Juhászhalom" néven szerepel.
A történet háromszáz év alatt legendává szelídült, valóságtartalma valószínűleg annyi, hogy a magas és akkoriban kopasz domb tetején álló, fémfejű juhászbotját a kezében tartó juhászt a villám agyoncsapta. Ami a kőoszlopot illeti, lehetett az egy Vácot - az akkori Gödöt - Gödöllővel, Fóttal összekötő út melletti magas domb tetején egy kőkereszt és a ma látható kőoszlop annak egy töredéke, vagy egy Mária - Terézia királynő által elrendelt térképészeti felmérés háromszögelés i pontját jelölő kő, vagy egy régi birtokhatár kőoszlopa."
A Ferathlon néven meghirdetett futásunk bázisa, azaz rajtja és célja is a Termálfürdőnél volt, gondolva arra is, hogy a célba érést követően milyen jól fog esni egy finom brügölés. Abban maradtunk, hogy mindenki hozz magával frissíteni valót, hogy éhen-szomjan ne maradjunk. Mivel a pálya pont a mi utcánkban is haladt arra gondoltam, hogy egy feltételes, meglepetés frissítőpontként egy kis forralt borral tegyük emlékezetessé ezt a napot. Természetesen egy saroknyival távolabb hivatalos ellenőrzőpontunk is volt, csoportunk házaspárjának Zsókának és Kálmánnak is köszönhetően. Éppen sötétedett mire célba értünk és a terepfutóversenyeken megszokott kínálatot is felülmúlta az a bőség, amivel elhalmoztuk magunkat. És a végén a brüg valóban mennyei volt.
BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA
A Börzsönyt ismerő sporttársaknak és blogunk olvasóinak sem kell külön bemutatni a Vulkántúrát. Két évvel ezelőtt Iramszarvassal teljesítettük igen zord körülmények között ezt a könnyűnek egyáltalán nem mondható pályát (41,6 km, 2216 m szint) kerek 10 óra alatt.
A Naszály Trail óta nem jártam terepen, persze nem álltam le teljesen, minden esetre sokáig nem éreztem az erőt magamban a Vulkántúra teljesítéséhez, azonban a Lavaredoról érkező visszaigazolást jelként értékeltem; a Dolomitokhoz vezető úton az első lépést a Vulkán túrán kell megtenni! Mester, Veriga és Bálint hívó szavai is megerősítették bennem az eltökéltséget. Reggel a közös rajt előtt az anyagcsere folyamatok felgyorsultak bennem, többször is jelenésem volt a piszoárnál, aggódtam nehogy vírus legyen a háttérben. Kicsit a rajtot is elcsúsztattuk emiatt, de szerencsémre mindenki türelmes volt hozzám. Titkon reméltem, hogy Bálinttal sikerül lépést tartanom, de 3-4 km után éreztem, hogy Bálint tempója most nem hasonlít az enyémhez. Kissé zavaró volt az is, hogy több kilin keresztül zsibbadtak a lábfejeim, a Naszály Trailhez hasonlóan. Talán a kompressziós zokni nincs jó hatással rám? Nagyhideghegyre érve /1:10/ Sanyival váltottuk egymást az ellenőrzőponton, majd a csekkolást követően abban a felejthetetlen élményben volt részem, hogy Mesterünket láttam csúcsot hódítani, aki a bokasérülését követően ezt a túrát kihagyva, óvatosan a dózerúton kímélte magát. Biztatása roppant motiválóan hatott: "Már Csóványoson kéne lenned!"
FÓTI-SOMLYÓ 30
|
Budapesttől északra fekszik a fővárosi agglomeráció egyik legnépesebb városa, Fót. A közel húszezer lakosú település legértékesebb természeti képződménye a Somlyó-hegy. Bár 287 méteres magasságát tekintve nem minősül hegynek, a hagyományok miatt mégis megőrizte nevét. Területe 282 hektárt foglal magába, így a Gödöllői-dombvidék legkisebb önálló tagja. Kőzetanyaga elsősorban miocén mészkő, édesvízi mészkő és andezittufa. (Az emberi mohóság szimbólumaként a domb déli lejtőin két elhagyatott andezitbánya pihen, de ezeken túl a gyönyörű táj fogadja az odaérkezőt.) Csúcsán egy Árpád-korabeli kétsáncos vár romjai állnak. Forrás: Wikipédia |
Utolsó kommentek