A Mátrabérc az egyik, ha nem a legszebb és legnehezebb hazai terep, amit alkalmam volt megismerni. Mondhatni függőviszonyba kerültem vele, idén már 4. alkalommal tértünk vissza ide. Kezdetben váltók tagjaként kóstoltam meg az ízét;  Iramszarvas és Ulrik szakaszát felvezetve Siroktól Kékesig, majd egy évvel később Bálint és Csabi közé ékelődve Kékestől egészen Mátrakeresztesig szaladtam. Tavaly legnagyobb bánatomra már nem írták ki a váltók versenyét, így kénytelen-kelletlen, telve félelemmel Hanák Kolos emléke előtt tisztelegve vágtam neki  a teljesítménytúrának. Magamat is meglepve 8:19 alatt sikerült célba érnem, így idén már nem volt kérdés, hogy UTH főpróbájaként ismét az indulók között leszek.

Miután a Vértesben minden jól ment, bizakodással vártam ezt a versenyt, 8 órán belüli teljesítésben reménykedtem. Reménykedésemet teljesen romba döntötte a húsvét nagyszombati pályabejáró futásunk. Siroktól fel Kékesig majd vissza tartott az etap, amit nagyon megszenvedtem. Csabival és Lacikával egy kocsiba vágódva közelítettük meg a tetthelyet. A siroki pályaudvarról indultunk, sokáig úgy tűnt, hogy egész jól pörgök, Anti hátát messziről figyeltem, mialatt Csabiék valami miatt lemaradoztak, ezért felfelé szinte egyedül haladtam. Már Oroszlánvárnál éreztem, hogy ez nem az én napom. Ok, 6 nappal ezelőtt még a Vértesben nyomtam majd 50-et, amit szinte biztos, hogy nem sikerült még kipihennem. Kb. 16 kili után a parádi elágazást követően kidőlt fák gyökerének helyét kerülgettem, majd a keresztbe dőlt fákat másztam meg. Kékes előtt közvetlenül friss hó köszöntött. Végül 3:05 alatt érve a Csúcsbüfébe Lúdtalpékat váltottam. Teljesen kifacsarva pihegtem, mikor jött az SMS, hogy a többiek 2 kilivel a csúcs alatt visszafordultak, így mi is cihelődni kezdtünk, pedig még nem éreztem az erőt a folytatásra. Aki, úgy gondolja, hogy a retúrjeggyel egy kényelmes sétagalopp a Kékes-Sirok utazás, hát nagyot téved. Tény, hogy több a lejtmenet a visszaúton, mint odafelé volt, de ez akkor szombaton nem érződött nagyon. Sőt, alig egy-két perccel gyorsabban értünk csak vissza. Lacika ezt a túrát stílszerűen a Golgotához hasonlította.

Húsvét a pihenést is jelentette nekem, két napig nem futottam. Kedden Bazsival - ha már itthon van - ismét futottunk, egy jót beszélgetve. Az elején nagyon nem éreztem jól magam, nehézkes volt mindenem, de a végére azért összeállt a mozgás. Másnap hajnalban elindultam a Naszályba egy kilátót futni a Nagybányakő felé. Örömmel töltött el, hogy kedd esténként három alkalommal is végig kifutva az emelkedőket értem fel a kilátóhoz. Ezen a reggelen nem volt okom örülni, a csúcs előtt kb. 500 méterrel kénytelen voltam belegyalogolni egy kicsit, fájtak a vádlik nagyon, ami nem nagyon dobott fel, cserébe lefelé igyekeztem zúzni a lejtőt.

Csütörtökön hajnalban Brácsa társaságát élvezve igyekeztem gyorsulni, majd szombaton reggel csatlakozhattam a Jedikhez és közel két órát tekeregtünk a Naszályban. Idén még a facsúsztatón nem is teszteltem magam, most erre is sor került. A vádlik ismét hevesen sajogtak. A csúcsról lefele menve nagy örömömre nem szakadtam le teljesen a többiekről és tartva az iramot közösen értünk fel ismét a kilátóhoz. Itt ürült ki teljesen a kulacsom és éreztem, hogy szénhidrátra is szükségem lett volna, így nem csoda, hogy kissé eléhezve leszakadtam lefelé menet.
Eljött a verseny hete és a munkahelyi elfoglaltságok csupán két felpörgető 8-10 kilis edzés elvégzését tették lehetővé. Persze mentálisan is készültem a megmérettetésre, Mesterünk részletes étkezési itinert is magába foglaló megszívlelendő útmutatást küldött. Péntek délután még izmaimat is felkészítettem egy jó gyúrással, ekkor kaptam választ a vádligörcsök okára, Lajának nem kevés idejébe telt, hogy az izomgörcsöket kigyúrja, amit szó szerint megszenvedtem.

Szombaton 4:35-kor érkeztek értem Antiék; Csabi és Oszi mellé huppantam be félálmosan. Anti nemcsak sportolás közben halad dinamikusan; pontban 6 órakor értünk Sirokra. Mindenre volt időnk, szerencsére nem kellett úgy kapkodnunk, mint a Bükki Hardon; a rajtcsomag átvétel és a bemosakodás is flottul ment, a rajt előtt még sok ismerőssel pacsiztunk érdeklődve egymás hogylétéről is. A szerkót illetően combkompressziós rövidnadrág, kedvenc Brácsapóló és karmelegítő mellett döntöttem. Mivel tavaly is bottal mentem végig, ezen idén sem kívántam változtatni, megadva a lehetőséget az azonos feltételeknek.  A rajt előtt közvetlenül a polgármester úr tetszését nyilvánította ki, hogy e korai órákban megdupláztuk a településen lévők számát és régi motorosként széles utat kívánt nekünk. A rajtból Andrással, Antival és Csabival komótosan indultunk utunkra. Mesterünk lelkünkre kötötte az óvatos kezdést, ami 150-155 körüli max. pulzust jelentett, figyelemfelhívó szavai a fülembe csengtek: "a verseny Galyán kezdődik."  A két héttel korábbi pályabejárásnak köszönhetően ismerős pályán haladtunk, igaz lelkünket simogatóan a rügyfakadás már zöldebbre festette a tájat. Az előző napi zuhé is kifejezetten jót tett; csupán port törölt, nagy sár szerencsére nem alakult ki.
Lazán, könnyedén haladtam, nagy örömömre a vádlimat sem éreztem, és a tempónkat sem erőn felülinek, igaz a pulzus kicsit felette volt a mesteri limitnek, de úgy voltam vele, hogy a jó hűvösben ez még talán beleférhet. Anti és András háta végig látótávolságon belül volt.

Majd pont Oroszlánvárnál (10,2 km, 1:18) Csabival beértük Andrást, köszönhetően annak, hogy kicsit hosszabban frissített. Sikerült András remekbe szabott tempóját felvenni, szinte pillanatok alatt megmásztuk azt a meredélyt, ami három éve nagyon meggyötört. András órájára pillantott és csak annyit jegyzett meg, hogy pont Mesterünk évekkel ezelőtti 6:40-es részidejének megfelelő tempóban haladunk. Ez a hír akár büszkeséggel is eltölthetett volna, de inkább aggodalom lett úrrá rajtam; talán túl gyors a kezdésünk? Andrással közös futásom minden perce ajándékkal ért fel. Egy román srácot is utolértünk, akivel EcoMarathonos pólója kapcsán szóba elegyedtünk és részletesen megtudtam, hogy Brassó környékén május elején egy remek trailversenyt rendeznek; egy eseménnyel bővült a tervlistám. Miután András megállt cipőt kötni egyedül haladtam, meglepetésemre egészen Kékesig. Nagyon jól esett a futás, különösen a két héttel ezelőtti emlékeimhez mérten. Kékesre érve (19 km, 2:38) kissé fázni kezdtem, bizony a kesztyű is elkelt volna.

Utólag tudtuk meg, hogy itt 2 fok volt, talán emiatt a frissítőponton Csanya poharát nem tudták kihajtani, annyira megmerevedett az anyag, így a kólát egy izo-poros dobozban szolgálták fel. Miután jól feltankoltam kényelmesen nekivágtam a külön is mért gyorsasági szakasznak. Sombokornál a tavalyihoz képest, mikor hömpölyögve folytak le a túrázók tömegei itt, üdítő látvány fogadott, szinte egyedül zúzhattam le a kövek között. A botot is használva igyekeztem hamar túl lenni az 1 kilin a majd 200 méteres szintkülönbséget magába foglaló részen. Nem is tudom eldönteni, hogy a Dupla Élményen felfelé haladva, vagy most lefelé zúzva jobb itt menni. A Mátra-nyereghez érve, ismét nagy hasznát vettem a botnak a Csór-hegy megmászása során. Nemsokára ismét helyre állt a világ rendje; András ért utol és egészen Galyatetőig (29,3, 4:02) sikerült a nyomában maradnom. A frissítőponton Zsófinak és Millernek köszönhetően fejedelmi kiszolgálásban részesültem, mondhatni csak a számat kellett kinyitni. Nincsenek véletlenek, jól látszik, ha valaki az asztal másik oldalán is szokott állni. Mint tudjuk ez a verseny itt kezdődik, a jól futható szakaszon igyekeztem a tempót optimalizálni. Vöröskőig 5:30 és 6 perc között csippantak a kilik, majd mintha a közelben valaki hatalmasakat öklendezett volna, igaz se előttem, se utánam senkit sem láttam.

Talán a bokorba bújt meg valaki? Percek teltek el, mire leesett, hogy a telefonom kezdett önálló életet élni, gyerekeim korábbi kedvenc app-je az iBeer minden korsó sört követően böfögött egy hatalmasat. Talán a 29. korsó után fogyhatott el a sör.
Az Ágasvár felé vezető út sem a szívem csücske, úgy éreztem kezdek fáradni, 35 kili után ez azért annyira nem lehet meglepő. Atosz lelkesítő szavai elterelték a figyelmemet a fásultságtól és a tavalyi menethez képest viszonylag hamar felértem a csúcsra. Emlékszem első váltófutásunk alkalmával Iramszarvas kifakadására, hogy "itt egyszerűen lehetetlen futni". Talán a Sombokornál is nyomasztóbb ez a lejtés, nem egyszer fél méteres sziklákról kell leugrálni. Szerencsémre sikerült egy jó csapást találnom és hamar a turistaháznál landoltam. Bizony ezt követően is van egy sunyi köves meredély a patakpartig. A patak menti szakaszon meglepően hamar túljutottam és azon vettem magam észre, hogy Mátrakeresztesen (41,1 km, 5:38) frissítek. Elvileg a soron következő Muzsla nem egy óriáskifli, talán a Naszályunkhoz hasonlítható, tehát jól futható lenne, igaz nem 40 kilivel a lábunkban. A lehetőségekhez mértem igyekeztem tempósan haladni, miközben folyamatosan frissítettem, de itt már átkoztam azt a hajnali pillanatot, amikor elindultunk. Kissé fusztrálólag hatott rám, hogy folyamatosan előzgetnek, az sem vigasztalt nagyon, hogy sokan közülük a rövidebb MuzslaTrail  résztvevői. Aztán jött egy tiszta pillanat, amikor ismét csak magammal kezdtem el foglalkozni és rádöbbentem, hogy csak hálás lehetek amiatt, hogy milyen gyönyörű helyeket járok be ma. A Muzslára (47 km, 6:39) érve azért már nem bánkódtam túlzottan, hogy ezt követően javarészt lefelé visz az út. Túlzás azt állítani, hogy innen már csak egy köhintés a cél, hiszen azért odafigyelést érdemlő nem enyhén köves szakaszról van szó.

A pincesort elérve euforikus állapotba kerültem és az utolsó kilit 4:47 alatt nyomtam le. Most is nagyon jó érzés volt a célba (54,19 km, 7:25:25) érni, jócskán meghaladva előzetesen várt, kicsivel  8 órán belüli elképzelésemet, figyelembe véve azt is, hogy tavaly a 8:19:01-es időmmel is nagyon elégedett voltam. Lássuk be ideális körülmények között futhattunk, nem volt meleg, a pályát is leporolták előző nap, nekünk nem maradt más dolgunk, mint hogy fussunk egy jót. Edzőtársaim is pazar formát mutattak, külön kiemelendő, hogy Mester és Veriga szó szerint is kéz a kézben értek el TOP10-es eredményt a számomra szürreális tartományú 5:54:20 idővel.  
A célba érve Mestert látszólag megleptem, szerinte biztos kokszoltam. Nos, nincs mit takargatnom, coming out következik! 
Koxom összetevői: Mesternek hála kiváló edzésterv, remek erőnléti edzések, Németh Györgyinek köszönhetően speciális nyújtás-lazítás, tökéletes csapatszellem (Váci Jedik, Gödi Futókör), heti 60-70 km, ebből közel fele terepen, -5 kg, a tavalyi időszakhoz képest időarányosan + 350 km.
 Bálintnak dedikálom ezt a beszámolómat, aki sajnálatosan most nem tudott elrajtolni, de megható on-line családi szurkolásával végig velünk volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha nincs a térdsérülése, Galyatető előtt idén is hátba vág és 7 óra körül simán bekocogott volna ...