Hozzávalók: 40 dkg kelkáposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 nagyobb burgonya, 1 dl olaj, kevés liszt, 20 dkg virsli, 1 csokor petrezselyem, 1,5 dl tejföl, majoranna, só, bors ízlés szerint.
Elkészítés: tégy egy csipet sót a forró vízbe, majd ...
Mielőtt tovább olvasnátok ismét megcsúszott posztomat, fontos tisztázni, hogy valóban gasztroblogra váltottunk-e. Belefásultunk volna az értelmetlennek tűnő futásba, végre megjött a jobbik eszünk, és végleg átadtuk magunkat a kulináris élvezeteknek? A kérdésre a választ mindjárt megtudjátok.

Mindenki megnyugodhat, nagy valószínűséggel továbbra is látjuk még egymást túrákon, versenyeken. Az idézett levesreceptre csupán a frankfurti versenyem bemutatása kapcsán hivatkozom.

Nos, Ulrik önzetlen felajánlásának köszönhetően már tavaly majdnem eljutottam Frankfurtba, de Sanyosz végül beelőzött és maradtam a Piros 85-nél. Idén azonban engedtem a Majna hívó szavának és Bazsiékkal karöltve, ismét a német expresszre szállva Drezda, München és Ulm meghódítását követően idén Frankfurt  várt ránk. 
Ha már a gasztropéldánál tartunk, lássuk, hogy miből is tevődött össze az idei maratoni menü.

Mester által felírt 12 hetes recept szerint készültem idén is, 3:30-as célidőt belőve. A Suhanj!6 már a maratoni felkészülés jegyében telt, majd fokozatosan növelt heti etapokat /46-59-63 km/ követően, kissé rápihenve /55 km/ értünk el a szeptember közepi Budapest Félmaratonhoz, ahol idén 19. alkalommal álltam rajthoz. Ezúttal nem tartott velem Ádi, aki tavaly remek iramot diktálva segített. A hét közben megszokott hűs időt hétvégére napos fülledt klíma váltotta fel, amely kissé letaglózva hatott rám, sőt még túl is öltöztem egy csöppet melegebb pólót /BrácsaSport/ választva a kelleténél.
Titkon PB-re készültem, figyelemmel a jól sikerült gyorsító edzésekre is. Az első 5 kilit ennek megfelelően 4:30-as tempóban nyomtam, majd talán a meleg hatására lelassultam, 4:40/km körül haladtam, sőt 15 km után, már inkább a 4:50-et nyaldosta iramom. A fokozatos lassulásnak köszönhetően az ismerősök közül előbb Iramszarvas vágott hátba a rakparton éppen a Gellért-hegy alatt, majd a Lánchíd közepén Oszi jelezte, hogy az UTMB-t követően sem bírt lelassulni. Az utolsó 3 kilin ismét összeszedtem magam és 1:40:03-as idővel zúgtam a célba. Az áhított PB ugyan elmaradt - Iramszarvas viszont helyettem is megcsinálta! - mégsem voltam nagyon letört, sőt inkább inspirálóan hatott rám ez az eredmény.

Az UTH pályabejárása alkalmával tavasszal Andrással megbeszéltük, hogy ősszel valami nagy-nagy maratont nyomunk, így abban a szerencsében részesültem, hogy a hétvégi hosszú futások alkalmával a korcsoportjában /50+/ korunk legkiválóbb hazai futójával készülhettem. Általában a Naszályban, illetve a Börzsönyben acélozódtunk együtt. Közös futásaink színfoltot jelentettek az egyre keményebb és intenzívebb edzések teljesítése során. Mester nem viccelt, hiszen mind a mennyiség /59-63-78 km/, mind az iram tekintetében komoly kihívásokat jelentő teljesítményt kívánt meg tőlem. A gyorsító edzéseknek /2x5km, 5x2km, 6X1000m, 8x1000m, 3x3km/ köszönhetően, sosem látott iramra kapcsoltam /4:20-as átlag, 4:09-es max/, aminek hála a maratoni tempóm /150-160 bpm tartományban/ is reménytelivé vált: 4:38-4:48. Természetesen a munka terén is kihívások vártak, így sokszor adódott úgy, hogy egy héten 3 edzést egymást követő napokon tudtam csak lenyomni, ami nyilván nem segítette elő a megfelelő regenerációt.

Külön említést érdemel az október 3-ai Szokolyáról induló Lokomtív 424 elnevezésű teljesítménytúra. Andrással a 24 km-es távot teljesítettük, míg Mester, Veri és Fecó a 42 km-es távon indultak. A korai közös rajtnak köszönhetően a gyors lábú futótársaimmal teljesítettem az első 10 kilit. Mester az elején rögtön 5. sebességbe kapcsolt mondván szereti elérni egyből a kívánt pulzustartományt. Mit mondjak, a sprintszerű rajt nem esett túl jól e hajnali órákban, szerencsére 1-2 km-en belül konszolidálódott az iram és én is kényelmesen tudtam haladni a többiekkel. Nagyon jól éreztem magam, remek napos időben a Börzsöny számomra még ismeretlen területére jutottam el. A Magyarkúti pihenőt követően kaptunk egy kis szintet, hogy ne nagyon fázzunk. A Nagy-kő hegy tetején található Lokó pihenőben szusszantunk egy kicsit, ahol szájtátva csodáltam meg a színpompás őszi Börzsönyt. Innen egy hosszú lejtés vitt tovább Nógrádba. Andrással együtt haladtunk a Béla-rét felé, majd a Csóványos helyett a rövidebb távon Király-rét felé vezetett tovább az utunk. Az előírt terv szerint itt felpörgettük a motort, András lélegzetelállító iramot diktált a Szokolya felé vezető lejtőkön, hamar nyoma veszett, igaz én is igyekeztem. Sajna egy mély keréknyomban megbotlottam és rögtön hasra vágódtam. Ezt a bokám kissé megsínylette, de szerencsémre tovább tudtam folytatni utam, igaz sokkal óvatosabb iramban.  Andrást követően én érkeztem másodikként a célba, ahol legnagyobb csodálkozásomra az Alföldről érkező sporttársak éppen elrajtolni készülődtek. A 23,8 km-t, 511 m szinttel tarkítva 2:33:28 alatt nyomtuk le. András kollégája remek paradicsomlevest varázsolt elénk betűtésztával, amiben nem csak szóköz volt. Bizony a remek hangulatban napestig is elidőztünk volna, azonban még aznap a 25 éves érettségi találkozóra igyekeztem.

A maratoni felkészülésem útját nagyon élveztem, Csabival és Andrással megtett hétvégi futókirándulások alkalmával, foltos szalamandrákat is láttunk, sőt szarvasbőgésre is figyelmesek lehettünk. Kingivel és Fecóval kiegészülve a Nagy-Hideghegyről a ködből sejtelmesen előbukkanó Naszály csúcsát látva elaléltunk, amit András óriás-műlesiklása fokozott tovább. Erre még a lejtésspecialista Fecó is felkapta a fejét, mikor nem tudta tartani az iramot.

És az igazi jóság Ákos büféjében ért minket. Királyréten járva ki ne hagyjátok a fejedelmi retróhamburgert, amit mesés teával szabad csak lefojtani!
 Augusztus 4-ével kezdődően 12 hét alatt, pont 695 kilit róttam le, míg a soha nem átélt sebesség elkápráztatott. Okkal éreztem magam felkészültnek. Mesterem és edzőtársaimon kívül külön köszönetet érdemel a legkiválóbb nőifutó-bloggerünk Györgyi is, akinek köszönhetően minden eddiginél többet nyújtottam és lazítottam, az SMR hengert sem kímélve.

Ezek után lássuk mi is történt Frankfurtban.
Nemzeti ünnepünkön, ahelyett, hogy Koló emlékére félmaratont futottam volna, kora reggel útnak indultunk Németországba. Szerencsénkre utazásunk egyhangúságát csak Hegyeshalom, illetve Passau előtti torlódás törte meg, amit a kialakult migráns helyzet idézett elő. Így zökkenő mentsen kora délután érkeztünk Herzogenaurachba Bazsiékhoz.

Jó volt ismét látni egymást és a rögtönzött pasta-party is minden igényünket kielégítette. A gyors reggeli bevásárlást követően Frankfurtba indultunk, ahol felkerestük versenyközpontnak helyt adó Festhallét. A rajtszámokat gyorsan nyakon csíptük, majd megnéztük a kiállítást is, igaz a tömeg láttán a lányok inkább visszahúzódtak, így inkább csak Bazsival pásztáztuk végig a terepet. Nekem nagyon nem ragadta meg a figyelmem semmi, Bazsi viszont nagy örömére rajtszámmágnesekre lelt. Ezután elfoglaltuk a szállásunkat, majd a belvárosba mentünk egy kicsit kulturálódni. 
Visszaérkezve a szállásunkra a rajtcsomagot vettem szemügyre és egy eredeti gillette feliratú fémdobozra lettem figyelmes.

Meglepődtem, hogy milyen kafa borotvát kaptunk. Tovább csomagolva észleltem, hogy a doboz tök üres. Vajon én vagyok ilyen mázlista, vagy tényleg ilyen bőkezű ajándékkal szórtak meg minket? Bazsi megnyugtatott, hogy ő sem leli a pengét. Hamar beláttam, hogy több, mint 40.000 beretva a legnagyobb cégeknél sem fér bele. Lefekvés előtt még lehengereltem magam, majd örömmel telve tértem nyugovóra, hogy az őszi óra átállításnak köszönhetően egy órával tovább nyújtózkodhatunk reggel is.

Eljött a nagy nap, ahogy verseny szlogenje is hirdeti: This is your day!
A rajt előtt Andrásékkal is összefutottunk, majd a csomagot leadva megbeszéltük a gyerekekkel a vészforgatókönyvet, ha a 4,2 km minimaraton lefutását követően nem találnának egymásra, mit is tegyenek. 9 óra előtt 10 perccel beálltunk Bazsival a rajtzónánkba és vártunk a jelre, hogy megtudjuk mennyit is érünk aznap reggel. Az időjárásra egy szavunk sem lehetett, borult időben a hőmérő 10 fokot mutatott, azaz minden feltétel adott volt, hogy fussunk egy jót.

A közel 45 ezer embert több szakaszban engedték a pályára, mi közvetlenül az elitfutókat követve vettünk rajtot. Igyekeztem óvatosan kezdeni, nem elfutni az elejét. A sűrű sorok között nem is lehetett nagyon gyorsan futni. A pálya szélén próbáltam lavírozni, elkerülve a beszorulásokat. Szinte végig tumultus volt, de azért szépen haladtunk. A színházzal szemben volt egy útszűkület, ahol konkrétan megálltunk és közel 20-30 métert togyogtunk. 4:40 - 5:00 közötti tempó stabilizálódni látszott, a pulzusom 155-160 körül mozgott.  A félmaratoni kaput 1:45:16-nál értem el. Folyamatosan frissítettem, egy rövid pislantást leszámítva minden a terv szerint haladt. 25 körüli frissítésnél egy ampulla magnéziumot is toltam magamba. Ahogy teltek a méterek nyilván frissebb nem lettem, de továbbra is lendületesen haladtam, mikor a csípőmnél jobb oldalon a farizomban feszítő érzés lett úrrá rajtam, amely szép fokozatosan terjedt le a combfeszítő izomig. Talán 28 km-t követően egy ligetes részen a váltópont után a kellemetlen érzés izomgörcsbe torkollott, ami egyre elviselhetetlenebb fájdalommal járt.

Ekkor a kérdés nem az volt, hogyan futok tovább, hanem, hogy járni tudok-e egyáltalán. Szó szerint bicegtem, majd megálltam nyújtani hátha jobb lesz, de sajna csak fokozódott a fájdalom. 14 kili volt hátra fogalmam sem volt hogyan tovább. Bicegtem, ahogy bírtam, mikor egy dobos csapathoz értem, akik rajtszámomról puskázva a nevemet skandálták. Hihetetlen, de még szenvedni se hagyják nyugodtan az embert! Nem tehettem mást, megpróbáltam futást imitálni, jutalmul dobpergésben és ovációban lett részem. Nem esett jól a bicegés, de legalább haladtam és a méterek is fogytak, igaz az órámra nem is mertem ránézni, nehogy szörnyethaljak a sokkhatástól.

Később valamelyest enyhült a fájdalom, de a mozgásom továbbra sem tűnt harmonikusnak. A versenyt elengedtem, hagy menjen a levesbe és átvedlettem turistába. Igyekeztem megbecsülni magam, nem mindenkinek van alkalma maratont futni különösképpen nem Frankfurtban.
Utólag megnézve az órám adatait a végén még gyorsultam is cca. 7 perc/km-ekről 6 perc körüliekre. A Festhalléba érve lézershow és technoparty várt ránk. 3:51:03-as célidőn kissé meglepődtem, érzésre sokkal lassabbnak tűnt nekem az utolsó harmad miatt. A mért 42,93 km-t 155-ös átlagpulzussal, 5:24/km-es átlagtempóban nyomtam le, mindeközben 2802 kalóriát égettem el. 

Összegezve az idei 10 hónapot; 2608 km-en vagyok túl, míg tavaly ilyenkor 2155 kilit tettem a zsákba.