A poszt címe első pillantásra talán nem világos, ezért adok egy kis puskát.

Legutóbbi posztomban nagyvonalúan átugrottam a szeptembert azzal, hogy a november úgyis annak a folytatása. Most tehát következzen a megszakított elbeszélés.

Szeptember 5. Atomfutás, Paks

Az Atomfutás leghosszabb távja elvben háromnegyed maraton, azaz 31,6 km – én az idei pályán kevés híján 29-et mértem. Hivatalos tájékoztatással nem találkoztam, feltehető, hogy az esős időjárás miatt ezúttal a löszfalas szakasz egyszerűen kimaradt. Mondjuk ez sem megnyugtató magyarázat, hiszen a löszfalon éppen hogy rövidebb útvonalon lehet felmászni ugyanannak a hegynek a tetejére,mint amelyikre most kerülővel mentünk – de hátha valaki bekommenteli a megoldást.

A paksi pálya sajátossága, hogy az első fele szintes, a második fele – az utolsó kiométerektől eltekintve – gyakorlatilag sík. Ennek megfelelően azt terveztem, hogy az elején igyekszem könnyedén menni, aztán a végét megnyomni. Az első két kilométer, mely lényegében lejt, igen könnyedén sikerült, másodpercre azonos, 4:25 lett mindkettő – aztán ezek is maradtak végig a leggyorsabb kilométerek. Eddigre viszont 140 fölé ment a pulzusom, vissza is fogtam magam, igaz, megkésve, mert kezdődtek az emelkedők, ahol már nehezen tartottam 150 alatt – annyira, hogy időnként 160 közelébe is felugrott. 

Valamivel a 14 km vége előtt haladtam át újra a rajtkapun, és innentől kezdve igyekeztem tempósan menni. A következő 13-14km-en a pulzusom szinte egyenes vonalban emelkedett 145-től a 160 közelébe, míg a tempóm viszonylag kiegyensúlyozottan 5 és 5:10 között ingadozott (kisebb kiugrásokkal, alighanem a frissítópontoknak köszönhetően). Az utolsó emelkedőt aztán óvatosan kezdve, de fokozatosan gyorsulva 5:30 körüli átaggal nyomtam, majd a legvégén a síkon ismét öt perc alá mentem – eközben a pulzusom is felmászott 170 fölé. Az összidőm így 2:32:46 lett, ha hihetünk a mérésnek, 5:16-os átlaggal.

Eredetileg esőre készültünk, az utolsó pillanatban Irma úgy döntött, hogy inkább elázik, mint hogy melege legyen. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy én sem viszek esőkabátot, és ez bölcs döntésnek bizonyult, mert alig egy keveset szemerkélt a verseny ideje alatt. Szóval az eredményt ennyiben Irmának köszönhetem, ráadásul ő is remek idővel, nem is sokkal utánam ért célba.

Szeptember 6., Óbudai félmaraton

Másnap kikerekeztünk Óbudára. Itt körözős a verseny, a pálya nagyjából sík. Péter a 140 és 150 közötti pulzust javasolta azzal, hogy ha megy gyorsabban, mehet. A magam részéről egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ezzel is végig bírni fogom. Végül bírtam. 4:34-gyel nyitottam, az első öt kilométernél maradtam 5 alatt, majd a 14.-ig 5 és 5:10 között. Aztán lényegében végig maradt ez, azzal a különbséggel, hogy időnként kilengtem 5:10 és 5:20, illetve 4:50 és 5 közé. Az átlag 5:02 lett, az idő pedig 1:48:26.

Felbátorított, hogy ez a két verseny ilyen jól sikerült, különösen az, hogy pulzuskontrollal is ilyen jó átlagot tudtam hozni. Vajon mi lenne pulzuskontroll nélkül? Úgy éreztem, itt az ideje, hogy kipróbáljam.

Szeptember 13., WizzAir félmaraton

A félmaraton pb-m még 2013-ban a Tudás Útján állítottam be, akkor 1:37:46 lett (4:38-as átlag). Úgy gondoltam, ezt bármi kevéssel javítom, az már jó, de az 1:35-öt céloztam be. Ehhez valamivel 4:30-as átlag alatt kell menni. A terv tehát az volt, hogy megpróbálom picivel 4:30 alatt tartani az összes kilométert.

Az első kilométeren pont összejött a 4:29, de sajnos azzal szembesültem, hogy néhány lépéssel a tábla előtt. A következő kilométert már jobban megnyomtam, 4:23 lett, onnan aztán a 11. kilométerig sikerült egészen jól belőni, 4:26 és 4:31 között ingadozott. A 10. kilométeren utolértem Vityát, mondtam is neki, mi a tervem, de mivel elég meleg volt, és egyre melegedett, azt is mondtam, hogy aligha fogom végig így bírni. A pulzusom féltávig 160 fölé ment, tehát már a laktátküszöböm környékén mozgott.

A 12-13. kilométeren, az akadémia környékén kezdődtek a bajok. Az órám 4:18-at, ill. 4:12-t mért, de nyilvánvaló volt, hogy nem mentem ennyire gyorsan. Arról persze fogalmam sem volt, hogy mennyit mentem. Próbáltam a korábbi tempót tartani, de nehéz volt eltalálni. A következő két kilométeren, tehát lényegében a Margitz-szigettel szemközti rakparton viszont csak 4:41-et sikerült futnom. Összeszorítottam a fogam, és próbáltam gyorsítani, és meglepetésemre sikerült: először ugyan csak 4:34-re, de utána kilométerenként 2-3 másodpercnyit gyorsulva (legalábbis az órám szerint) sikerült úgy megtáltosodnom, hogy végül a 21. km már 4:22 lett. Végül 1:35:49-cel értem célba, ami kb. 4:32-es átlag, de az órám 21,46 km-t és 4:28-as átlagot mutatott. Magyarul végül is összességében az órám szerint sikerült azt futnom, amit terveztem – kár, hogy az órámnak nem volt igaza. Akárhogy is, összességében ezzel is elégedett voltam, különös tekintettel arra, hogy a meleg nem volt különösebben rossz hatással a teljesítményemre, ami azért nem jellemző. Ez azonban nem jelentette, hogy ne lettek volna további terveim.

Szeptember 26., II. Pákász futam, Szeghalom

Egy hétvégén kimaradt egy verseny, ami annyiban szerencsés volt, hogy épen közben ment tönkre az órám, és így nem óra nélkül kellett rajthoz állnom. Persze azért az edzéseket megcsináltam, még ha csak érzésre is.

A szeghalmi versenyt Irmáéktól nem messze rendezik, így már hónapokkal hamarabb kinéztük, hogy ezen a hétvégén látogatunk el a szüleihez. A Pákász futamon a félmaraton a leghosszabb táv, így természetesen ezt választottuk, és könnyű kitalálni: én azzal a céllal, hogy pb-t döntök. Nagy tervem nem volt, csupán végigvinni azt, ami a WizzAiren nem jött össze. Az idő is kedvezőbb volt, hűvös, ráadásul szemerkélt az eső. Ezen a pályán négy kört kellett futni, egy kör tehát nagyjából egy szigetkörnek felelt meg – és a szintviszonyok is hasonlóak voltak.

A tempót nem volt könnyű eltalálnom, az első 11 km-en 4:21 és 4:31 között ingadoztam: az előbbit háromszor, az utóbbit kétszer is sikerült beállítanom. A maradék jóval kiegyenlítettebb lett, 4:27 és 4:31 között hullámzott. Mondanom sem kell, itt már nagyon összpontosítanom kellett, és minden kilométert abban a tudatban küzöttem végig hogy talán feleslegesen teszem – hiszen a következőt már aligha bírom. Na persze az előbb már elárultam, hogy bírtam, és így 4:27-es átlaggal, 1:33:25-ös idővel értem be. A dolog szépséghibája, hogy az órám csak 20,98 km-t mért, ami azért nem félmaraton. De ha felkerekítjük félmaratonra, akkor is 1:33:53, sőt 4:28-cal számolva is 1:34:14, tehát mindenképpen pb, és mindenképpen 1:35 alatt van. Hurrá!

És akkor itt megszakítjuk a beszámolót, aki időrendben szeretné követni az eseményeket, olvassa el a múltkorit, majd innen folytassa.

*****

Mivel tovább szerettem volna gyorsulni, a Łemkowyna után próbáltam résztávozós edzéseket is nyomni. Erre két alkalommal került sor a Tudás Útja előtti héten, szerdán és pénteken. Mindkét alkalommal egy-egy szigetkört nyomtam teljes erőbedobással. A szerdai 21:40, a pénteki 21:44 lett, természetesen ezek is pb-nek számítanak.

November 8., Tudás Útja

Úgy gondoltam, ha Szeghalmon ment a 4:27, akkor a következő lépés, hogy 4:25 alá próbáljam lenyomni az átlagot. Erre kiváló lehetőségnek tűnt a korábbi pb-versenyem, a Tudás Útja. Valamiért úgy emlékeztem, hogy ez egy nagyjából sík pálya (eltekintve a Lágymányosi hídtól, ami azért emlékezetes szintingadozást nyújt), de hát sajnos nem: nem elég, hogy ott a Petőfi híd is, de gyakorlatilag a rakpart is végig hullámzik, így nem könnyű egyenletes tempót egyenletes energialeadással menni.

Az eleje rögtön lejt, így ott indulásnak lazán összehoztam egy 4:06-os kilométert. Ezután volt még egy-két erős alálövés, de a 10. km-ig aztán elég jól sikerült tartani a néhány másodperccel 4:25 alatti kilométereket. Mégsem lehettem nyugodt: míg a 4. km-t a tábla után 1-2 méterrel csippantotta el az órám, addig a 8. km elcsippantása után még kb. egy percet kellett futnom, míg elértem a tábláig (e kettő között más táblát nem láttam). Közben ezen annyira nem lepődtem meg, hiszen ez éppen az akadémia és a parlament környéke, ahol mindig problémák vannak a méréssel – igaz, egyáltalán nem éreztem, hogy lassultam volna. Ami igazán meglepett, hogy amikor otthon megnéztem a térképen, nyomát sem láttam félremérésnek. Hát hol mérhetett félre 100-200 m-t ezen a szakaszon? Aki látja, szóljon!

Mindenesetre a tény elkeserítő volt, de hogy ezért, vagy egyébként is túl gyors volt a tempó, nem tudom, de kezdtem időt veszíteni. A 11. km 4:27 lett, és innentől kezdve inkább a 4:25 felett, mint alatt néhány másodpercel lett a jellemző. Furcsamód éppe a Pwetőfi hídon átkelő 16. km lett 4:25 (ebben azért e lejtős fele is benne van), de már a Lágymányosira felmászó 18. 4:39 lett, és a viszonylag sík 20. is 4:38 lett – de még az utolsó teljes kilométert sem sikerült 4:29-nél gyorsabbra. Végül 1:34:05 alatt értem célba, ám 21,3 km-es távot mértem – utóbbit azonban nem tudom mivel magyarázni, mert a teljes útvonalon sem találtam komolyabb félremérésre utaló jelet. (Amit láttam, az is inkább sarkok levágása, aminek alapján lassabb tempót kellene mutatnia. Ha a mért 4:25-ös átlagtempót felmaratonra vetítem, akkor 1:33:10 az eredmény. De a 1:34:05-tel sem lehetek elégedetlen, különösen, hogy a Petőfi hídnál az utolérhetetlen Balázs Elizát is utolértem, sőt az ezt követő belassulás ellenére is majdnem egy percet vertem rá – ezt azért nem gondoltam volna.

Mindenesetre ezek után úgy gondoltam, hogy a két félmaraton kalkulációiból kiindulva úgy tekintem, hogy 1:34 a félmaraton pb-m, de igazán csak azt tekintem majhd megdöntésnek, ha 1:33 alá megy.

November 14–15., Balaton „maraton”, Siófok

Ugye ez az a vicces „maraton”, amit három részben, ráadásul 14+7+21 km-ben kell teljesíteni. Mondjuk nem értem, miért nincs 21+21 opció is, ha már a BSI amúgy is két egymást követő napra szervez félmaratont.

A tervem az volt, hogy szombaton a 14 km-t 4:20-as, a 7 km-t 4:15-ös tempó alatt próbálom tolni, és vasárnap akár a 4:20-assal is megpróbálkozom. Főleg az utóbbiban nem bíztam, hiszen a korábbiak is éppen hogy megleptek, de gondoltam, ha csak egy picit jobban sikerül, és összehozhatok egy pontosnak tekinthető eredményt, már megérte.

A 14 km-es verseny máris nem úgy alakult, ahogy terveztem. Kellemesen hűvös, bágyadtan napos idő volt, de erősen fújt a szél. Az első kilométereket széllel szemben kellett megtenni, majd kiértünk a partra, ahol erős oldalszelet kaptunk. Az ötödik kilométeren jött a füves rész, ahol sokkal jobban kellett erőlködnöm ahhoz, hogy tartsam a tempót, mint a betonon és az aszfalton – bár eddig tudtam tartani a 4:20-as, helyenként kissé gyorsabb tempót, itt már éreztem, hogy ez aligha fog végig menni. Időnként a hullámok is felcsaptak a sétányra, és néhol pocsolyák is képződtek. Ezek kerülgetése további energiát igényelt,  ráadásul így is beleéptem valamelyikbe, és beázott a cipőm. Be kellett látnom, hogy nincs értelme a küzdelemnek – a hatodik kilométerem így is 4:24 lett. A maradékott kényelmesebb tempóban, 4.50 és 5:00 között tettem meg, de azért ez sem olyan volt, mintha így indultam volna.

Mivel délelőtt 6 kilométeren át sem tudtam tartani a 4:20-ast, komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy van-e értelme 7 km-en a 4:15-ön gondolkodnom. Mindenesetre úgy véltem, hogy a 4:20-at sem engedtem volna el, ha már csak egy kilométer lett volna hátra. Végül abban maradtam magammal, hogy elindulok, aztán majd meglátom. A próba már rögtön az elején majdnem elbukott, mert hiába álltam kb. 10 méterre a rajtkaputól, a következő száz méter arról szólt, hogy a jóval lassabb futókon áttörjek. Szerencsére végül sikerült felvennem a 4:15-ös tempót. Aztán a negyedik kilométer után kezdtem elhinni, hogy ez már nem vehető el tőlem, különösen, hogy kilométerenként 3-5 másodpercet sikerült is megspórolnom, így tudtam, hogy ha kissé be is lassulok, az átlagtempóm úgy is meglesz. Végül a 6. km lett a leglassabb, de az is 4:13-as, az átlagsebességem pedig 4:11 lett, így 29:29 alatt értem be. Mondanom sem kell, ez egy 7 km-es, azaz lényegében hatodmaratonos pb.

Ezek után ismét reménykedve gondoltam a vasárnapi félmaratonra. A reményem akkor kezdett elszállni, amikor a reggelihez biciglizve megérezte, hogy kissé fáj a térdem, méghozzá oldalt: ugye mindenkinek mond valamit az, hogy IT-szalag? Gondoltam, hátha csak átmeneti, de a bemelegítő futkkározás során éreztem, hogy ez határozott probléma. A félmaratont nem akartam ezért teljesen kihagyni, de elhatároztam, hogy óvatosan futok. Irmával indultam, de ő pulzuskontrollal futott, és így az én pulzusom még a 130-at sem érte el, kezdtem fázni. Az első kört megcsináltam 5:06–5: 23 közötti kilométerekkel, a másodikban viszont hol lassultam, hol gyorsultam, attól függően, hogy éreztem, mennyire kell vigyáznom a térdemre. A vége felé kifejezetten jónak éreztem. Ráadásul korábban felbosszantott valaki, aki igen önelégült képet vágott, amikor az éppen kevésbé jó állapotomban el tudott húzni mellettem. Így aztán a végét megtoltam, és az utolsó két kilométerem 5 perc alatti volt. Így aztán 5:16-os átlaggal, 1:51:35-ös eredménnyel értem be – az átlagpulzusom így 133 volt, de a végső hajrában sem ment 145 fölé. Utólag kiderült, hogy rrróka is hozzám hasonló tempót szeretett volna futni – szép lett volna, ha tudtuk volna egymást támogatni. Így viszont ennek kell örülnöm.

Kevésbé jó hír, hogy a fájdalom, bár nem különösebben erős, de azért határozottan jelen van, és nem akar szűnni. A Naszályt éppen ezért vissza is mondtam, nem akaroik feleslegesen kockáztatni. Remélhetőleg józan belátásom és lemondóképességem hamarosan meghozza gyümölcsét.

Összegzés

Bár a szeptemberi eredményekről nem számoltam be legutóbb, azért az összegzésben benne voltak azok a kilométerek is, így jutottam akkor 2106 km-nél tartottam. Az elmúlt hetekben viszont nem sokat futottam, hogy ne legyek fáradta versenyekre, és maguk a versenyek sem voltak hosszúak, így alig 88 km-t tettem meg. Ezzel tehát 2194 km-nél tartok – reméljük, már nem sokáig.