Az év vége és eleje, függetlenül attól, hogy a jeles napok a hétvégére estek, teljesen felborították az edzéstervet. Legalábbis semmi nem úgy történt, ahogy eddig.
Nyugtató
Erre a hétvégére két hosszúlassú is esett, ami egyszerűen a szervezéseknek köszönhető.
December 31-én a Nike Futóklubban volt a szokásos összejövetel kissé szokatlan, szilveszteri kiadása. Eddigre már kicsit kezdtem kilábalni a torokvacakolásból (bár máig sem múlt el). Nem nagyon bonyolítottam, a szokásos módon elfutottam a szigetre. Mivel tíz után két perccel értem oda, azt hittem, hogy loholnom kell majd a csapat után, de a meghirdetet 9:45 helyett csak 10:15-kor kezdődött a bemelegítés is, úgyhogy még némi cseverészre is maradt időm. Zsolnai Vikivel futottunk egy kellemes, beszélgetős, kb. 28 perces kört, aztán némi ingyenrétes után hazafelé vettem az utat. (Sajnos a nyereménycipőt és -tatyót nem nekem húzták ki. Hiába, vannak még hiányosságok a szervezésben. Azt viszont el kell ismerni, hogy időjárás ügyében helyesen jártak el: a legszebb téli futóidő volt, amit csak kívánni lehet.) A változatosság kedvéért ezúttal nem a Szabadság-, hanem a Petőfi-hídon jöttem vissza.
Pulzust nem nagyon mértem, mert odafele siettem, és amikor 155 körül járt az óra, inkább kikapcsoltam. A szigeten nem ezzel foglalkoztam, csak visszafelé igyekeztem 140 alatt tartani, de inkább 140 körül volt, hol kicsit felette, hol kicsit alatta. Így kb. 6 perces kilométereket futottam, ami végül is nem olyan rossz, mint az előző hét végén. Nagyon remélem, hogy akkor az csak a kezdődő göthösség velejárója volt.
Az összeredmény valamivel 18 km felett van, ami ugyan nem üti meg az elvárt félmaratoni távolságot, de a közelében jár.
Január elsejére a Suhanj!-osok szerveztek egy futást, 9:00-kor indult a Margit hídtól, így már 8:30 körül el kellett indulnom. Ezúttal a pesti oldalon mentem, amit a GPS nem szeret, a házak között az útvonalam ökörhugyozásnak tűnik – amiből az is következik, hogy a valódi távolságnál többet mér, és persze nagyobb sebességet is.
A kísérőm ezúttal nagyrészt KD Marianna volt, akire egyébként a Dagadt Köcsögön megjelent kép alapján már nem lehet ráismerni, annyira lefogyott. (Gergőnek ideje lenne egy ilyen volt – ilyen lett képpel ellátott posztot kitennie.) De nem elég, hogy lefogyott, kitűnően is bírta azt a Gellért-heggyel megspékelt kb. 17 kilométert, amit együtt futottunk. Meg kell még említenem Kohári Marcsit, aki nagyon keményen nyomta velünk a csúcsig, igaz, később elhagytuk, de elmondása szerint így is végigküzdötte a távot.
Mint a térképen látszik, ezúttal a pesti oldalon futottam északnak, és később visszafele is, de az út során megjártam a budai partot is. A közös futás értelemszerűen viszonylag lassú volt, mivel különböző képességű emberek futottak együtt. Ezzel általában semmi bajom nincs, de ez alkalommal rendkívül hideg volt, és amikor megálltunk, azonnal fázni kezdtem – időnként futás közben is fáztam. (Ezért nem tudtuk bevárni Marcsit sem.) A legrosszabb az volt, mikor a bokám fájni kezdett, nyilván azért, mert a hidegben való álldogálás során bemerevedett, s csak kb. egy kilométer után melegedett úgy vissza, hogy nem kellemetlenkedett. A gellért-hegyi megálló persze csodálatos volt, köszönhetően Gusztos Petiéknek, akik punccsal és falatkákkal kedveskedtek. Végül sikerült úgy 29 km-t összehozni, bár ezt inkább 28-nak számolnám az ökörhugyozás miatt. Némiképp kiegyenlíti az előző napi rövidebb távot.
Kaptató
A gyorsító ez alkalommal elmaradt, de Kelemen Nórának köszönhetően ez alkalommal eljutottam a SZESZre. Én olyan 14 km körüli távra számítottam mindazok alapján, amit korábban a Facebookon láttam, elindulásom után gondoltam is, hülye vagyok, minek viszek ekkora útra háromnegyed liter frissítőt, na de, gondoltam, majd ott hagyom a kocsiban. Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy inkább 19 kilométer van a tervben, és azt is három óra alatt tervezik teljesíteni, úgyhogy a kulacs inkább elkísért. Jól tette, mert bizony nagy szükség volt rá. Négy kilométerrel a vége előtt ürült ki, csodával határos módon egy működő kút mellett (a szigeten már októberben elzárták a kutakat), és az újratöltés is elfogyott azon az utolsó kis szakaszon.
A SZESZ persze érdekes, de úgy érzem, ebben a formájában nem nekem való. A távolság hagyján, a szint már keményebb, a sebességet nagyjából tudtam tartani, az sem zavar, ha az út nem aszfaltsimaságú, és valahogy a sötéttel is megbirkózom (bár ismét igazolást nyert, hogy a fejlámpám szar), meg a hideg ellen is lehet védekezni, de ez így együtt kicsit sok. Fejben nehezen tudom elviselni azt a tudatot, hogy esetleg mégis kimegy a bokám, és mire elsétálok a civilizációig, átfagytam. Arról nem is szólva, hogy a gyakorlottabb futók nem igazán figyelnek arra oda, hogy a kevesebb terepismerettel rendelkezők ne vesszenek el – persze lehet, hogy ők tudják, hogy majd megvárnak két kilométer múlva annál az elágazásnál, csak én ezt annyira nem tudom átélni, miközben úgy futok egy irányba, hogy arra gondolok: lehet, hogy a másik ösvényre kellett volna rátérnem, és most éppen az ellenkező irányba haladok. (Ugyebár ez az a környék, ahol Ulrikkal fényes – na jó, kissé ködös – nappal is el tudtunk tévedni.) de az eltévedés sem lenne olyan rémes, ha közben nem fenyegetne a megfázás réme – márpedig kell egyfajta tudatállapot ahhoz, hogy az ember fusson, miközben nem biztos benne, hogy jó irányba tart.
Út közben fogalmam sem volt, merre járunk, de így utólag elmondhatom, hogy a Fenyőgyöngyétől indulva másztunk fel a János-hegyi kilátóba (kb. a 12. kilométernél értük el), majd egy másik útvonalon tértünk vissza. Így jött össze a félmaraton, amelyet kb. 2 óra 35 perc alatt teljesítettünk. Borbély Jani, aki rendszeresen SZESZel, azt írja (formálisan panaszkodik, valójában persze dicsekszik – de hát valami ilyesmit teszünk mindannyian) a fácsén, hogy ez szokatlanul kemény SZESZ volt, pont olyan érzés volt neki, mint az első. Mit ne mondjak, nekem is.
Összességében persze örülök a SZESZnek, de attól félek, most hazavágta a hétvégi terveimet. De ez már csak a jövő heti posztból fog kiderülni. A lényeg az, hogy a felkészüléshez azért bizonyára nem volt rossz az eheti program.
A korábbi 229 kilométerhez tehát összesen 67 jön, ami 296.
Utolsó kommentek