Már csaknem két hónapja nem írtam,aminek leginkább az az oka, hogy nem történt semmi érdemleges, amiről írhattam volna. Illetve ez nem egészen igaz, mert például november 18. után írhattam volna a Balaton Maratonról (sőt, Ulrikkal illett volna megírnunk a verseny értékelését is). El is árulom, hogy 17-én Hortobágyi Gyuszival, 18-án pedig Sáringer Zolival futottam végig a távot, az ő tempójukhoz igazodva, így aztán nem volt különösebb nehézség a 130-as pulzus közelében maradni. A heti programba általában belefért egy-két úszás is, továbbá járok kettlebellre, így aztán a futásnál sem állt össze különösebb rendszeresség. A tegnapi például a szakadó eső miatt maradt el. De lássuk a puszta tényeket:

* A Gellértheggyel együtt.
**A magas átalgpulzus elsősorban az első kilométeri félremérés torzításának köszönhető, egyébként 133-134 volt a jellemző.

Őszintén szólva egyáltalán nem értem a fenti eredményeket. Odáig már rendben van, hogy az edzésnek van valami eredménye, különösen, ha egymást követő napokon futok. December 6. után azonban a túra és az időjárás miatt kimaradt két hét (igaz, közben volt lépcsőzés, úszás, kettlebell, tehát azt nem mondhatjuk, hogy lustálkodtam volna), de az időeredményem iszonyatosan visszaesett. De ezt még el is fogadnám, ha nem azt látnám, hogy december 23-án az újrainduló edzések ellenére az eredmény csak tovább romlik – 25-én viszont hihetetlen módon javul. Ekkor csak a 12. kilométeren esik le a sebességem 6:48-ig, ami ugye 20-án a teljes futás sebessége, a 15.-en 6:53 alá, ami a teljes 18.-ai futás átlaga, és csak a 18. kilométer lesz hosszabb 7 percnél. (18-án és 20-án a hatodik, 23-án a harmadik(!), 24-én a negyedik  – még nagyjából sík! – kilométerem volt az első, amely 7 percnél hosszabb lett.) Mindenesetre már nincs sok futásom 130-cal, januártól 135, februártól 140, márciustól 145 lesz az új pulzushatár, aztán majd meglátjuk.

Érdemes még megemlíteni a december 11-ei edzést. Ekkor nem volt kedvem kimenni futni, így aztán a lépcsőházban járkáltam a földszint és a legfelső emelet között. Számításaim szerint kb. 160 emeletet mászhattam így meg. Az átlagpulzusom ugyan 126 lett, de eközben fel alá rohangált a 100-115 és a 130-156 értékek között, minden körrel egy kicsit feljebb.

A jelzett időszakban három túra pótolta a hétvégi hosszúkat: november 3-án a Piros 30 (valójában 35 km, AHR 129, MHR 170),  november 24-én a Tanúhegyek nyomában (50 km, ~ 1900 m szint, AHR 129, MHR 160), december 8-án pedig a Vulkántúra a Börzsönyben (43,6 km, ~ 2200 m szint, AHR 138, MHR 178). A pulzussal nem tudok mint csinálni, egy rendes emelkedőn haladva akkor is felmegy 150-re, ha lassan mászom. A síkokat, lejtőket igyekeztünk megkocogni, ami szintén emelte az átlagpulzust, sőt, tipikusan egyébként is 130-145 között volt. A Piros 30 nem volt könnyű, de a végén érezhetően sok energia maradt bennem, bőveben tudtam volna még tovább menni. A Tanúhegyek kemény volt, de élvezetes. A Vulkántúrát azonban az első perctől sem tudtam élvezni, már az elején úgy képzeltem, hogy ezt majd fel kell adnom: nem éreztem magam formában, sokszor visszacsúsztam a havon, időnként irtózatos jeges szél fújt. Paradox módon legjobban az utolsó szakaszt élveztem, amikor ugyan már fáradt voltam, de tudtam, hogy végig fogok tudni menni, sőt, a Nagy-Hideg-hegyről Királyrétig szinte végig futottunk. Azt nem tudom, mennyire okos az ilyen túrákat a pulzuskontrollal felváltva csinálni, nem rontom-e el rögtön, amit elértem, de ez az, ami már nem érdekel.