Mint arról beszámoltam, a február nem sikerült valami fényesen. Márciusban azonban nem ezért futottam keveset, hanem a zord időjárás és a túledzettségtől való félelem miatt (továbbra is rendszeresen járok kettlebellre, és a hónap elején jártam úszásra is), illetve egy kúra miatt, melyről alant beszámolok. De először lássuk, miket futottam!

Edzések

A pulzushatárt immáron 140-re emeltem. Ezúttal kevesebb volt a megszokott útvonalon folytatott edzés, és több volt az eseményjellegű: ha más nem is, ez jelzi a tavasz közeledtét.

*Gellértheggyel

Március 3-án a Suhanj! szervezésben futottam 8kor8kör-edzést a Margitszigeten: részemről hat kör volt, amint az a táblázatból kikövetkeztethető. A viszonylag jó eredmény annak is köszönhető, hogy a frissítésekre leállítottam az órát. A frissítés ugyanis az uszodában volt, és azt tapasztaltam, hogy zárt térben az óra hajlamos képzelt utakra indulni, és gyűjtögetni a kilométereket. Így aztán ez a tiszta futóidő, ami persze így nem reális. Mindenesetre ez az eredmény is igazolja, hogy az előző héten valami nagy zavar lehetett. Meglepetésmre az Endomondo ködös időt mond arra a napra, pedig határozottan emlékszem, hogy hideg és szeles, de napos idő volt.

Március 9-én a Brbély Janiék által szervezett (poszt)nőnapi virágfutásra mentem a Hármashatár-hegyre: a szánalmas sebesség ezzel magyarázható, ugyanis az emelkedőket nem bírja a pulzusom, 140-nel jó, ha gyalogolni tudok fölfelé. Így aztán 2 és egy negyed óra alatt sikerült legyűrni valamivel több, mint 17 kilométert.

13-án a mostanában törzsútvonallá váló Csepel-szigeti kört csináltam, ez alkalommal Gellért-hegy nélkül. Mint az átlagsebességből sejthető, ez a szakasz is lassabbra sikerült, mint egy héttel korábban. Sajnos kénytelen vagyok azzal szembesülni, hogy míg korábban futásról futásra láthatóan fejlődtem, most inkább enyhe visszafejlődésről van szó. Mindenesetre ennek az edzésnek a végére tettem még egy kis gyorsítót, 6*100 métert, és ez átlagban 3:25 lett, ami emlékezetem szerint legalábbis nem rosszabb, mint a tavaly nyári hasonlók, ami azért kissé megnyugtató.

A március 15-ei pedig végképp szóra sem érdemes, irtózatos volt az időjárás. A budai parton felfutottam a Margit-szigetig, ott tettem egy kört, majd visszatérve lementem a Kopaszi-gát végéig, onnan egy kis kanyar a kampuszon, és így tértem vissza. Az egyedüli, amivel vigasztalhatom magam, hogy ha nem edzettem volna, azzal sem lett volna jobb.

A március 17-ei futás az Ulrik által szervezett farkaserdei futás  volt. Ez szintén terepjellegű volt, de kevesebb volt az emelkedő, így az eredmény egész normálisnak tekinthető. Egyébként nagyon kellemes futás volt, még egy különleges aspektusa is volt, de erről lejjebb.

Ezután már csak a pozsonyi maraton volt hátra.

Maraton

Az igazi megmérettetés persze a maraton volt. Január 6-án Gútán 4:35:45 alatt futottam 135-ös pulzussal (a félmaraton 2:09:13 lett), vártam, hogy Pozsonyban a 140-re emelt pulzus és az időközben fejlődés hatására jelentősebb eredményjavulást tudok elérni. Nos, látható, hogy a pulzust nem mindenhol tudtam kordában tartani, ennek köszönhető, hogy az átlag lett 140 – az eredmény pedig nem valami fényes: 4:24:44 (a félmaraton 2:04:44). Az összehasonlítást amellett, hogy a terep mindkét versenyen meglehetősen sík volt, kevés emelkedővel és lejtővel, az időjárás is igen hasonló volt: 0-2 fok, kevés csapadékkal. Látható az alábbi táblázatból, hogy az első félmaratonon kb. öt percet nyertem, az egészen meg tizet, így aztán a nyereség eléggé egyenletesen oszlik el. Az egyes kilométereknél kisebb-nagyobb ingadozás látható – az azért elgondolkodtató, hogy az utolsó két kilométer januárban szinte pontosan annyi volt, mint most. Nem tudom, mennyire kell aggódnom emiatt, de az biztos, hogy nincs minek örülni: ez kb. 15 másodperces kilométerenkénti gyorsulást jelent, ami bőven elvárható akkor is, ha csak a pulzusszám-emelkedést vesszük figyelembe.

A mezítláb felé

Örvendetes sikert könyvelhetek el viszont egy másik területen. Október óta a 10-15 km-nél nem hosszabb futásokat, ha lehet, Nike Free-ben futom, ami köztudottan egy elég minimalista cipő, nincs benne párnázás. A legutóbbi ismét nagy kedvezménnyel lehetett futócipőket venni az Adidas Outletben, s bár nem volt határozott szándékom venni valamit, megláttam egy méretben megfelelő AdiPure Adaptot alig több mint  nyolcezer forintért, és nem tudtam otthagyni. (A képet ezúttal nem magam csináltam, hanem innen vettem: érdemes megnézni a többit is. Egyébként az enyém pontosan így néz ki.) Az AdiPure családba több minimalista futócipő is tartozik, ez a legminimalistább. (Igaz, újabban az Adidas is kijött egy ötujjassal – előbb-utóbb talán ilyen is kerül az outletbe.)

Úgy gondoltam, az Ulrik-féle farkaserdei futás remek alkalom lesz arra, hogy ezt is kipróbáljam. A biztonság kedvéért azért elvittem a terepcipőmet is, hogy ha túl hamar tiltakozni kezdene a lábam, akkor se kelljen valami nagyon rövid edzésről hazamennem. Bár indulásnál úgy éreztem, hogy azért még mindig túl durván ér le a sarkam, ezt hamarosan sikerült korrigálnom, és végül egy félmaratoni távot futottam le benne anélkül, hogy bármim megfájdult volna. A futás végén kicsit aggódtam, hogy ennek másnapra lesz meg a böjtje, de nem következett be semmi.

Szívesen haladnék tovább ebben az irányban, de úgy érzem, aszfaltra menni vele még kissé radikális lépés lenne, erdei ösvények viszont nincsenek a környékemen. Igen, füves részek vannak, de egyrészt kevés az ilyen összefüggő szakasz, másrészt nem szeretném a kutyaszart mosni belőle. Így egyelőre a cipő pihen, és várja az alkalmat, amikor mégis megfelel.

Kúra

Kb. egy éve lehetett, hogy nyertem a Velencei-tó körbefutásánál rendezett tombolán egy Dr. Steiner 5 napos méregtelenítő programot. Ez lényegében nem más, mint öt üveg 7,5 decis bio gyümölcs- és zöldséglevekből álló csomag. Program úgy lesz belőle, hogy az ember meghatározott sorrendben megiszik napi egy üveggel úgy, hogy minden étkezéshez megiszik másfél decit. A trükk azonban nem ez, hanem az, hogy az étkezésnek 1-2 szelet rozskenyérből kell állnia: reggelire, ebédre és vacsorára kettő, tízóraira és uzsonnára csak egy engedélyezett. (Ez ugyanaz a kúra, mint amit Gergő is végigcsinált.)

Sokáig gondolkodtam azon, hogy érdemes-e nekem ilyesmibe belefognom. Eleve nem hiszek az olyasmikben, mint a „méregtelenítés”: ettől függetlenül úgy gondoltam, jobb egy böjtöt így végigcsinálni, mert legalább a vitaminutánpótlás megvan. Igaz, már nincs jelentős túlsúlyom, és ami van, az sem biztos, hogy baj, ha ott van tartaléknak, ezért talán fölösleges is ilyen brutális módszerekhez folyamodnom. Úgy gondoltam, elajándékozom a készletet, vagy megiszogatom a leveket csak úgy, a magam örömére. A végleges döntést azonban halogattam. Mivel azonban van néhány makacs zsírpárnám, ami igazán zavar és amelyektől minden mozgás ellenére sem tudok megszabadulni, úgy gondoltam, adok egy esélyt ennek a kúrának, és belevágtam.

A maraton után adtam magamnak egy napot a regenerálódásra, majd belevágtam. Meglepő módon a dolog nem olyan vészes, bár kétségtelen, hogy az embert folyamatosan csiklandozza az éhség. (Egyszer majdnem  betértem reflexszerűen egy pékségbe, hogy vegyek valamit.) Olyan azonban nem volt, hogy rosszul lettem volna az éhségtől, sőt az első és a harmadik napon végigcsináltam a kettlebell-edzést is anélkül, hogy kifutottam volna az erőből. Ez érdekes, mert máskor jobb napokon is előfordult, hogy a végére elgyengültem. Ráadásul utólag sem volt erősebb izomlázam, pedig az folyamatosan van.

Hátfájás

A hátfájás némi szünet után elkezdett kiújulni, és Pozsonyban a verseny előtti napon már eléggé kellemetlen volt. Mivel osztogattak mintákat valami kenőcsből, vettem, és bekentem magamnak. Negyed órán belül telesen jó lett. Másnap a verseny után megint bekentem, és azóta egészen jó, legalábbis ritkábban jön ki, és pihenésre sokkal gyorsabban javul. Hirtelen felindulásból vettem is két hasonló kenőcsöt (ugyanolyat sajnos nálunk még nem láttam), de azokhoz még azóta sem kellett nyúlnom, kettlebell után sem. Lehet, hogy egy hülye gyulladás miatt szenvedtem egy évig, és csak kenni kellett volna? Ettől függetlenül persze örülök, hogy csináltam a gyógytornát, és folytatom is, na de basszus...

Összegzés

Februárban 351 km-nél állt az óra, ehhez most 172 jön (ami nem is kevés, ha azt nézzük, milyen kevésszer futottam), így 523 km az állás negyedévnél. Nagy meglepetésemre ez így több is, mint tavaly ilyenkor. (Vagy szóljatok, ha valamit elszámoltam.)