Ismét sikerült egy hétvége alatt két maratonnyi távot összehozni, ráadásul új felosztásban. Mégsem csak örömre van ok, van min elgondolkozni is...
Optivita Ultrafutó Kupa 5., Velence
Az Ironteam által szervezett ultrafutásokra már többször jelentkeztem, végül azonban sosem mentem – ezúttal azonban nagyon elszánt voltam, hogy mindenképp részt veszek a velencei 12 óráson. Érdekes vonásuk ezeknek a versenyeknek, hogy tömegközlekedéssel megközelíthetetlen helyekre teszik őket. A pécsire már egyenesen azért nem mentem, mert a környékén sem volt szállás. A velenceiről is csak annyit közöltek a honlapon, hogy kocsival hogyan közelíthető meg – nem is csoda, hiszen míg a vasútállomás a déli parton van, ezt sikerült az északira tenni – tehát ha az ember lebumlizik, még gyalogoljon 3-4 km-t a versenyig. Ami azt illeti, az ilyennek az én derekam nem örül, ráadásul cipelni kell a gyógy-ACG-ket... Végül aztán inkább kivettem Velencén egy szállást, hogy ne fáradtan érkezzek reggel a versenyre – ráadásul mázlim is volt, mert a szállásadóm elfuvarozott a verseny helyszínére, így remek állapotban levő háttal érkeztem meg.
A verseny egy közel egy kilométeres pályán folyt (982 m). Már kezd az az érzésem lenni, hogy ilyen versenyeken direkt nem kerek kilométerre jelölik ki a kört, hogy az ember teljesen összezavarodjon. Így most a 43. kör végén jutott el az ember a maratoni távhoz (pontosabban 42,226 km-hez). Az eredeti tervem szerint sem akartam végigcsinálni a 12 órát, az volt, hogy dupla maratont futok, azaz 86 kört.Sajnos a pulzusövem kiesett a táskámból (szerencsére még itthon), így csak érzésre tudtam menni. A másnapi mérések azt mutatják, hogy bőven 140 alatt járhattam – igaz, a Szuflán mértek adnak egy kis aggodalomra okot.
Mivel felmerült, hogy a S!6-on a frissítést rontottam el, erre különösen ügyeletem: tkp. minden második körben minimum víz, a legtöbb esetben valami hozzá: mazsola, kenyér, paradicsom stb. Minden 10. km után nyomtam valami erősebbet: az első két esetben decathlonos zselét, aztán jött egy ACG (kettő is elfogyott), aztán fehérjeturmix, Nutrend Glutar, Sponser zselé, amit így hirtelen fel tudok idézni. A végén már kínomban izót is nyomtam, pedig attól félni szoktam – bár nem emlékszem, hogy rám valaha igen rossz hatással lett volna, de hallottam történeteket. Ezzel tehát aligha lehetett gond.
Igyekeztem nagyon lazán indulni, az első 18 körön nagyjából így is hat perc alatti kilométereket mentem. Utána 38.-ig nagyjából 6:30 alatti kilométerek lettek (kivéve egy kiadósabb frissítőst és egy pisiszünetest). Innen aztán úgy az 51.-ig 7 perc körül billegett, egyre többször lendülve a nyolc perc felé, a 63.-tól pedig már fölé is. (A hivatalos eredménytáblázat sajnos nem igazán másolható át.) Lassabb voltam, mint a S!6-on (félmaraton 2:06, maraton 4:24, 6 óránál kb. 55 km – tehát 4-gyel kevesebb, mint a S!/-on – az már rosszabbul hangzik, hogy az 59. km-t csak kb. 34 perccel később értem el!), de ez önmagában annyira nem izgatott, hiszen a nagyobb tervezett táv miatt óvatosabban indultam, és elég nagy meleg is volt: állítólag 30 fok felett is járt a hőmérséklet, és árnyék se sok volt. Nagyjából úgy romlott az állapotom is, ahogy az időm mutatja: bár már az elején voltak apró kellemetlenségek (néhány kör erejéig fájt a bokám), az első félmaraton kellemesen telt, a második már terhes, de elviselhető volt; a harmadik már csak szenvedés volt. A nyolc perces kilométer már nagyon lassú – a kilenc perces már km már sétálva is hozható.
Volt még öt órám. Ha csak sétálok, akkor is megtehetek még vagy 30 km-t. Ez azonban nem izgatott. Nyilvánvaló volt, hogy futni sokkal többet már nem tudok: érdekes módon nem voltam rosszul (bár a koordinációm érezhetően romlott), rendben volt az emésztésem is, a lábaim viszont gyengék voltak és fájtak. Elértem a 63 km-t, ami saját definícióm szerint már nem csak wanna be ultra – de ennél sokkal többet nem tudtam volna kihozni magamból.
Nagyon bosszant, hogy az első alkalomtól kezdve, hogy maratonnál hosszabbat futottam, mindig az van, hogy a maraton után teljesen elhagy az erőm, és iszonyúan belassulok. Azért ha másért nem, az idei hét maraton és az S!6 után már azt gondolnám, a szervezetemnek hozzá kellett volna szoknia az ekkora távokhoz, és nem kéne a maraton után összeomlania. Mégis ezt teszi.
Lehet, hogy én közelítem meg rosszul a problémát, és okosabb lenne, ha úgy indulnék 12 órásokon, hogy ha gyalog is, de megcsinálom őket – és remélhetőleg egyre többet tudok futva is megtenni. Így mindenesetre nem megy.
Nike félmaraton
Eredetileg jelentkeztem a Nike félmaratonra kerekesszéket tolni, de aztán úgy gondoltam, ez túl nagy bevállalás lesz a velencei után, és lemondtam. Amikor a velenceiből kiszálltam, az is mozgott bennem, hogy hátha mehetek mégis tolni. Felhívtam Ulrikot, kiderült, hogy az én nevezésemet már átíratták valaki másra. Kiderült viszont, hogy Gusztos Péter egy szögbe lépett, így az ő nevezése átírható rám. Ígéretet ugyan nem tettem, hogy indulni tudok, de reménykedtem benne.
Reggel hatkor csörgött az óra, és iszonyatosan éreztem magam. Először arra gondoltam, nemhogy futni nem fogok, de a szurkolópontra sem bírok kimenni. Aztán valahogy elkezdtem győzködni magam, és egy órára rá már teljesen pörögtem. Ki a rajthoz, nevezésátíratás, csapatkép stb. Berta Feri belengette, hogy PB-t kéne döntenünk, és végre 2 óra alatt beérni. Gondoltam, ezt sem nekem találták ki így az előző napi után, de gondoltam, ha nem megy, legfeljebb elengedem őket. Az elején a kerekesszék előtt haladtam, és udvariasan próbáltam kitessékelni a lassabb futókat a kerekek elől. Aztán valahol a 6-7. kilométer környékén én kerültem a kerekesszék mögé, és ott is ragadtam (bár néhány emelkedőnél kaptam segítséget). Summa summarum: a végeredmény 01:59:04 lett. Az átlagpulzus viszont 146, ami több, mint remek! (Tavaly alacsonyabb tempónál, tolás nélkül egy tízessel magasabb volt.)
Őszintén szólva nem egészen értem, hogy ha az egyik nap úgy leamortizálom magam, hogy gyakorlatilag már nem tudok futni, akkor honnan van másnap annyi bennem, hogy kerekesszékkel együtt így tudjak haladni. Ismét igencsak kettős érzésem van: míg a szombatit mindent egybevetve is csúnya kudarcnak érzem, a vasárnapival ismét sikerült nagyon kellemesen meglepnem magam. Egyik nap bénának kell éreznem magam, a másik nap királynak – nagyon zavarba ejtő dolog.
Persze bármilyen király az ember, egy igazi celeb mellett csak vágókép lehet... ;)
Összegzés
A múlt hét 1423 km-éhez most 84 jön, ami azt jelenti, hogy 1507 km-nél tartok – átléptem a bűvös másfél ezres határt. Tavaly ilyenkor már a Nike előtt egy tizedével előrébb jártam.
Utolsó kommentek