Elvileg az év harmadik hónapja elhozza az enyhülést, a tavaszt, ám március 3-án a Bükki Hard teljesítése közben nem így éreztem. Persze tudtuk, hogy méteres hó leküzdése vár ránk. Imaro lelkes csapata meghajolva az extrém körülmények előtt, az eredendően a 67 km-es távból a Tar-követ érintő közel 10 km-es hurkot törölte. Mint utólag megtudtuk nem az indulók kedve végett történt ez így, a versenyszervezők sem tudták nagyon megközelíteni a síháznál lévő ellenőrzőpontot.
"A Bükkben rendkívüli időjárás uralkodik. A körülmények a hét folyamán inkább romlanak, mintsem javulnának. Megvizsgáltunk sok lehetőséget és a következőkre jutottunk: a két hosszabb távot (Hard, Classic) lecsökkentjük kb. 10–10 kilométerrel. Az Őserdő ellenőrző ponttól a FunRun útvonalán Tamás-kútig kell rövidíteni, onnan fel a Megyehatár műútjáig és Pazsag felé lehet folytatni a normál útvonalakat. A síházi frissítőpont Pazsagra költözik, az Egererdő Zrt. új túristaházába. Nagyon nehéz lesz így is a teljesítés, zord, téli időjárás uralkodik a Bükkben."
Gödi futótársam, Máté felajánlásának köszönhetően hajnali 4:30-kor indultunk útnak, mondván, hogy a 7:30-as rajt előtt még legyen elég időnk. Terv szerint a Váci Jedik közül András is velünk tartott volna, de kiújuló betegsége miatt végül lemondta a turnét. 6:15-re értünk Felsőtárkányba, mondanom sem kell mi voltunk az elsők. Készülődés közben az érkező futótársak családias hangulatot teremtettek az erdei iskolában lévő rajtközpontban.
Pontban negyed 8-kor eligazítást kaptunk Imarotól, felhíva figyelmünket az éjszakai hóesésre és kérve az élmezőny tagjait, hogy felváltva legyenek úttörők. A rajtot követően Lacival és Mátéval tartottam egy ideig a lépést, majd könnyítve az öltözéken a dzsekit levetettem. Az első kaptatókat Zolival, Mester kiváló tanítványával tettem meg, aki nem meglepően a pulzust alacsonyan tartva diktálta a nekem is elfogadható iramot. Az extrémitásokra is figyelemmel egy jó hosszú edzést terveztem, csupán a szintidőn /11 óra/ belüli és a világosban történő célba érkezés izgatott, mivel nem vittem magammal lámpát.
A nagy hó felfelé kevésbé volt zavaró, hála a botoknak, lefele viszont az élmezőny által kihasított szűk, egyenetlen nyomtávban csetlettem-botlottam. Szerintem a cipőválasztás - Hoka speed goat - sem volt most szerencsés. Sokat gondoltam Andrásra, hogy bár a betegség nem jó, de most még is jobban járt, hogy nem kell ebben a szopodában részt vennie. Az Őserdőt követően majd 30 km-t megtéve kezdtem úgy érezni, mintha futni is tudnék, egyrészt ráéreztem egy jó lesikló mozgásra, másrészt a hó mennyisége is csak félméteres volt már. A síház helyett beugrott vadiúj pazsagi turistaházban a leves varázsitalszerűen hatott, sőt az Őrkőháznál kikísérletezett téli frissítő turmix-szel - sponzer, tea, kóla - is feltankoltam. Innen javarészt, az UTH-ra készülő állatorvossal, Sanyival közösen tettük meg az utat a célig. Sanyitól többek között azt is megtudtam, hogy a meleg turistaházban milyen csodás érzés volt, hogy a "bélműködés diszkomfort érzése megszűnt" /-2 kg/, továbbá szofisztikált kérdésemre /miért is nem kell használni wc-papírt a kutyáknak/ is egzakt választ kaptam. Az ismeretterjesztés a pálinkába cseppentett propolisz élettani hatásának előnyeiről folytatódott, majd rövid betekintést nyerhettem a pezsgő nyírbátori futóéletbe is a közelgő nyuszifutás kapcsán.
A Hór-völgyben az utat sok helyen glatt jég takarta, amit a frissen esett hó eltakart. A szabad szemmel nem látható jégre lépve olyan hátast dobtam, hogy pár pillanatnak el kellett telnie, hogy ismét magamhoz térjek. Az Ódor-vári kaptatót megmászva nagyon jól esett, hogy az ellenőrzőpontot most nem a várcsúcsra helyezték. A Völgyfő-háznál a szilvásváradi frissítést biztosító kedves csinos hölgyek ismét kitettek magukért, a kókuszgolyó íze felejthetetlen élményt nyújtott. Innen elvileg egy jól futható 7 km-es szakasz visz a célig, ám a látszat ellenére igazi sunyi hullámvasúttal van dolgunk: épp annyira emelkedik, hogy már fájjon, de belegyalogolni még sem akarunk. Becsülettel bevallom, most Sanyival simán belegyalogoltunk ezekbe a kaptatókba. Felsőtárkányba érve kezdett beesteledni, a tó körül már égtek a lámpák, kis híján a tó jegére futottam az egyik kanyarban.
A foglalkozás elérte a célját; még ippeg világosban, jó félórával a szintidőn belül, roppant nehéz, de annál emlékezetesebb élménnyel gazdagodtam. Büszke vagyok, hogy sorozatban negyedszer is sikerült teljesíteni ezt a nem könnyű, ám annál gyönyörűbb versenyt.
10:28:32, 59,5 km, 2170 +m, átlagpulzus 145.
Hazafelé kaptam a hírt, hogy középiskolai történelem és orosz tanárom, Bara Zsuzsanna, akinek annyi mindent köszönhetek, most már a szó szoros értelmében is mennyei szinten adja át tudását. Mivel a Tanárnő rendszeres olvasója és kommentelője posztjaimnak, ezzel a beszámolómmal rá is emlékezem.
Utolsó kommentek