Több, mint három hónap böjt után ismét terepen versenyezhettünk a hétvégén! A Verőce Night Trail-en szerzett élményeim megosztását megelőzően régi hiányosságomat pótolva prológként a tavaly szeptember végi Szilvásvárad Trailről is szívesen mesélek, tekintettel a párhuzamos vonásokra.
Mielőtt a bevezetőben beharangozott versenyekre térnék, lássuk csak mi történt velünk az elmúlt időszakban. Természetesen az idei évben újfent remek mozgásban tartó tervet szőttünk, aminek részeként a tavaly debütált Téli Börzsönyt január végén ismét megcsodáltuk, majd 5. alkalommal visszatérve a megunhatatlan kedvenc bükki keményítő alapozóverseny is jól esett.
A március 7-i Bükki Hard teljesítésekor még nem sejtettük, hogy hónapokra búcsút mondhatunk az addig napi rutinként életünket fűszerező szociális élményeknek, beleértve a terepfutó-versenyeket is, pedig a Váci Jedikkel már megálmodtuk tavaszi grandiózus terveinket. A vírus azonban sok mindent átírt, többek között a gyakran dúdolt gyermeknótát is, így lett belőle "Covid-covid szól a liget" és kakukk a további tavaszi felkészítő versenyeknek (Vértes Terepmaraton) és teljesítménytúráknak, valamint az idei Jedi osztálykirándulásunknak is helyt adó célversenynek (InnsbruckTrail).
Lássuk be ez a világjárvány sok minden mást legalább ilyen érzékenyen érintett és a kezdeti apátiából felocsúdva helyén kezelve az értékeket, az egészségügyi és egzisztenciális kérdések kerültek inkább előtérbe, mintsem a szabadidős sporttevékenységek.
Persze nem álltam le teljesen, május 16-án - hála gödi futónagykövetünk Andi csodás szervezésének - a vonatkozó szabályok figyelembevételével, megfelelő idősávokban egyénileg rajtolva teljesítettem az UltraGöd FM távját, miközben nagy szerencsémre Eszti lányom gondoskodott a biciklis kíséretről. Pontban délben rajtolva a fülledt nyári meleg fogadott minket, de a remek frissítésnek köszönhetően a hazai Duna menti, Vác felé tartó bicikliúton 1:51:49 alatt értem célba.
Másnap egy hűsítő frontnak köszönhetően zuhogó esőben teljesítettük Csabival életünk első instant túráját a Szénás-kört. A Budai-hegység számomra eddig ismeretlen helyeit felfedezve kerestük meg a haladásunkat igazoló QR-kódokat. A sűrű esőben az órám is megviccelt, így majd +3 km-rel a zsákban érkeztünk vissza Remeteszöllőst, Nagykovácsit érintve Solymárra /4:42:33, 33,88 km, 976 m szint/, ahol jutalmul megkaptuk a teljesítést igazoló érmet és vásárlási utalványt is.
Végre a fősodorba érve; a kiváló sportoló sokszor válik remek edzővé, de van úgy, hogy mégsem - mindkét esetre láttunk sok példát. Vajon mi történik akkor, ha magyar hon egyik legkiválóbb terepfutója versenyszervezésre adja a fejét és mindeközben továbbra is sportolóként gondolkodik? A válasz: hegyfutás.hu.
Kiss Miki sportolói erényeit a hazai és nemzetközi sikerei bizonyítják, így kíváncsian vártuk, hogy 2018. április 8-án mi történik velünk az I. LibegőTrailen.
Legközelebb 2019. szeptember 28-án Szilvásváradon volt alkalmam Miki versenyén indulni és gyorsan fellapozom a naplómat, hogy elmeséljem mi történt velem:
"A JakusTeam üdvöskéje Balázs és Pafe társaságát élvezve utaztunk a szép emlékű '17-es szilveszterünk helyszínére. Útközben Mogyoród után egy zöld BMW nyélen haladva előzött meg minket, mintha a Hungaroringről szalajtották volna. Átfutott rajtam, hogy ez a hülye gyerek mindjárt eldobja a vasat. És lőn, Hatvan előtt a Bosch gyárnál dugó alakult ki, a nyílegyenes szakaszon a pályaválasztó korlátnak ütközve mepördült a barom és a leállósávban a menetiránnyal szembe galyra vert roncs jelezte, hogy a sofőr nem volt a helyzet magaslatán. Csodával határos módon senki sem sérült meg.
A versenyről csak felsőfokon tudok beszélni. Hibátlan pálya, kiváló hangulat. Miki mindent elkövetett, hogy egy jót fussunk, még éjjel a pályát is leporoltatta egy kis záporral. A rajt előtt élsportolói eligazítást kaptunk, hogy mire is figyeljünk igazán.
53-an vágtunk neki a távnak. Sok új arc, Pafe szerint Spartanosok. Érdekes, hogy a nyárból visszatérve formámat keresve, csak én vittem botot magammal, ami az Istálóskő felé nagy szolgálatot tett. Egyenletesen haladva, jelenlegi edzettségemnek megfelelően álltam helyt. Az Ősemberbarlang után egy okostojás után menve letértünk a pályáról (egy bolond százat csinál) ez kb. + 5 percet jelentett. Az új arcok közül sokan elfogytak a táv 2. felére. Én végül 3:39:54-et mentem (26,47km, 1151+m). Balázs 4. helyen /02:33:34/ finiselt!
Verseny után a remek sztrapacskára izotóniás italként a sör is jól csúszott, miközben Biga élményeit osztotta meg a MátrabércTrail szervezésével kapcsolatosan. Az idilli állapotot a versenyt nyerő Milota Patrik fülemnek kedves felvidéki tájszólása ("gyertek az értékelésre") szakította meg és nyomban az eredményhirdetésre igyekeztünk."
És végül lássuk mit csináltunk 2020. július 18-án szombat este az éjszakába nyúlóan:
"A fülledt nyári melegben orvosom és gyógyszerészem tanácsát megfogadva elsősorban a hidratálásra szoktam fókuszálni, így az utóbbi időben a futás kissé háttérbe szorult; maradt az úszás, bringa, evezés és természetesen a fröccsöntés. Mivel július közepétől enyhülés volt tapasztalható, felvillanyozott a hegyfutás.hu versenykiírása és úgy gondoltam, hogy a Verőce Éjszakai Trail nekem való lehet. A fokozatosság elvét betartva a nyári felkészültségemnek megfelelően most a 16 km-es táv 570 m-es szintemelkedése jelentett számomra teljesíthető kihívást.
A szilvásváradi turnéhoz hasonlóan ismét Paféval együtt érkeztünk a versenyközpontnak helyt adó verőcei Camelot Étterem és Panzió Duna-parti kerthelyiségébe, ahol rég nem látott sporttársakkal (Balázs, Veriga, rrroka, Mester&Kingi, Oszi) örültünk egymásnak. A rajtszám felvétel közben arra gondoltam, hogy ez a családias milliő hiányzott igazán a Covid alatt. Miki szilvásváradi jó szokását megtartva a pályát előző napi esővel ismét leporoltatta.
Pontban 8-kor eredtünk útnak a 25 km-es mezőnnyel közösen, és mit mondjak az első méterek nem estek igazán jól. A Börzsöny útba eső első meredekét megmászva Tamással beszéltük meg a versennyel kapcsolatos elvárásainkat /2,5 órás szintidőn belül/ és a közelmúlt eseményeit is, bepillantást engedve a friss nagyszülői tapasztalataiba is.
Mielőtt a szürkülő erdőbe értünk volna egy búcsúpillantást vetettünk az alattunk kanyargó Dunára. (Ezt a remek képet rrroka beszámolójából merítettem utólagos engedelmével.) Az emelkedőket jól futható lejtések követték. Pont 3 km-nél arra lettem figyelmes, hogy egy kereszteződésnél gyors lábú boly halad szembe felém, akik bizony letértek az egyébként kiválóan jelzett pályáról.
Magamban mosolyogva örültem, hogy az "Egy bolond százat csinál" szomorújátékban most nem kaptam szerepet. 20-30 méterenként fényvisszaverő szalagok mutatták az utat és a kanyarokban, elágazásokban jól látható felfestett nyilak jelezték a helyes irányt. Magyarkúton várt a pontban féltávnál található frissítő állomás. Mivel uticsomagom még jócskán bővelkedett minden jóban, megállás nélkül továbbhajtottam. Innen egy hosszabb kaptató következett a hegyi üdülőházak elérhetőségét biztosító aszfaltcsíkon és több száz méterrel előttem fénylő fejlámpák jelezték a sporttársak haladását. Itt már éreztem, hogy a motorom megfelelő fordulatszámon pörög és így az is megfordult a fejemben, hogy talán a hosszabb táv is jól eshetett volna.
A pszichémnek sem ártott meg, hogy az előzősávban haladva folyamatosan értem be a gyorsabban rajtoló futókat. Az aranyoskúti nyaralókból vidám gyerekek biztattak, majd egy tábla jelezte, hogy a cél 2 km-re található. Innen már szinte végig lefelé zúgva értünk ki bicikliútra, ahol még szaporázásra is maradt erőm, majd jól eső érzéssel érkeztem a célba: 1:56:57, 16 km, 490m+.
A versenyt követően szénhidrátban gazdag bolognai rakott tészta várt rám."
Utolsó kommentek