Legutóbbi beszámolómból kimaradt a kilométerek összegzése. Nem olyan nagy baj, hiszen év végén amúgy is meg kell számolni a kilométereket. Ott kerek 250 kilométer edzést írtam össze, utána még hozzájött 20 – két hónap alatt alig 270. A legutóbbi összegzésnél ez 1901 km volt, a végeredmény tehát 2171 km. (Ebben nincsenek benne a túrák részét képező belefutások.) Nem mondom, hogy ezzel annyira elégedett lennék, de végül is nem annyira rossz, különösen, ha figyelembe vesszük a pulzuskontrollal való bénázásokat. Mindenesetre jövőre túlszárnyalandó.
Az évértékelésben két jelentős teljesítményt tudnék kiemelni. Az egyik, hogy a prágai maratonon olyan szinten tudtam pb-t dönteni, hogy azt magamtól sosem vártam volna. Persze ebben jelentős szerepet játszott az időjárás, de ilyenben a legkedvezőbb körülmények esetén sem bízhattam. A másik, hogy végre megcsináltam a Balaton-átúszást, ráadásul felkészülés nélkül. Most már egyre inkább hajlok arra, hogy hozzátegyem: pedig akkor még nem is tudtam úszni. (Mellben sem.)
Két nagy kudarcot is ki tudnék emelni. Az egyik természetesen maga az Ultrabalaton,ahol nem sikerült teljesítenem azt, amit szerettem volna. Nem érzem úgy, hogy a felkészülésemmel lett volna baj – hacsak nem az, hogy a legextrémebb körülményekre nem voltam felkészülve. A másik kudarc, hogy a félmaraton-pb-met nem sikerült javítanom. Egyszer álltam hozzá közel, tulajdonképpen meg is volt, csak hát a hivatalos eredmény nem ezt tükrözi.
Persze történt idén más előrelépés is, például sikerült az ultra mezejére lépni, sőt, már januárban kétszer, igaz, aztán az év folyamán már nem igazán sokszor (februárt és augusztust tudom felidézni) – ráadásul egy esetben sem lett jelentősen több az 50 km-nél.
Abban, hogy az év nem sikerült igazán jól, nem kis része van az augusztusi túledzettségnek, 
illetve annak, hogy sokáig nem tudtam kiheverni – és persze a szigorú pulzuskontrollnak. Ugyanakkor – a nagyatádi versennyel együtt – ennek köszönhetem, hogy komolyabban foglalkoztatni kezdett az úszás, ill. általában a triatlon. Az úszás azért is fontos, mert ha esetleg egy sérülés miatt nem tudnék futni, a kondim karbantartására jó lesz. Terveimnek megfelelően ősszel visszatértem a kettlebellhez, és jobban élvezem, mint tavasszal, amikor abbahagytam. Elkezdtem gyógytornázni, és ennek is megvan az eredménye: már érzem, hogy sokkal jobb a testtartásom, bár a hátam még mindig szokott fájni. Talán a testtartás változásával, talán az alacsonyabb pulzusú edzésekkel van összefüggésben, de úgy érzem, végre kezdenek eltűnni a hasamról az utolsó nagyobb zsírpárnák is. Nem vagyok tehát annyira elkeseredve, amennyire lehetnék. A futás prioritása csökkent, új célkitűzéseim nincsenek, legalábbis az év elejére biztos nem. Szeretném, ha nyár környékére legalább megközelítőleg meglegyen az a teljesítményem, ami idén nyár elején megvolt. Ha az UB végre összejön, elkezdhetek azon gondolkodni, hogyan tovább...
Utolsó kommentek