Utunk Ultrába

A Mátrabércet követő időszak már az UTH közvetlen felkészülésére irányul, a finomhangolás időszaka ez. Bár a Mátrában remek élményekkel gazdagodtunk, az igazat megvallva a célba érkezést követően nehezen tudtam elképzelni, hogy 5 hét múlva kétszer ilyen hosszú távon is jó legyek. Mesterem megnyugtatott, az alapok megvannak, 5 hét elég idő ahhoz, hogy felkészítsük magunkat a nem mindennapi megmérettetésre.

Lassan két és fél hónapja, hogy utoljára beszámoltam futásaimról – pontosabban arról, hogy a térdproblémáim miatt nem futok. Azóta, úgy tűnik, megjártam a gödör alját, és ha nem is tartok ott, ahol tavaly ősszel vagy akár tavaly ilyenkor, a helyzet pillanatnyilag nem tűnik reménytelennek.

A Mátrabérc az egyik, ha nem a legszebb és legnehezebb hazai terep, amit alkalmam volt megismerni. Mondhatni függőviszonyba kerültem vele, idén már 4. alkalommal tértünk vissza ide. Kezdetben váltók tagjaként kóstoltam meg az ízét;  Iramszarvas és Ulrik szakaszát felvezetve Siroktól Kékesig, majd egy évvel később Bálint és Csabi közé ékelődve Kékestől egészen Mátrakeresztesig szaladtam. Tavaly legnagyobb bánatomra már nem írták ki a váltók versenyét, így kénytelen-kelletlen, telve félelemmel Hanák Kolos emléke előtt tisztelegve vágtam neki  a teljesítménytúrának. Magamat is meglepve 8:19 alatt sikerült célba érnem, így idén már nem volt kérdés, hogy UTH főpróbájaként ismét az indulók között leszek.

Tavaly indultam először a kora tavaszi Vértes Terepmaratonon, ahol remek idő és kiváló körülmények fogadtak, így minden okom meg volt arra, hogy idén is itt mérjem fel idény elejei formámat. Igaz idén az UTH jegyében járva az ultratávra neveztem és kíváncsian vártam, hogy megtudjam, miként is sikerült a téli alapozásom.

A tavaszi célversenyem (Ultratrail Hungary) fényében a terepen futott edzések, felkészülési versenyek felértékelődnek. A téli hónapokra jellemző szélsőséges időjárási megnyilvánulások miatt nem egyszerű kiválasztani a helyes útvonalat; egyrészt edzésértéke is legyen a teljesítményünknek, ugyanakkor a sérülés veszélyének minimalizálása is fontos szempont, emiatt is hanyagoltuk a tavaly már teljesített Téli Mátra XL-t. Cserébe két héttel később Kiss Péter emléke előtt tisztelegve jutottunk el a Mátrába, majd március elején a szomszédos Bükkben is kirándultunk.

Február közepén egy unikális versenyre lettem figyelmes: BBU Földalatti Futás. A Baradla Trail-en már volt alkalmam futni a föld színe alatt az Aggteleki Cseppkőbarlangban, ami hatalmas élményt jelentett, így nem volt kérdéses a nevezésem. Igaz a kőbányai sörgyár alagútrendszere nem hasonlítható egy karsztbarlanghoz, de lássuk be, ide normális körülmények között sose jutnánk el. A versenyen több, mint 1500-an indultak, több távon, az óvodásoktól kezdődően szinte minden korcsoportnak alkalma volt szaladni a föld alá, ahonnan, mint megtudtam, többek között a Lánchíd pilléreibe, a Citadella és az MTA épületébe épített kövek származnak.

Szinte nincs olyan szösszenetem, amelyben ne tennék említést Mesteremről, nem győzve hálálkodni neki, amiért - most már 5 éve - rendszeresen edzéstervekkel lát el és sok-sok hasznos tanáccsal motivál. Futóblogunk olvasóinak érdeklődése  gyakran irányul arra, hogy valójában ki is ő. Noha sosem csináltam ebből titkot, hiszen már e blog hasábjain bemutatkozó bejegyzésemben /Ultravaló/ és később is gyakran említést tettem róla. A kajak-kenu sportban, sárkányhajó - és ultratrail versenyeken jártas sporttársaknak egyaránt ismerősen cseng ez a név: Jakus Béla.

Legutóbb arról számoltam be, hogy a 2015-ös évre nincsenek nagy terveim. Tulajdonképpen szerencsém, hogy a válságidőszak akkor következett be, amikor túlestem a régi tervek teljesítésén, és új tervek még nem igazán izgattak. Mostanában nem futok.

Terveim között ugyan nem szerepelt, de Ulrik megtisztelő hívószavának engedve belekóstoltam a Budapesten első alkalommal megrendezett Salomon CityRun városi tájékozódási futóversenybe.
Lássuk a részleteket!

A 2014-es évet, akárcsak Vitya, a kisebb kudarcok ellenére is nagyon sikeresnek éreztem. Azt hiszem, elértem szinte mindent, amit akartam. Ennek azonban az a következménye, hogy nem igazán vonzanak újabb kihívások: úgy érzem, nagyjából elértem, amit elérhettem, ennél messzebbre már nem fogok jutni. Elvben persze juthatnék, de a kitűzhető célok nem vonztanak annyira, hogy komolyabban erőt fektessek be értük.

Az év elteltével nem kevesen, hajlamosak számvetést készíteni a történtekről, illetve levonva a tanulságokat új célok kitűzésével ösztönzik magukat. Én is beállok a sorba, hogy pontosan nyomon kövessem tavalyi utamat, amely sokszor ultrába is vezetett. Összegzésem nem titkolt célja: erőgyűjtés az idei célkitűzések teljesítéséhez.
Mindenek előtt lássuk a számokat, amik sosem hazudnak. Iramszarvas példáját követve, aki szisztematikusan összegzi teljesítményét, a tavalyi évben az összes futásom adatait excell táblába rögzítettem, aminek köszönhetően pontos adatokkal szolgálhatok:
2014-ben 157 alkalommal, 305 óra alatt, 2641 km-t futottam, ebből terepen 40477 m szintet leküzdve 1067 km-t tettem meg, a teljesítménytúrákat is figyelembe véve, összesen 18 versenyen vettem részt.

Már tavaly azt terveztem, hogy ezzel a címmel posztolok, ha megvan a sub 210-es maraton. Tavaly ez elmaradt, idén pedig nem olyan volt az élmény, mint előre képzeltem. Az azonban, hogy két hónapig nem is írtam róla, nem ennek köszönhető, hanem egyéb elfoglaltságaimnak, leginkább költözésemnek.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy novemberben, illetve decemberben lakóhelyem közelében is megfelelő futórendezvényekre, illetve teljesítménytúrákra leltünk. Ennek örömére a szokásos versenybeszámolók mellett igyekszem jobban bemutatni ezeket a hozzám közeli helyeket.

A minap azon gondolkodtam, hogy idén futok legtöbbet terepen és hogy ez milyen jó nekem. Természetesen, mint sok minden másról, erről is Mesterem tehet, aki - nem túlzok - az egyik legjobb ultraterepfutó széles e hazában. Ő az oka annak, hogy egyre többször választom a hegyek-völgyek világát. Ennek a folyamatnak eddigi beteljesedése a Piros85 teljesítése volt.

A Dupla Élmény okozta eufóriából Mesterem bölcs és higgadt szavai hamar kizökkentettek; alig egy hetünk van arra, hogy kipihenjem ezt az extradózist, hiszen a korábban célversenynek belőtt ulmi Einstein-Marathon lefutása várt rám szeptember 28-án. Abban szinte biztosak lehettünk, hogy ilyen előzmények után PB-t nem futok, de Mesterem azzal biztatott, hogy szerinte a jelenlegi formám alapján nagyon rossz eredményre se számítsunk. Mindezt arra alapozhatjuk, hogy idén gyorsító edzéseket szinte alig-alig végeztem és ehhez képest a lassító hosszú hegyi-futások ellenére, azért az idén már Wizzair néven említendő Budapest Félmaratonon (BP FM) is sikerült egy jót hasítani. Lássuk a részleteket. 

2011-ben Kassán futottam életem második maratonját (Vitya is ott volt). Kellemes idő volt, valahol 15 és 20 fok között, de emlékszem, a befutó után hallottam, hogy a szlovákok arra panaszkodnak, hogy túl meleg volt. Ugyanekkor Budapesten a Spar maraton zajlott, kb. 30 fokban. Végignéztem a korábbi posztokat, Ulrik és a Pannonfunk is megszenvedte, sőt Kati is mumusaként emlegeti a Spart. A csapás most ismét bekövetkezett. Miközben szombat délután már a másnapi müncheni maratonra pihengettem, döbbenten láttam a fácsén, hogy a legtöbb ismerősöm messze képességei alatt futott. Annak ellenére tehát, hogy a Spart „jó hely, magas ár, jó döntés” szlogennel értékeltük, úgy látszik, számolni kezd azzal, hogy október ide, október oda, a vénasszonyok nyarát tüzes menyecskék kánikulája válthatja fel. Szerencsére Münchenben 20 fok körül maradt a hőmérséklet – rajtam azonban ez sem segített.

A közelmúltban új keresztedzési lehetőséget fedeztem fel: a Bubit. Erre persze sokan gondolják, hogy milyen új keresztedzésről beszélek, hiszen a kerékpározás köztudottan az egyik legnépszerűbb keresztedzés a futók között. Ők azok, akik még nem ültek Bubin.

A Suhanj6! okozta eufóriával zártam utolsó bejegyzésem sorait. Ehhez képest ugorjunk vissza egy kicsit az időben, mondjuk egy május végi hétköznapra, mikor is Iramszarvas barátunkkal ebédeltem közvetlenül az UB-t megelőzően. Nem meglepően az egy-két nap múlva esedékes váltónkról esett a legtöbb szó, azonban Iramszarvas hirtelenjében témát váltott és nekem szegezte a kérdést, hogy mi lenne, ha a Dupla Élményen is indulnánk, ugyanis DK Gergőtől felkérést kapott, de engem elsőbbség illett meg. 

A válaszon - miszerint nyugodtan induljon Gergővel - nem sokat gondolkodtam, mivel ekkor már leadtam a nevezésem a célversenyként meghatározott ulmi Einstenmaratonra és úgy gondoltam, hogy a célverseny előtt pont egy héttel ez az egyébként sem könnyen teljesíthető ultraterep táv már nem férne bele a felkészülésembe. Ezt a tényt Mesterem is megerősítette, aki nem sokkal előtte szintén kapacitált, hogy a váci jedik között szívesen látna a rajtnál Csáky Laci párjaként. 

Majd másfél hónappal később, július 15-én a fáklyás evezésen többek között Mesteremmel és Csáky Lacival együtt emlékeztünk meg Kolóról, mikor is ihletett pillanatban a sárkányhajóban érdekes döntés született hirtelenjében. Koló erejében és a szintén jelenlévő Mesterünk szakértelmében bízva, Lacival megfogadtuk, hogy mégis elindulunk ezen a versenyen. És innen nem volt visszaút.

És megmászá Gergely az Kékesnek ormát, de úgy vélé, ez még nem elég. Leereszkedék hát egészen Parádsasvárig, s onnat ismét a Kékesnek erede. Felhága az Sombokornak meredélyén. Ott álla egy farizeus, és kérdé:

– Mit üzensz azoknak, akik követni szeretnék a példádat?

Legutóbb azzal fejeztem be, hogy az augusztus végi intenzív versenyzés és edzés elég sokat kivett belőlem, és meglehetősen fáradtan zártam a nyarat. Márpedig szeptember 20-án várt a Dupla Élmény. Vigyáznom kellett, hogy elég pihenőt tartsak, s így visszanyerjem a frissességemet – másfelől be voltam már nevezve néhány versenyre, melyet semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Végül aztán a versenyek maradtak, a hét közbeni edzéseket pedig elhagytam.

Utoljára az UB kapcsán írtam – ennek immár több, mint három hónapja. Annak, hogy ez így történt, az az oka, hogy először nem volt igazán miről írnom, aztán meg elkezdtek felgyorsulni az események, és időm se nagyon volt, meg mindig úgy is gondoltam, hogy na még a következő hozzáveszem, és úgy írom meg. Így aztán eltelt a nyár. Most itt állok szeptember közepén, mint a kisdiák, aki visszatért az iskolapadba, és rögtön fogalmazást kell írnia Mit csináltam a nyáron? címmel...

Számos érdeklődő hiányát fejezte ki, hogy rég nem hallattam magamról e blog hasábjain. Valóban az UB-ról készült páros beszámoló óta nem posztoltam, pedig azóta ismét jártunk a Zugspitzen, majd jött a nyári feltöltődés és az elmúlt hétvégén újfent megmérettettem magam a Suhanj!6-on.

Az Ultrabalaton párosban dupla élmény ;) – legalábbis az eddigi négyes próbálkozásaink után. Ráadásul mindkettőnk számára ez volt az első alkalom, hogy egy napon belül száz kilométer felett futottunk. Kíváncsian vártuk tehát, hogy szervezetünk hogyan tud regenerálódni a pihenőidőben. Végig egymásért szorítottunk, hogy szintidőn belül teljesítsük a távot és nehogy keresztülhúzza számításunkat egy nem várt sérülés, eléhezés.  A megszokott váltóversenyektől eltérően tehát nem a lehető leggyorsabb teljesítés  volt a cél - legalábbis Vitja szerint - hanem a magabiztos teljesítés, ügyelve persze arra is, hogy a váltótárs kellőképpen kipihenve induljon ismét útjára.

Előzetes terveink szerint a szakaszokat az alábbiak szerint osztjuk fel: (V: Vitya, I: jómagam)

Ebben a felosztásban nagyjából azonos távot futunk, én kb. másfél kilométerrel többet, és nekem szélsőségesebbek a szakaszhosszok – Vityának jut viszont az Aszófő és Zánka közötti legszintesebb szakasz. Kapitány Zoltán barátunk fog minket sofőrként segíteni. Kerékpáros kísérőnk, úgy tűnik, nem lesz.

Jön az Ultrabalaton, meg egyébként is nyakunkon a versenyszezon. Sokan, akik (éppen) nem futnak, szívesen kiállnak a pálya mellé, és készítenek képeket a futókról, aminek aztán a futók nagyon örülnek. Kisebb versenyeknél az is előfordul, hogy a szervezők nem kérnek fel (szerződtetnek) hivatalos fotóst, hanem olyan ismerőseiket kérik fel fényképezésre, akiknek az átlagosnál egy fokkal jobb fényképezőgépük van – ám ez még nem jelenti, hogy akár az amatőrök között nézve is az átlagosnál jobban tudnak fényképezni. Mi több, csodálkoztunk már rá hivatásos fotósok képeire is. Mivel a fotósnak nyilvánvalóan az a célja, hogy jó képeket készítsen,gondoltam, leírom, mire érdemes figyelni fényképezéskor.