Év elején gondoltam egy nagyot és beneveztem a Zugspitz Ultratrail-re. Kihívás, őrültség? Tán mind a kettő. Úgy éreztem, hogy kell egy igazi ösztönzés, amely évközben is mozgásban tart. Döntésem meghozatalában komoly szerepet kapott korábban szerzett helyismeretem, pont 5 éve itt kóstoltam bele az alpesi terepfutásba a BaseTrailen, majd rá egy évre sikerült a SuperTrailen is végig mennem.
Régi vágyam volt, hogy a Kinizsi 100 teljesítménytúrán elinduljak. Sokáig az UltraBalaton és egyéb prioritások nem tették lehetővé, hogy nevezzek a túrára, azonban az év elején elhatároztam, hogy az idei év egyik fontos eseménye lesz ez a szép Út. Bár úgy tűnhet, hogy az UTH-t követően meg sem kottyanhat ez a táv, azért volt bennem félsz; kellő tisztelettel és alázattal vártam május utolsó hétvégéjét.
Évekkel ezelőtt az augusztusi rekkenő hőségében a Váci Jedik II. csapatát gyengítve Kékestől egészen Vácig váltottuk egymást az országos kék jelzésen és nagy örömünkre végül átengedett a Hegy.
Sajnos ezt követően ezen a versenyen többé már nem futhattunk, így örömmel neveztem az április végi UltraKék Trail börzsönyi versenyére. "Az UltraKék Trail során a rajthoz állók az Országos Kéktúra útvonalát futják végig, az ország különböző pontjain."
Blogunk olvasói jól tudják, hogy a Börzsöny a gyengém. Minden szempontból: lenyűgöző szépsége bármely évszakban elgyengít, ugyanakkor, ha nem adod meg a tiszteletet, amit érdemel, hamar ráébredsz mily kicsiny és törékeny teremtmények vagyunk, bármennyit is edzettél előtte.
A Váci Jedikkel szinte minden évben futunk egy jót az Alacsony-Tátrába, felkészítve lábainkat a komolyabb terepversenyekre. Tavaly a Chopok csúcsát Trangoskárról indulva a sífelvonó alatti ösvényt megmászva hódítottuk meg. Az időjárás nem fogadott kegyeibe; néhány száz métert megtéve hatalmas ködbe értünk és ahhoz képest, hogy május végét írtuk a csúcsközeli régióban még komoly hó fogadott. És hogy ne legyen elég a jhóból hatalmas széllökések is nehezítették a haladást. Nem volt tehát véletlen Csabi kifakadása: "ezért utaztunk ennyit, miért nem jó nekünk a mi Libegőnk?" Egy évet sem kellet várni, hogy erre a kérdésre megkapjuk a választ.
Március közepén ismét a Balaton Szupermaraton rajtjában találom magam, immár 3. alkalommal. Természetesen imádom a Balatont, de azért ez sem lehet magyarázat arra, hogy ennek örömére minden évben 4 nap alatt körbe fussam a magyar tengert.
"4 nap futás, barátság, buli, csoda" szlogennel hirdetik a versenyt, és valóban nehéz vitatkozni bármelyik állítással. Én még is elsősorban egy intenzív edzőtáborként tekintek erre a megmérettetésre, hiszen négy nap alatt annyit futunk, mint máskor egy hónap alatt se. Ez a sorozatterhelés egy olyan dózist ad mind az izomzatnak, mind a keringésnek, ami megfelelő alapot ad a nyári célverseny teljesítéséhez.
Elvileg az év harmadik hónapja elhozza az enyhülést, a tavaszt, ám március 3-án a Bükki Hard teljesítése közben nem így éreztem. Persze tudtuk, hogy méteres hó leküzdése vár ránk. Imaro lelkes csapata meghajolva az extrém körülmények előtt, az eredendően a 67 km-es távból a Tar-követ érintő közel 10 km-es hurkot törölte. Mint utólag megtudtuk nem az indulók kedve végett történt ez így, a versenyszervezők sem tudták nagyon megközelíteni a síháznál lévő ellenőrzőpontot.
"A Bükkben rendkívüli időjárás uralkodik. A körülmények a hét folyamán inkább romlanak, mintsem javulnának. Megvizsgáltunk sok lehetőséget és a következőkre jutottunk: a két hosszabb távot (Hard, Classic) lecsökkentjük kb. 10–10 kilométerrel. Az Őserdő ellenőrző ponttól a FunRun útvonalán Tamás-kútig kell rövidíteni, onnan fel a Megyehatár műútjáig és Pazsag felé lehet folytatni a normál útvonalakat. A síházi frissítőpont Pazsagra költözik, az Egererdő Zrt. új túristaházába. Nagyon nehéz lesz így is a teljesítés, zord, téli időjárás uralkodik a Bükkben."
A Gödöllői-dombságban alig 40 km, 672 méter szint; kifejezetten gyors pályának tűnik. 4 évvel ezelőtt már jártam itt a Váci Jedikkel és nem éppen kellemes emlékek jutnak eszembe e verseny hallatán. 5:29-es teljesítésemmel nagyon megvárattam akkor a többieket. Régóta esedékes a rossz emlékek törlése, de mivel szinte mindig a Kiss Péterrel esett egybe ez a terepmaraton, erre csak most kerülhetett sor.
Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki komolyan veszi a futást, az jobban teszi, ha nem variál a terep és az aszfalt között. Bár én is igyekszem lelkiismeretesen tenni dolgomat, ha már nem kevés időt áldozok rá, mégis úgy vélem, hogy számomra ez a változatosság a követendő, hiszen hét közben nagyon ritkán van lehetőségem a hegyekben edzeni.
A Piros85-tel záruló őszi terepfutó szezonnal párhuzamosan aszfalton is igyekeztem helytállni, aminek betetőzéseként Firenze reneszánsz csodái vártak rám november végén. Az út a Suhanj!6-ot, a Budapest Félmaratont, a 4Kompfutást és Koló Emlékfutást érintve vezetett Toszkánába.
Szeptember és október edzésekben és kilométerekben is gazdagra sikeredett, így bizakodással vártam a nagy versenyt. A verseny előtti napokban sokan kérdezték, hogy milyen eredménnyel lennék elégedett. Igaz, hogy 2014-ben a túrázók között indulva már teljesítettem ezt a távot 11:48 alatt, de akkor nagyon korán 6:30-kor tudtam elindulni és végig ideális körülmények között haladhattam. Úgy voltam vele, hogy talán 11 óra körüli teljesítés lehet reális, azonban nem akartam terhet rakni magamra, így nem foglalkoztam nagyon ezzel a kérdéssel.
A címet olvasva kapásból a Balaton-felvidéki tanúhegyek juthat eszünkbe, aminek nyomában járva egy gyönyörű jubileumi teljesítménytúrát, pont 5 éve volt szerencsénk közösen teljesíteni Iramszarvassal. Ezúttal azonban teljesen másról lesz szó. Hogy miről is? Ne menjetek sehova, ugyanis rögtön minden kiderül.
A nyári meleg tovaszállt, kezdem ismét élvezni a futást és szerencsére az impozáns célokban ősszel sem szenvedünk hiányt. A megálmodott célkapuhoz vezető út fontosságára sokszor hívták fel a figyelmet. Szeptember végén Utam egyik szép mérföldkövéhez érve a Schneeberg Trailen találtam magam.
A Szalánc 50 teljesítménytúrát a Kazinczy 200 III. szakaszaként teljesítik a megfelelően felkészült sporttársak. Természetesen önállóan is teljesíthető ez a szakasz, ahogy tették ezt július első napján, a terepfutó-bajnokság résztvevői is.
"A regmeci Kazinczy család szülötte, Kazinczy Ferenc 258 éve, 1759-ben született. A Bányácska nevű kis falujának ő adta a Széphalom nevet. Itt van sírhelye, és itt épült fel a világ első nyelvi múzeuma, A Magyar Nyelv Múzeuma."
(Akik a lexikonok száraz adatait meghaladóan is kíváncsiak a túra névadójának életére és munkásságára, az mindenképpen olvassa el Péterfy Gergely Kitömött barbár című művét. )
Egy novemberi délután hoztam meg döntésem, hogy a 2015-ös teljesítést követően, idén ismét próbára teszem magam az UTH-n, tudva, hogy június elején már kicsi a valószínűsége a sár uralmának. Szép, hosszú, küzdelmes utat jártam be, míg elérkezett június 4. napja.
Az MSTSZ rövid távú terepfutó bajnokság II. fordulója Vársonkolyosra vezetett, ahol pont két héttel a Bükki Hardot követően, a most debütáló Primavera Trail nyújtott lehetőséget az ismételt megmérettetésnek. Az indulókra ezúttal a 45,3 km-es pályán 2500 méter szint leküzdése és sajna mocskos, esős idő elviselése várt.
Utoljára az UB-beszámoló kapcsán jelentkeztem (ha nem számoljuk azt a posztot, amiben azt írtam le, miért nem indulok több UB-n), és akkor jeleztem, hogy Achilles-sérülésem miatt egy kis időt ki kell hagynom. Ez a kis idő aztán több lett, mint gondoltam, és bár alkalmanként futogattam, nem éreztem úgy, hogy írni is érdemes róla. A Böszme előtt azonban röviden beszámolnék arról, hogy is telt az elmúlt csaknem 10 hónap.
Júniusban egyáltalán nem futottam.
Már harmadszor járok úgy az éves versenynaptár összeállításánál, hogy az Egri Spartacus SE szervezésében a Bükki Kilátások Terepfutóverseny Hard távja kihagyhatatlan elem. Ne gondolkozzatok sokat az okokon, hamarosan úgy is megtudjátok.
Borvidék Félmaraton korábbi /2012-13/ teljesítései óta nagyon szép emléket őrzök Szekszárdról és Márkus Öcsi fémjelezte csapatról, ezért mikor híre kelt, hogy terepfutó verseny szerveződik itt, amihez a Bodri pincészet adja a nevét, nem volt kérdéses indulási szándékom. Sőt, karácsonyi ajándék gyanánt borissza komámat is megleptem egy kisfröccs nevezéssel.
Kiss Péter személyisége és élete példaértékű számomra. Nem csoda, ha az emlékére rendezett teljesítménytúra rendszeres résztvevője vagyok, idén már harmadik alkalommal vágtunk neki a 37-es táv teljesítésének. A Hérics TTSE tanítani való szervezése mindig remek hangulatban várja a résztvevőket. Ezúttal az ideálisnak mondható verőfényes napsütésben minden feltétel adott volt, hogy egy jó alapozó edzésnek is betudható teljesítmény túrán vegyünk részt.
Az Újév nemes tervekkel szolgál, nincs idő a tétlenségre; kilométerek nélkül nehéz haladni, fejlődni. Kit nem áldott meg a sors ideális futóalkattal és hiperszuper fizikai adottságokkal - ilyen vagyok én is -, annak muszáj megfelelő időt edzésekkel tölteni. Erre is gondolva a közeli Börzsönyben találtam rá a "Börzsöny kapuja" túrakiírásra. Ekkor hasított belém a felismerés, 2016-ban csupán 1 azaz egy teljesítménytúrán vettem részt, még február közepén Kiss Péter emléke előtt tisztelegve. A nagy hóra is figyelemmel a 20 km-es táv mellett döntöttem és mivel a Jedik részére a Nagyúr vasárnapra írt ki gyűlést, ezúttal két gödi futótárssal Sücivel és Matyival volt szerencsém Verőcére indulnom.
Blogunk rendszeres olvasói bizonyára felfigyeltek arra, hogy idei versenyeim beszámolása során a Nyúlcipő Trails-sorozat versenyeiről nagyon szűkszavúan emlékeztem meg, mondván, hogy a sorozatnak majd egy külön bejegyzést szentelünk. Miután alkalmam volt teljesíteni az idei kiírásban szereplő összes versenyt, sőt közben bónuszként még a Naszályban is megmérettettem magam, eljött az idő, hogy ígéretemet beváltsam. Lássuk tehát, hogyan sikerült helytállnom a Börzsönyben, a Gerecsében, a Mátrában, a Mecsekben, a Naszályban és a Budai-hegységben megrendezett versenyeken.
Idén úgy alakul, hogy a futáshoz hasonlóan a beszámolók írása sem megy olyan flottul, mint egy éve. Az okok feltárását most mellőzném, összpontosítsunk inkább a hiánypótlásra. Ha már így alakult, idei maratonjaimat - kettő is van belőlük: tavasszal Linzben, ősszel pedig Ljubljanában próbálkoztam - párhuzamosan mutatnám be. Nézzük tehát, hogy ízlett a Linzer-karika, illetve a laibachi jégsaláta!
2010. áprilisában kezdtem futni. 2011. nyarán már tízfős csapatban futottam az Ultrabalatonon, az első, közel 26 km-es szakasz volt az enyém, a táv maradékát kísérőként tekertem végig. Ez a verseny húzott be igazán a futótársadalomba. Ennek a versenynek köszönhető ez a blog is. 2011. óta minden Ultrabalatonon indultam, háromszor négy fős, kétszer két fős csapatban, és az idei kivételével mindannyiszor célba is értem. Úgy képzeltem, ez lesz az a verseny, amin mindig indulni fogok, remélhetőleg egyszer még egyéniben is. Néhány napja azonban, amikor a nevezés megnyitása után még 20 óra sem telt el, a következőt láttam a Facebookon:
Nem kis meglepetésünkre, mindössze pár óra alatt beteltek a következő csapatkategóriák:
- kétfős,
- háromfős,
- négyfős.
A lemaradt csapatok számára megnyitottuk a várólistákat!
Persze lehet várólistára jelentkezni, de annak, akinek ez rendszeres célverseny, ez nem opció. Nem készülhetek úgy egy fontos versenyre, hogy aztán majd vagy elindulhatok, vagy nem. Így aztán 2017-ben nem indulok az Ultrabalatonon. Felmerült még bennem, hogy bár nem vagyok rá felkészülve, elindulok egyéniben, valami olyan célkitűzéssel, hogy Keszthelyig lejussak szintidőn belül. De aztán azt mondtam, minek ezt erőltetni? Számos más verseny van, nem kell az Ultrabalatonhoz ragaszkodni.
Az Ultrabalaton már régen nem az ultrafutásról szól, évről évre egyre inkább a nagy csapatok kerülnek előtérbe, egy ideje 12 fősek is vannak (fejenként egy félmaraton sem jön ki, mi köze ennek az ultrafutáshoz?), most még a szakaszokat is rövidítették, hogy ezt se kelljen két szakaszban lefutni, megoldható legyen háromban vagy négyben is. A váltópontok amúgy is szinte elérhetetlenek voltak a sok autótól, hagy legyenek még nagyobb dugók! Persze biztos sokaknak jó mulatság ez, de nem az a verseny, amit megszerettem. Köszönöm, részemről ennyi volt, keresek helyette másik rendszeres célversenyt. Fájó szívvel, de búcsút mondok.
A blog persze ettől függetlenül egyelőre él tovább. Ulrik és Pannonfunk amúgy is nagyon régen írt bejegyzést, és az UB óta én sem írtam (sérülésből és egyéb okokból kifolyólag hosszú ideig nem futottam, mostanában kezd csak összegyűlni annyi, hogy érdemes legyen megírni), Vitja interjúi viszont népszerűek, nyilván lesz folytatásuk is.
Ismét egy kiváló sporttársunk bemutatására vállalkozom. Nem meglepő módon a gyökereknél a kenuzás nála is meghatározó szerepet kap; az itt szerzett élmények a mai napig meghatározzák Váci Jedivé serdülő egyéniségét. Túl azon, hogy sporteredményei elkápráztatóak, közvetlen személyisége is magával ragadó. Veres Gábor barátunkat, mindenki Verigaként ismeri.
Az I. részben hőseink betekintést engedtek abba a világba ahonnan jöttek, elkísértük Őket azon az úton, amely az UTMB-hez vezet, és most itt állunk a kapui előtt. Már nem kell sokat várni, a zöld lámpa rögtön kigyullad. Öveket tessenek bekapcsolni és mivel ultratávról - 170,9 km, 10223 +m, 10225 -m - beszélünk legyen kéznél ISO és energiaszelet is!
Mesteremmel készített interjú kedvező fogadtatása bátorított fel a folytatásra. A tét ezúttal sem kicsi, egyszerre két ultrafenomén bemutatására vállalkozunk:
Szimandl Anitáról már több alkalommal megemlékeztem e blog hasábjain, nem egyszer ejtett ámulatba minket káprázatos teljesítményével, ugyanakkor a frissítőasztal túloldaláról nyújtott önzetlen segítségét sem feledjük.
Kuris Oszi is káprázatos jelenség, eredményei magáért beszélnek, emberi nagyságát az UTH közös teljesítése során testközelből ismertem meg. Az I. részben a kezdetekről és az UTMB-hez vezető útról beszélgettünk.
Utolsó kommentek